Budapest, 2006. (29. évfolyam)

8. szám augusztus - Csordás Lajos: „Legszebb virág az utcai villany”

33 BUDAPEST Útátfeszítéses világítás az Engels (Erzsébet) téren jelent meg nálunk, s felváltotta az öntöttvas kandeláberszerű típusokat. A fénycsőhöz hasonló hatást lehetett elérni a higanygőzlámpával is, telepítésük pedig könnyebb volt. ezért később inkább ezek terjedtek el. Budapesti történetük 100 égővel kezdődött 1957-ben. A hetvenes évek elején már a higanylámpa volt többségben. Mára csak az aluljárókban maradtak meg a fénycsövek, mintegy 21,5 ezer darab. A hetvenes évek végén már a hagyományos izzók számát is meghaladta a higanyosoké. Ekkoriban terjedt el a külvárosokban is. E sorok írója pestszentlőrinci gyerekkorából emlékszik a tojás alakú higanyégőkre, melyek bádoglábosszerű burájukban előbb halványlilásan világítottak, amikor bekapcsolták őket, majd néhány perc után már fehéren izzottak, szokatlanul erős fényt árasztva magukból egész éjszaka, megbabonázva az éjjeli lepkéket, s kicsit bennünket is. A budapesti közvilágítás elsői között oly gyakran emlegetett Kossuth Lajos utca-Rákóczi út 1963 után a főváros „fénytengelye" lett, s ez a tengely a Bosnyák tértől az Erzsébet híd budai hídfőjéig húzódott, 13 méteres acéloszlopokon világító higanylámpák sorával és a csomópontokban 18 méteres oszlopokra szerelt gombalámpákkal. Ilyen 18 méteresek voltak egyébként más csomópontokban is. Például az Erzsébet téren, míg 1973 májusában otl fel nem váltotta őket Budapest mindmáig legmagasabb lámpaoszlopa, a híres 30 méteres. A világdivat volt csupán az oka budapesti megjelenésének, de később, úgy látszik, kiment a divatból, mert nem akadt pár-' ja. Nyolc reflektor világított benne, állítólag nagyobb hatásfokkal, mint két 18 méteres elődje. A kilencvenes évek végén, a Gödör építésekor bontották le. A hetvenes évek elején a régi Dráva utcai kapcsolóközpont mellé új is épült a Garay utcában. A két központ alkalmas volt egymás helyettesítésére, például hiba esetén. Budapest világítása akkor 19 vezérlőkörzetre tagolódott, mindegyiket egy-egy alközpontból irányították. Egy alközpont 30-150 kapcsolóberendezést hozott működésbe, ha megjött a központi parancs, s egy-egy kapcsoló több száz utcai lámpát vezérelt. Szintén a hetvenes évek elejére esik a mára uralkodóvá vált nátriumlámpa megjelenése. Az Alkotmány utcában gyúltak ki először 1972-ben, majd a Lánchídon és az alagútban. Sárgás fényüket nehezen szokta meg a pesti nép. Ráadásul kezdetben élettartamuk sem volt olyan jó mint a higanylámpáké. Ezért csak lassan, a nyolcvanas évek végére váltak általánossá. Ma már élettartamukkal sincs baj: átlagban 16 ezer óra, vagyis megközelítőleg négy év, míg a higanyoké csak 10 ezer óra.