Budapest, 2005. (28. évfolyam)

1. szám január - Tamás Pál: Városi rezsimek és városi identitások

5 JANUÁR 2 QQ 5/1 BUDAPKS T lyaira hivatkozni. Sokkal fontosabb volna annak belátása, hogy a közép­európai nagyvárosok versenyében azok értékelődnek fel, amelyek ké­pesek nagyobb léptékű, átfogóbb üze­netet hordozó programok megjelení­tésére. S bennük az egyszeri lakóhe­lyi bejegyzésekre épülő „tagságok", közösségi kötődések, amelyekre a vá­rosi, lakóhelyi jogosítványok is épül­nek, többfajta irányba is gazdagítha­tóak (BAUBÖCK, 2003). Migráció és befogadóképesség A lakóhely és munkahely egysége nemcsak a mai faluban, de a mai nagyvárosban is (sőt még csak ott iga­zán) megszűnt. Nemcsak budapesti probléma, általános magyar ügy, hogy a vidék vagy a falvak szolgáltató ér­telmisége (tanára, orvosa, igazgatási szakembere) már nem azon a telepü­lésen lakik, ahol dolgozik. Városlakó lett, és onnan jár el falusi hivatalába. Az ebből a helyzetből következő problémák feloldásával, a falu szoci­ális szerkezetének átalakulásával a vidékfejlesztés komolyan foglalkozik. A nagyvároson belül, illetve annak környezetében kibontakozó hasonló, ugyan ellenkező mozgásirányú bom­lás kezelése azonban nem épül be a városi stratégiákba. Budapest ráadásul végképp nem foglalkozik érdemben a határokon kívülről érkező migrán­sokkal. A ma Bécsben lakók több mint egynegyede eredetileg nem Ausztriá­ban született. Hasonlóak az arányok a Budapesthez mérhető nagyságú töb­bi európai központban is. A követke­ző két-három évtizedben, ha nem is érjük el a bécsi, berlini, zürichi „nem­zetköziesedési" arányszámokat, de meg fogjuk közelíteni őket. A mai, igazgatásilag felszabdalt és lehatárolt Budapest ezek integrálásá­ra, beépítésére nem alkalmas. • Intermont Műszaki Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 1138 Budapest, Váci út 152-156. Tel/fax: 239-0320, 443-2100/1423 e-mail: imont@imont.hu FÉMLEMEZFEDÉSI MUNKÁK Építőipari Kft. cím: 1114 Budapest, Eszék u. 9-11. tef./fax: 361-0342 iroda: 1111 Budapest, terinthyF.u. 16.1.9. tel./fa>c 365-0562 e-mail: ahaz@acenet.hu ügyvezető mobil: 06-20-464-9200 SPECIALIS ÜVEGHÁZ, TÉLIKERT ÁRNYÉKOLÓ RENDSZER NAPELLENZŐ, ALUMÍNIUM REDŐNY, SZALAGFÜGGÖNY, REDŐNYKAPU, BIZTONSÁGI AJTÓ, FIX ÉS MOTOROS RÁCSOK KÜLTÉRI-, BELTÉRI ACÉLREDŐNY GYÁRTÁSA, SZERELÉSE HANCSICS-HAITER ÁRNYÉKOLÁS ÉS BIZTONSÁGTECHNIKAI KFT. Üzem: 1238 Budapest, Szentlőrinci út 17/a Telefon/fax: 286-8235 30-3313-715; 30-9349-780 E-mail: haiter@axelero.hu www.cegorigo.hu/haiter

Next

/
Thumbnails
Contents