Budapest, 2006. (29. évfolyam)

3. szám március - Gerle János: Eljött a buldózerek éve?

7.U BUDAPEST Eljött a buldózerek éve? KÉTEZER-HAT ELSŐ NAPJAI meglepetést hoztak. Mintha valami miatt ezekre a napokra kellett volna várniuk, az addig rejtőző bontócsákányok egyszerre előkerültek rejtekükből, és nekiestek a fővárosnak. A Vasvári Pál utca Gerle János Ezúttal nem azt akarom fölpanaszolni, hogy 2006-ban hajtották végre a halálos ítéletet az Úttörő és Ifjúsági Áruházon — már egy nemzedék nőtt fel siralomházi látványán, amit most így visznek tovább emlékezetükben, ahogy én egykori, káprázatosan áramvonalas belső teréből a körbe-körbe forgó repülőgépmodellek látványát. Bár sokat tiltakoztam (de mégsem eleget) a Kossuth Lajos utca, egykor Budapest főutcája (ma a kereskedelempolitika bukását hirdető, meghatározhatatlan minőség) minden számottevő helyi építészeti stílust fölvonultató harmonikus egyvelegének mint a városra legjellemzőbb sajátosságnak a durva megbontása ellen, most nem ez a kivégzés törte át tűrőképességem határát. A reformkori Pest főutcája (ma a kerületekre bontott várospolitika csődjét megtestesítő zűrzavar) az, ami nemcsak cikkírásra, hanem ezzel párhuzamosan utcai gerillaharcokra is indít. A Király utca, amelynek két - a hatodik és hetedik kerületi — oldalán úgy sorakoznak a műemléki védelem alatt álló házak, mint — talán a Várat kivéve — sehol másutt (az 1., 9., 11., 12., 13., 15., 20., 21., 22., 24., 25., 26., 28., 29., 36., 38., 44., 47., 49., 50., 55., 57., 62., 64. számú épület védett az utca belső szakaszán), az idei évkezdetei egy hirtelen hétvégi akcióval ünnepelte. Azzal, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal — a KÖH — területi felügyelőjének hozzájárulásával lerombolták a Vasvári Pál utca 4. alatti klaszszicista épületet (a védelem hivatalának elvi állásfoglalása szerint Budapesten minden 1875 előtt épült ház műemléki értéket képvisel). Ügy, hogy közben azt ugyanennek az intézménynek védelmi ügyosztálya már előkészítette műemléki besorolásra. Az önkormányzati szociális otthon lebontását az tette sürgőssé, hogy helyére — a mellette álló sarokház, az ugyancsak bontásra ítélt, 1844-es, Hild József tervezte épület telkével összevont telekre — a Király utcában a Király udvarral már „bizonyított" Autoker Holding felhúzhassa nyolcemeletes lakóházát, benne az új szociális közintézményekkel. Hogy sikerül-e ugyanazt a (minősíthetetlen) színvonalat produkálni, mint a Király udvarnál, az benyújtott engedélyezési terv híján még nem ítélhető meg, az azonban igen, hogy a világörökség védőzónájában sem telekösszevonás, sem a jelenlegi beépítettséget meghaladó mértékű új építés nem volna megengedhető. A beépített szintterület legalább két és félszerese, a lakásszám négyszerese lesz a réginek, magával vonva ennek valamennyi környezetterhelő következményét. Természetesen a tervező figyelmét annak is fel kellett volna keltenie, hogy a műemléki jelentőségű területen, több műemlék szomszédságában, a törvény előírásai szerint a bontási engedély szabálytalan. Amelyet a VI. kerület kérésére egyébként a VII. kerületi jegyző adott ki (ahogy legutóbb a műemléki jegyzékben szereplő két VI l. kerületi épület bontásához — Akácfa utca 47. és 49. számú romantikus lakóházak — a VI. kerületi jegyző). A kerületi vezetők széttárt karokkal és kifordított zsebekkel mutatják: őket rákényszeríti a helyzet, hogy Budapest kulturális értékrendjét, a város arculatát és az abban rejlő óriási vonzerőt mini megőrzendőt feledve igénytelen ingatlanbefektetők segítségét kérjék, hogy kötelezettségei kel elláthassák. Tulajdonképpen az a probléma: a műemlékvédelem által jogilag meghatározott keretek nem elégségesek ahhoz, hogy a fejlesztőket rábírják a sajátjaikétól eltérő szempontok tiszteletben tartására. A megfelelő szabályozási tervnek — a Budapest Világörökségéért Alapítvány jól működő külföldi példákra támaszkodó elképzelése szerint — olyannak kellene lennie, hogy csak akkor fogadhassa el az önkormányzat, a