Budapest, 2006. (29. évfolyam)

1. szám január - Siklós Zsuzsa: A Gránitot legyőzte az idő

BUDAPEST 31 A Gránitot legyőzte az idő A Budapesti Történeti Múzeumban a kispesti Gránit Porcelán- és Kőedényárugyár történetét bemutató kiállítás nyílt szűveg Siklós Zsuzs

a FOTÓ: Sebestyén László Kispest és Pestszentlőrinc határán, ahol a lajosmizsei vasútvonal fut, már messziről szembeötlik a Gránit gyárat szimbolizáló háromszög és benne a CSKGY védjegy, amelyet még nem szereltek le, bár már nem világít. Termelés 2000 óta nem folyik itt, a gyár területén kisebb ipari üzemek működnek, pedig az 1920-ban megfogant gondolat, mely elsősorban a Budapest-Szentlőrinci Téglagyár felesleges kapacitását kívánta lekötni, olyan profilváltásnak bizonyult, amely hosszú időszakon keresztül életképesnek bizonyult. A téglagyár vezetősége először egy edényégető részleget hozott létre, ahol mintegy 30-35 ember dolgozott. Pirosra égetett edényeket gyártottak, belsejüket fehér mázzal vonták be. A téglagyárban elindított kísérlethez 1922-ben csatlakoztak azok a partnerek, akik lehetőséget láttak benne. Részvénytársasági formában olyan új. tőkeerős vállalatot kívántak létrehozni, amely elsősorban tömegfogyasztásra szolgáló olcsó fajansztermékeket állít elő. Sorozatgyártásuk hordozott némi kockázatot, miután a hazai fogyasztók idegenkedtek ezektől a termékektől: a közízlést az idő tájt a Németországban, Ausztriában, Csehországban gyártott porcelán határozta meg. A jó minőségű, olcsó darabokat a magyar vásárló azokról a piacokról szerezte be, annak ellenére, hogy a Zsolnay, egyedi tervezésű termékeivel, már a 20. század fordulóján igyekezett megszerettetni a fajanszot. A városi polgárság mégis a kecses-vékony porcelán készleteket vásárolta, vidéken pedig a korongolt edények uralták a háztartásokat. Miben reménykedtek mégis az alapítók? Abban, hogy a polgári életvitel leié még csak törekvők számára olyan, formatervezett, de mindennapos használatra alkalmas termékeket tudnak a piacra dobni, amelyek jó minőségűek. Nem készleteket kívántak gyártani elsősorban, hanem olyan termékcsaládokat, amelyeket önmagukban is meg lehetett vásárolni, így az esetleg eltöri darabok könnyen pótolhatóvá váltak. Az addigi gyakorlattal szemben, mely a kis sorozatú, különleges díszítésű tárgyak előállítására törekedett, a kispesti gyár jó minőségű, nagy sorozatú tömegáru gyártására kívánt berendezkedni. A részvényjegyzők 1922. október 22-én írták alá az alapítás tervezetét, a cégbíróság 1922. december 9-én jegyezte be az üzemet Porcelán-, Kőedény- és Kályhagyár Rt. néven. A részvényjegyzők: Budapest-Szentlőrinci Téglagyár Rt., Tatai Cserép- és Téglagyár Rt., a Hardtmuth L. Co. Rt. (amely 1921 óta Kályha- és Agyagárugyár Rt. néven voltjelen a magyar piacon.), Magyar Altalános Hitelbank, Magyar Altalános Kőszénbánya Rt. A cég első igazgatója Giíldi Marcell lett. Nem bíztak semmit a véletlenre, olyan főmérnököt kerestek a gyár élére, akinek termelési tapasztalata garancia. Az 1923-ban meginduló üzem első főmérnökévé a csehországi Bäsch Lipótot nevezték ki. A folyamatos fejlesztés eredményeként 1926-ban bővítették a termékpalettát az úgynevezett szaniterárukkal. 1927-ben elkészült az első WC-csésze, 1928-ban az első mosdó. A profilbővítés több lábon álló gyárat eredményezett, jobban tudták állni a piaci versenyt. A vállalat mintatermet rendezett be Budapesten és Bécsben, állandó résztvevője volt a nemzetközi árumintavásároknak. A második főmérnök, Sulczer Vilmos útibeszámolóiból tudjuk: a cég arra törekedett, hogy olyan termékeket állítson elő, amelyek a legújabb divatirányzatokat követik. Ezeknek a tanulmányutaknak köszönhetően hamarosan szép, finom vonalú, art deco stílusú teáskészleteket, tálakat, vázákat, gyertyatartókat állítottak elő. Ebben az időszakban jelenik meg a Gránit-termékekre jellemző színvilág is. 1938-ban megváltoztatják az üzem nevét. A névváltozással — Gránit Porcelán- és Kőedényáru gyár - pontosabban