Budapest, 2005. (28. évfolyam)
11. szám november - Serfőző Melinda: A Budapesti Őszi Fesztivál belakta a várost
11 NOVEMBER BUDAPEST A Budapesti Oszi Fesztivál belakta a várost SERFŐZŐ MELINDA Talán amikor indult, nem hittük volna, de mára bizonyosság: a Budapesti Őszi Fesztivál már nemcsak a tavaszi „kistestvére", hanem sajátos, bensőséges hangulatával, programjaival önálló, hiánypótló eseménysorozat. Családias együttléthez hasonlít, amelynek célja, hogy ismerjük meg a fiatalokat, az újdonságokat és a várost, ahol élünk. • Bár nap nap után átutazom a Ferencvároson, valahogy sohasem jutott eszembe, hogy csak úgy elinduljak, és minden cél nélkül csavarogjak egyet az építkezéstől számtalan helyen felforgatott városrészben. Az meg végképpen nem, hogy mindezt vakon tegyem. Egészen addig, ameddig az őszi fesztivál programjai között fel nem fedeztem a franciaországi Grenoble városából érkező Ici-Méme csoport programját, amelyben rendhagyó „városnézésre" invitáltak, ahol a hangoké a főszerep. A Tompa utca közepén, egy útburkolat-javító brigád szomszédságában gyülekeztünk, és eleinte úgy tűnt, egy házaspárt leszámítva én vagyok az egyetlen vendég, mindenki más a művészcsoport tagja. Aztán lassan megérkeztek mások is, és kiderült, miért voltak többen a rendezők, mint az érdeklődők. Arra kértek, hogy csukjuk be a szemünket, és próbáljuk nem kinyitni. Majd egyszer csak valaki karon fogott, és elindultunk. Szavak nélkül is hamar megértettem a jelzéseket: ha lassítunk, akadály jön, ha vezetőm kicsit lefelé húzza a kezem, lefelé vezet a lépcső, és így tovább. Alig néhány perc múlva már nem az kötötte le a figyelmem, hogy hová teszem a lábam, hanem a körülöttem kavargó hangokra, illatokra és - bármilyen furcsa - a fényekre ügyeltem. Egy nagyon közel elsuhanó autó, a szokásosnál is fülsértőbben csengető villamos, a pénztárgép csipogása egy nyitott boltajtóból, a forgóajtó üvegén átszűrődő tompa zajok, a babakocsi kerekének zörgése, egy operaénekes skálázása, egy csattanás, ahogy egy tégla földet ért valamelyik építkezésen. Mindez átszőve s átitatva a pékség illatával, a mellettem dohányozva elsétálok nehezebb füstjével, az útfelbontás porával, a parkban nemrég felásott föld, az avar szagával, az éles napfény és a kapualj sötétjének ellentétével. S amikor már azt hittem, ismerem a környék hangjait, az átjárók, a belső udvarok és a forgalmas útszakaszok zaját, vezetőm leültetett, és kaptam egy fülhallgatót. Ebből is a város zajait hallottam, de egészen más módon, megszerkesztve. Aztán egyszer csak ott álltunk egy teljesen feldúlt parkban, és azon tűnődtünk, nyitott szemmel mennyivel halkabb minden. A Budapesti Őszi Fesztivál egyik legfontosabb üzenete, hogy vegyük észre, milyen is a város, amelyben minden áldott nap jövünk-megyünk. Hogy nézzünk egy kicsit más szemmel a megszokottan egyformának, ismerősnek vélt dolgokra, eseményekre. Erre voltak jók a Zeneakadémia, az Iparművészeti és a Képzőművészeti Egyetem nyitott napjai is. Nemcsak az épületek általában zárt részeit lehetett felfedezni, de azt is, hogy mit gondol egy fiatal, még csak leendő képzőművész a világról, hogy egy most készülődő zeneszerző milyen zenei formában szeretné elmondani gondolatait, és hogy ezeknek a performance-hoz közelítő koncerteknek milyen sajátos karaktert adhat egy különleges helyszín, mint amilyen egy lépcsőforduló, a ruhatár vagy a padlás. A másik fontos üzenet, amelyet a fesztivál mintegy mottójának is tekint, hogy az élő művészettel találkozzanak az emberek mindennaposán, akár az utcán is. A vak városnéző séta-performance-ok, a kertben megrendezett művészeti egyetemi találkozó mellett ilyen program volt például a köztéri szoborkiállítás, amelyen idén többek között közszemlére tettek egy használatba vehető Pietät, egy mobiltelefonon kommunikáló virtuális szobrot és egy meglehetősen szokatlan helyen, a metróban elhelyezett perzsaszőnyeget is. A fiatal filmesek, táncművészek bemutatkozása, a különböző műfajok kevercsének feltálalása (videoopera szoprán szólistára, zenekarra, multimediális vetítésre és elektronikára) további, sokak számára eddig talán ismeretlen arcvonásait rajzolják meg Budapestnek. Kinek jutna eszébe például, hogy táncfilmekből is lehet fesztivált rendezni? Vagy hogy az élő, a kortárs kultúra életünk természetes része, talán tegnap is elmentünk mellette. De most megálltunk. Legalább erre az egy szűk őszi hétre. • Új élmény füllel látni a várost...