Budapest, 2006. (29. évfolyam)

6. szám június - Rokob Tibor: Ha hétvége, bolhapiac

12 BUDAPEST Ha hétvége, bolhapiac! SZÖVEG:Rokob Tibor fotó : Sebestyén László SZOMBAT REGGEL, FEL NYOLC. Két hosszú sor áll a Petőfi Csarnok sörterasza előtt. Az egyikben az alkalmi árusok várják, hogy a sátortetős bejáratnál ezer forintért megvehessék napijegyüket, és asztalhoz jutva kipakolhassák végre a portékájukat. A másikban már a vevők sűrűsödnek. Száz forint a beugró, de a gyerekek és a hetven év felettiek ingyen léphetnek be a szabadtéri koncertek gondosan elkerített helyszínére, ahol -hacsak nincs éppen valami más, alkalmi program — minden hétvégén hemzseg az évről évre népszerűbb pesti bolhapiac. Fó'leg fővárosiak az árusok, meglepően sok a fiatal; ázsiai, afrikai arcok is feltűnnek. A helyért sorakozók hézagmentesen kitömték sajál készítésű utánfutóikat, kopott koffereiket. Semmi sem maradt otthon. Agyonhasznált babakocsiban hatalmas láda billeg, hajómodell árboca magasodik. Odébb hatalmas gipszszobrok, fali címerek várják, hogy gazdájuk bejusson veliik a vásárra. A várakozó emberektől néhány méterre kisbuszok parkolnak. A járművek nyitott csomagtartóinak mélyéről dobozok és ketrecek kerülnek elő, öklömnyi állatkölykökkel. Kutyái, macskát vagy bármilyen más állatot nem lehet a vásártér területére vinni. ők — az önkormányzat engedélyével -csak itt találhatnak gazdára. Délelőtt tíz óra felé a kizárólag belső büféjét üzemeltető csarnok épülete körülötti fedeti folyosók, a színpad és a félkörben elhelyezkedő szabadtéri nézőtér állandó nyüzsgésben tevékenykedő hangyabolyhoz kezd hasonlítani. Az összecsukható székeket, napernyőket bontó alkalmi kereskedők az összes árusnak csupán egyharmadát teszik ki. Amíg ők a bejutásra várnak, a bérletesek már standjaikat szépítgetik. Korán jöttek: ha valaki hétig nem foglalja el a helyét, elveszíti. Minthogy sokan nem raktározzák cuccaikat helyben — sok a törékeny holmi! —, ideszállított árujuk kipakolását már hajnali háromkor elkezdik. Az alkalmanként több ezer embert befogadó vásárt majdhogynem a kezdetek óta a Chantal Kft. bonyolítja le. Semmi sem történhet a piacon, amiről Papp Péter, a cég ügyvezető igazgatója ne tudna. Azt meséli: az első kirakodás éve 1986 volt. Egy hölgyé az ötlet, a nevére már senki sem emlékszik. De arra igen, hogy húsz évvel ezelőtt ennek a bolhapiacnak az őse a Kamaraerdőn működött, s azért költöztek át ide a kezdeményezők, hogy a bevételekből támogatni tudják a Liget Sportegyesületet. Az első szezon hónapjaiban bizony gyakran előfordult, hogy jó, ha tíz-tizenöt árus kínálta portékáját. A helyfoglalási díj is mindössze ötven forint volt. A zsibvásár mára komoly és rentábilis üzleti vállalkozás lett. A bérleti díjat és a rezsiköltségeket ráadásul akkor is fizetni kell, ha a vásár ideje alatt történetesen elered az eső. A meglepően közlékeny árusok túlnyomó többsége azért rakja ki kínálatát, hogy néhány ezer forinttal növelje a család bevételeit. A nézőtér mértani közepén — ha ugyan van a mértannak helye egy ilyen amőbamozgású helyen — tanyázó férfi nyolcadik éve jár ki ide, a piacra. Apró asztalán nagyobb dobozban képeslapok salátahalma. A doboz mellett, gondosan szétválogatva, töltőceruzák, dugóhúzók és öngyújtók, porcéiánfogantyús WC-lehúzó láncok. Aztán Rubik-kocka, fényképes BKV-bérlet, Mercedes-embléma (naná, hogy kocsi nélkül). — Jól kerestem, mert engem is kerestek — mondja. — Aztán már nem volt szükség erősáramú technikusra. Valamiből élni kell. Meg el is szórakozik az ember. Nézze! - mutat egy, Rákosi aláírásával hitelesített párttagkönyvre -, hol lát ilyet máshol? Erre vagyok a legbüszkébb. Míg meg nem veszi valaki... Két nagyfiam van, mind a kettő tanul még. Az egyik