Budapest, 2005. (28. évfolyam)
2. szám február - Saly Noémi: "Tisztásabb jégtereken vigan folyt a korcsolyázás"
15 FEB R U Á K 2005/2 BUDAPEST kocsin mintegy másfél óra járásra lévő Kéméndig. A következő nagy hideg 1879 decemberében, szokatlanul korán köszöntött Budapestre. „A legnagyobb ritkaságok közé tartozik, hogy már a tél első felében oly szilárdra fagyjon a Duna jege, hogy (...) bátran közlekedhetnek rajta szekerek és nyüzsöghetnek rajta népek ezrei. Nyüzsögnek is. Jelző lámpák közt éjjel is megjelölt ösvény vezet a Duna jegén, s a jégtorlatoktól tisztásabb jégtereken vigan foly a korcsolyázás, kis vaskemenczékben sütik a gesztenyét, főzik a kis kolbászt, kucséber kiabál, pereczes sipol, trombitál. A Duna alacsony hátáról sokkal magasabbnak és imponálóbbnak tűnik föl a két testvérváros partja, s ott lenn a mederben egy mély völgyben képzeli az ember magát, mely fölött merészen hajlik át a lánczhid büszke ive. Körös körül fehér a határ mindenütt, fehérek a háztetők, fehérek a hegyek. Valódi muszka tájkép, csörgő, csuszamló szánokkal, a parton bundás járókelőkkel - akárcsak a Néwa mellett. A Duna jege néhol, a hol még nem törte föl a korcsolya, s a szél elfútta a havat, sima, mint a tükör. Másutt hosszú barázdák szántják föl, messze elnyúló sorokban torlasztva föl a jeget. A partok felé halommal feküsznek egymás hegyén-hátán a jégtáblák, közbe fogva egy-egy elkésett és odafagyott halászbárkát." Ebben a kis riportban is szó esik a hőforrások okozta veszedelemről: „Néhol azonban nagy zöldes foltokban látszik ki a jég közül a Duna. A drabantoknak és konstáblcreknek ugyan van dolguk, hogy valamely megiramodott korcsolyás gyerek neki ne fusson. Menthetetlenül oda veszne. Ott nem fagy be a víz soha, nincs olyan hideg tél. A Duna medrében fakadó természetes meleg források helyét jelölik azok a zöldes foltok, melyek fölött olykor még egy kis ködfelleg is lebeg." A következő nagy „jégünnep" 1891-ben volt Budapesten: három, már-már korzószerű utat képeztek ki a két part között, felszórva, fenyőágakkal díszítve. És ebben az évben következett be az a súlyos szerencsétlenség, amikor - megint csak a budai part közelében - legalább ötven ember veszett a jeges vízbe. A katasztrófa hatására hozott 1891. május 13-14-én szabályrendeletet a székesfőváros „a Duna jegén való átkelés tilalmáról", egyszer s mindenkorra véget vetve a veszedelmes mulatságnak. Mindig akadt persze, aki ezt a tilalmat megszegte, s ha manapság is lenne olyan hideg, mint azokon a régi teleken, most is nehéz lenne ellenállni a kísértésnek. Kellene persze olyan tiszta Duna is. Mert ma már nemcsak a sok alattomos hőforrás, hanem a szennyvíz is jócskán melegíti. • A Duna jegén 1864 januárjában
