Budapest, 2005. (28. évfolyam)

3. szám március - Erő Zoltán: A város és a víz - Budapest és a Duna

BUDAPEST MÁRCIUS 6 mindez kiment a divatból. Mégis, ér­dekes lenne kísérletet tenni egy mai dunai fürdőhajó kitelepítésére saját medencével, budai termálvízzel, well­ness-szolgáltatásokkal, napozóterasz­szal - és hozzácsatolt parkolóhajóval... A Duna menti sportélet a csónak­házak környékére koncentrálódik. A versenysport és a szabadidős sport egy­aránt jelen van a Dunán, igaz, nagyon másképp, mint az 1950-1960-as évek­ben volt. Az 1964-es nagy árvíz még nagyon intenzív evezős élet idején úsztatta fel a hajókat a Római-parti csónakházakban. A versenysport ví­zitelepei ma is megvannak, a KSI, az UTE, a Spartacus, a Honvéd csónak­házaiban ma is mindennap komoly edzés zajlik. A szabadidős evezésben azonban nagy változást láthatunk. Ko­rábban a város legkülönbözőbb társa­dalmi csoportjai keresték a hétvégi pihenés, sport és szórakozás lehető­ségét a parton és a kétszer két méte­res csónakházi hálókamrákban. Vál­lalati üdülők sora települt a Duna­partra, máshol horgászházak jelentek meg. Idővel megszűnt vonzerejük. A szokások változnak, szabad időnket másképp használjuk - az egykori du­nai üdülőhelyek ma már a város lakó­területei, kertvárosai. A rakpartok ma nem sétaterek - sen­kinek nincs kedve a zajban, füstben sétálgatni, összebújni, a vizet bámul­ni. Babakocsit tolni? Gyereket sétál­tatni? Fagylaltozni? Hol?! Mégis, vegyük észre, hogy a nagy­közönség mindenhol megtalálja azo­kat a kisebb partszakaszokat, ahol a közúti forgalom már elhúzódik a Du­nától, és már nem zavarja a parti sá­vot: ilyen kis sziget van a Lánchíd pesti hídfőjénél, de remek hely adó­dik a kutyasétáltatók számára a Tí­már utcánál, a Révész utcánál vagy a Nehru parton is. Nagy értéknek kell tekintetnünk ezeket a szakaszokat. Egyáltalán nem biztos, hogy teret kell adni annak a közlekedésfejlesztési elképzelésnek, amely az alsó rakpar­tok meghosszabbításával számol a Da­gály strand mögött vagy a Közraktárak alatt. Nem kevésbé értékesek azok az alkalmak sem, amikor a rakpartok­ról ki van tiltva a forgalom, és a teljes területet a gyalogosok vehetik birtok­ba. Lehet az futóverseny, tűzijáték vagy plázs - a városlakók örömmel rajzanak ki a Duna partjára. Mit hozhat a jövő? Jól tudjuk, hogy a világban a vízparti fejlesztések mindenhol a város és a víz kapcsolatának erősítésére törek­szenek. A kikötőnegyedek és dokkok felszámolása lehetővé teszi a területek revitalizációját, s így lakó- és irodate­rületek, rekreációs funkciók, kultu­rális létesítmények jelenhetnek meg az egykori ipari területeken. A parti autóutakat alagútba rejtik, zöldterüle­tek kerülnek föléjük. A vízi sportok számára új létesítmények jönnek lét­re. Mindennek a tanulságait mi is le­vonhatjuk. A budai alsó rakpart aktuális fejlesz­tési projektjét mindeddig a közleke­dési és közmű ágazat mozgatta, s a projekt legfőbb célja a budai főgyűj­tő kiépítése, a közlekedési kapacitás bővítése volt. Ezek megelőlegezett kedvező hatása vitathatatlan, de a projekt eközben még olyan kisebb „ajándékok"-tól is elzárkózott, mint amilyen a Várbazár előtti szakasz le­fedése lehetne. Az újabb javaslatok egy part menti gyalogos zóna s hosz­szabb távon a tranzitforgalom alagút­ba süllyesztésének ígéretével indo­kolják a rakpart megszélesítését. A túl nagy ígéret azonban már irreálissá, már-már hihetetlenné s így hiteltelen­né válik... Sajnálatos módon hosszú ideje nem látszik előrelépés a Közraktárak kör­nyékén sem, pedig a terület kulturá­lis-turisztikai célú fejlesztése tálcán kínálja magát. Nehezen indul meg a Római-part rehabilitációja, amit az árvízvédelmi kérdések nehéz megol­dása mellett egy széles körben elfo­gadott jövőkép hiánya is gátolhat. A gázgyári terület is funkcióját keresi, bár az irodapark fejlesztése már meg­indította a terület átalakulását. Miközben a városi projektek igen bizonytalanok, érdemes figyelni azo­kat a magánfejlesztéseket, amelyek most indulnak az angyalföldi vagy a lágymányosi szakaszon. Lehet, hogy néhány év múlva a Népsziget környé­kén vagy a Kopaszi-gáton lesz a leg­vonzóbb Duna-parti korzó? Lehet, hogy e helyeken új létesítményekben új vízisport-élet is kialakul? Kérdés persze, hogy mennyire lesznek nyil­vánosak, az átlagpolgár számára elér­hetőek e területek. És ha nem? Ve­szít ezzel a város, vagy nyer? Nagy érdeklődéssel várhatjuk az újabb és újabb állóhajó ötleteket. Csak bízni lehet benne, hogy az A38-as kultúrhajó sikerét számos más hajó kitelepülése követheti. Emlékezhet­nénk Janáky István brilliáns ötletére, aki a tervezett világkiállítás idejére a legkülönfélébb hajómatuzsálemek­ből állított volna össze sokfunkciós kulturális együttest. Mai tervezőasz­talokról ismerjük különleges hajószál­ló-együttesek terveit, s talán egyszer különleges hajómalmok is megjelen­hetnek a Duna partjainál. A Duna vonzereje továbbra is nagy, a lehetőségek sokat ígérnek a város számára. Csak arra kell vigyáznunk, hogy mindeközben az az építészeti minőség adjon példát, amely a Duna­parton majdnem egy évszázadon át jellemző volt, s ne az elmúlt évtized iránytalanságát kövessük. Ez azon­ban nem stílus, hanem minőség és az önmagunkkal szemben támasztott elvárás kérdése... •

Next

/
Thumbnails
Contents