Budapest, 2006. (29. évfolyam)

8. szám augusztus - Buza Péter: Hegedűs a háztetőn

12 BUDAPEST Berkes Béla fénykorában Tizenhárom éves az ifjabbik Béla lakott nem is túl népes családjával, a belsőben meg Rácz Pali, a daliás zenész obsitos őrmester, aki gazdag házasságot kötött egy milánói polgármenyecskével, aztán annak halála után további elcsábult leányzókkal nemzette sorra az első hegedűs posztjára kandidáló utódait, főleg már Pesten. A sorozat állítólag a harminchatos sorszámú csecsemővel, Lacikává] ért véget, aki aztán 36. Rácz Laczi néven vonult be a halhatatlanságba. Az udvarszomszéd Berkes bizony nem találta meg a hangot a Háez Palival, de nem ő volt ennek az oka. Annál inkább a féltékenység. Az obsitosból lett sikeres s rátarti cigányzenekirály képtelen volt megbocsátani, hogy megjött vidékről a konkurrencia. Berkes végül rutinosan a helyére tette: túl volt akkor már az első próbatételen, mikorra a Rácz elérte, hogy hozzáértő közönség előtt vívjanak mindet eldöntő hegedűpárbajt az elsőség ügyében. Legyőzte akkorra a Bunkó Ferkót, aki nem tudta elfogadni az újonnan érkezett aszódi nagyvonalú ajánlatát, mondván: egyedül övé a Casinó s az urak. De azok bizony elpártoltak tőle, Berkesnek szavazva meg Bunkó posztját. Az öreg sértetten visszavonult, örök harag. Szóval: párbaj. Rácz Palival. Egressy Béni, Erkel Ferenc meg Ábrányi Kornél voltak a vizsgáztatók. A hosszú műsor végén egybehangzóan kijelentették: Berkes a jobb. Ujabb győzelem. Nem is bocsátotta meg soha a rajta esett kemény sérelmet, a nagy pofont a kihívó, pedig ő erőltette a megmérettetést. Halálos ágyán feküdt a belső udvar lakásainak egyikében. A Lajos bezörgetett, békülni. Meg azért, hogy megvegye a haldokló hegedűjét. Felült az ágyban a hajdan daliás, most már csak hosszú és csont-bőr zenész, s gyűlölettel sziszegte oda maga csinálta haragosának: négyszeres pénzért sem adom el neked, mint másnak! A hangszerremeket végül is a harminchatodik gyerek örökölte, de aki a búcsút húzta százhúsz kartársa kíséretében a pazar temetésen, mégis csak Berkes Lajos volt: két nótát szomorítottak a menetben s a sírnál, a Kitették a holltestet az udvarra és a Lehullott a rezgő nyárfa kezdetűeket. Utóbbi magának a nagy halottnak volt halhatatlan műve. Aszódi Laos minden fontosabb magyar zenei kézikönyvben kapott szócikket az utókortól, fia, Berkes Béla, már ritkább esetben. De a maga idejében, amikor még számon tartották ennek a műfajnak a klasszikusait Magyarországon, közhelynek számított, hogy ő volt az 1880-as évek talán legnépszerűbb bandájának a prímása. Hogy uralkodóknak játszott Pétervárott, Londonban, Bécsben. Párizsban, no persze Budapesten, meg királyfiaknak: a welszi hercegnek s szegény Rudolfnak. Utóbbi többszörösen ki jelentette: neki a Béla az örökös muzsikusa. (1910-ben ki is nevezték császári és királyi udvari zenésznek.) A példátlanul gyönyörű cigányzenész karrier további részleteit elolvashatja az érdeklődő ennél jóval bővebben is Markó Miklós millenniumi kötetében (Czigányzenészek albuma; második, bővített kiadás: A régi mulató Magyarország, 1927), de főleg ifjabb Berkes Bélának 1943-ban megjelent Családi hegedű című opuszában, amely egyharmad részében elsősorban a papával foglalkozik. Idősebb Berkes Bélával tehát, a Laos fiával, aki 1861-ben született, elvégezte a pesti Nemzeti Zenedét (ifjabbik Béla megfejelte a maga tanulmányait a Zeneakadémián is). Részletes jellemrajzot is kapunk ezeken az oldalakon a királyfi muzsikusáról. Vélhetően nem csak a fiúi elfogultság mondatja az emlékezővel: szolid, de tudására, szakmai rangjéra büszke polgárember volt a világjáró prímás. Nem olyan mint a legtöbb társa, sem mint a „tagemberek" - így nevezték-nevezik a cigányzenekarok tagjait, megtisztelve a beosztottakat is nem olyan mint a sok éjszakai bohém. Nem iszik, nem mulat, nem veri el a pénzét, nem csak a ma örömei járnak a fejében. (Ráadásul szőke...) Mégis ünnepelt prímás, akinek még az angol királynő is megprezentálja a játékát, s amikora Vékony deszkakerítést húzza — halljatok csodál! — Ferencz JózseJ urunk-királyunk se állhatja meg, hogy a lábával ne rugdalja ki a ritmust. Kellett is, hogy ilyen ember legyen: igen szigorú, szorgalmas és rátarti aszszonyt vett feleségül. Gyermekkori szerelmét, Vidák Gyurinak — aki még a Laosnál is játszott —, a nagybőgősnek a leányát, Katii. „Hűséges, derék asszonyt akart, nem pedig divatos puccos szépséget. És drága édesanyámban olyan dolgos, takarékos, gyemekeinek szerelő anyját kapta, hogy mindig csak bálványozni tudta." — írja visszaemlékezésében a Béla fiú (Tizenhárom éves korában már játszott ő is az uraknak, hol másutt, mint a Nemzeti Casinóban! Ott, a Szép utca sarkán, tudják, ahol most az a már újra átépített, új ház áll, amelyik elsőként harapott bele annak idején a Rákóczi út testébe.) Van fényes tanújele, megtestesült bizonyítéka idősebb Berkes Béla s szeretett felesége takarékos életvitelének. Az a családi ház - egy valóságos villa -, amely a zuglói Gyarmat utca 30. számú telkén áll. Herminamező egyik rangos és kvalitásos épülete, stílusa pre-neobarokk, elegáns és otthonos. A nagybőgős leánya építtette a szorgos felelősséggel hazahordott aranyakból, pengőkből. Egy