Budapest, 2006. (29. évfolyam)

3. szám március - Vargha Mihály: Mai tér terem

38 BUDAPEST SZÖVEG Vargha Mihály fotó : Sebestyén László Mai tér terem Toldy Gimnázium, új tornacsarnok Éppen százötven évvel ezelőtt, 1856-ban kapott megbízást Petschnig János (eredeti nevén Johann Nepomuk Petschnig) osztrák építész, hogy elkészítse a budai hatosztályú reáliskola terveit. Három évvel később megkezdődött a tanítás a két-, illetve háromemeletes, gótikus stílusú épületben, ahol a középső traktusban, a földszinten és az első emeleten sorakoztak a tantermek, az északi keresztszárnyban a rajztermek, a déliben pedig az igazgatói lakás, a szakelőadók, szertárak. Reprezentatív helyisége a díszterem, amelyet a megnyitáskor még magas, csúcsíves faboltozat fedett. Az épületet a hosszú évtizedek alatt többször átalakították, felújították, a földszinten - amennyire belefért - tornatermet alakítottak ki, kicserélték a díszterem feletti, meggyengült tetőszerkezetet, korszerűsítették az eredetileg inár-már spártai körülményekkel jellemezhető, a legkevésbé sem otthonos berendezkedésű iskolát. Az 1890-es évekre a díszterem falait színesre festették, mintás, kazettás famennyezet fedte akkor, padlóját tölgyfa parketta borította, világítását, fűtését átszerelték, a zárt erkélyt színes üvegablakokkal díszítették. A „Főreál" 1920-ban vette fel Toldy (Schedel) Ferenc nevét, a jeles férfiú szülőháza a ma róla elnevezett utca (addig: Neugasse) túloldalán állt. Egy évvel korábban, 1919-ben a budai reálban érettségizett Németh László. A második világháborúban súlyosan megrongálódott épület 1955 óta műemlék, s bár szerkezeteit, például tetőzetét azóta is többször felújították, javították, mai állapota nem a legjobb, kívül-belül alapos tatarozásra szorul. Mostanság ez még feltűnőbb a kontraszt miatt, amely a régi épület és a vadonatúj tornatermi szárny között mutatkozik. Mert hiába a rokonság a külső burkolóanyagban, a téglában, azért a százötven évnyi különbség mégiscsak szembeötlő — nem csupán a fizikai állapot öszszemérhetetlensége miatt. Ez a tornaterem ízig-vérig kortárs kompozíció, síkokból szerkesztett, átgondolt térteremtés, amely jól szolgálja a funkciót, de ugyanakkor tud többletet adni - elsősorban belül. A külső megjelenés ugyanakkor egyrészt szándékosan visszafogott, másrészt az építmény szinte beleolvad a Várhegybe, először csupán a bejárat fölötti feliratból tűnik ki, hova is vezet a falba süllyesztett belépőből nyíló kapu (a kilincséről még lesz szó!). A régi iskola alatti támfal azonosan formált meghosszabbítása után következik a bejárat. E rész voltaképp különálló tömb, az utca töréséhez érzékenyen simuló csuklópont, amit ráadásul szellemesen koronáz a lefedés: egyszerű sík ugyan, de egyik fallal sem párhuzamos, vagyis „két irányba lejt". Ehhez kapcsolódik a még egyszerűbb, ám hasonlóan arányos, részleteiben megoldott tömeg: az öltözőket, irodát-szertárat, a felső szinten a rajz- és számítógépes termet foglalja magába. Mindezek mögött búvik meg a tekintélyes méretű tornaterem, kis szögeltéréssel, amitől az összekötő folyosó igen hatásosan szűkül minden emeleten. A szintek játéka adódik még mindehhez: a tornaterem padlósíkjához képest