Budapest, 2005. (28. évfolyam)

1. szám január - Kirschner Péter: Civiliáda - Kisvasút a karácsonyfa alatt - Sándor P. Tibor: Belépti jegy a régi Magyarországra

37 J AN L'ÁR 2005/1 RL'DAI'KST zetc boldog békeévekből. Propaganda, nem dokumentum. Vagy mégis? Lehetséges volna ilyesféle ábrázolások segítségével hitelesen megidézni a múltat? Merthogy az Elet a régi Magyarországon című vaskos kiadvány ezt ígéri: a dualizmus kori mindennapok panorámáját képeslapok, falragaszok, címkék, kották, irkák, belépőjegyek és ezernyi egyéb, illusztrált aprónyomtatvány, valamint hasonnemű, a hétköznapi életből merített szövegrészlet egybegereblyézésével. A karácsonytájt piacra dobott presztízskiadványok iránt táplált gyanakvással lapoztam a kötetbe, azonban fenntartásaim hamar elpárologtak. Mi több: alig tudtam letenni. Nemcsak nézegettem, hanem apróra kiolvastam. Mint egy regényt. Vagy inkább képregényt. Kíváncsian bogarászva a levelezőlapok turbékoló galambpárjai köré kanyarított kézírásokat is. Az évődő vagy civódó sorokat, melyeket különféle Gizik és Etelkák írtak egy bizonyos Pivny úrhoz. Meglehet, Pivny úr gazember volt, gátlástalan szoknyavadász, és talán Gizike sem számolt be minden percéről a gyóntatópapjának, mégis érezni, hogy rejtett játékaikat is jól megtanult viselkedési szabályok szerint űzték. E szabályok olyannyira kidolgozottak voltak, hogy még áthágásuk módjáról is rendelkeztek. Társadalmi norma és magatartás között máig érzékelhető maradt a kapcsolat. így van ez a megszépített képi világ és az úgynevezett valóság közötti összefüggésekkel is. A könyvben sorjázó rajzok vágyképek, csakugyan, de mint olyanok, erősen hatottak akkoriban. Sokan szerettek volna azokhoz hasonlatossá válni. Jobb pillanataikban olyanok is voltak, igazán. És ha így tekintünk rájuk, hiteles források. Segítségükkel megismerhetjük dédszüleink életének tengernyi epizódját. Elkísérhetjük a ház urát a hivatalba vagy a gyárba, a gyerekeket az iskolába, a nagyfiúkat a nagy háborúba - akik azt túlélték, azokat a gyógykezelésre is. Láthatjuk, mi módon gondoskodtak jó előre a temetésükről. Addig is mit szedtek emésztési panaszok ellen, hogyan forgatták a pénzüket, miként mulattak nyilvánosan és erényesen vagy titokban és kevésbé comme il faut. Találkozhatunk a Csömöri úti „footballpálya" hőseivel és azokkal is, akik inkább kuglizásban jeleskedtek a zuglói sörkertben. A rajzos prospektusok bevezetnek otthonaikba is. Felnyílnak előttünk a szekrények, bekukkanthatunk a mellékhelyiségekbe is. Az ifjabbak elámulhatnak azon, hogy mit értettek akkortájt jégszekrényen vagy porszívón, és miért is szólt annyi hirdetés a féregirtásról. Fejléces számlák mutatják az üzletek gazdagságát. A nőknek szánt háztartási tanácsadó könyvecskékből vett idézetek pedig azt, hogy mennyi apró fortélyt igényelt a test, a ruházat és a lakás jó karbantartása, mennyi rafinériát a kereskedőkkel és a cselédekkel való bánásmód. Hogy például helyesebb inkább bolti kifutókkal intéztetni a bevásárlást, hiszen így „ a cseléd körülbelül másfél órával többet dolgozhatik naponta, mert a serényebb cselédnek is jóformán ennyi időbe keriil a piacozás és a hozzá való öltözködés". Adalék Kosztolányi Edes Annájához. A szerkesztők, Gyurgyák János és Saly Noémi átgondolt, finom didaxissal kevernek mélyebb árnyalatokat a kaleidoszkóp tarka csillámai közé. Hol egy úri család deklasszálódására utaló apróhirdetéssel, hol egy frontra írt levél részletével. És bizonyára nem véletlenül olvashatjuk a marosvásárhelyi izraelita hitközség iskolájának 1900-as közleményében a kisiskolások teljes névsorát sem: többségük neve ott szerepel majd a deportálási listákon is. Az uralkodó hangulat mégis a bizakodásé. A tisztességgel elvégzett munka öröme árad a tarka papírlapokról, a helyi közösségek önérzetes büszkesége a szigorú testületi szabályzatokból. És sok-sok humor a kacifántos megfogalmazásokból, a találó karikatúrákból. A könyvben nincs szigorú időrend, az újabb idők szelét mégis érezni a felpörgő verseny diktálta ízlésváltozáson: egyre célratörőbbek, frappánsabbak a jelmondatok, harsányabbak a rajzok. Ez utóbbiakat a névtelen képírók mellett olyan mesterek jegyzik, mint amilyen Bíró Mihály, Faragó Géza, Vértes Marcell vagy Földes Imre volt. A grafikák sokfélesége, Környei Anikó elegáns könyvtervének köszönhetően, nem válik vizuális zűrzavarrá. A kötet nézegetése — hogy az egyik régi textust idézzem - „szemen keresztül szürcsölt mámor". A most közreadott dokumentumok többségét az Országos Széchényi Könyvtár kisnyomtatványtára őrzi. Az előválogatás az ottani könyvtárosok érdeme. Korábban sokáig nem tudták kellőképp elismertetni e mulandóságra ítélt nyomdatermékek fontosságát, még céhen belül sem. Pedig Sándor István, a 19. század elejének neves bibliográfusa már a 19. század hajnalán figyelmeztetett „a hátratalált Apróságok... afféle futó s könnyen vesző Vakarékok" forrásértékére. E könyv talán elégtétel számukra is: kedvenceik soha ilyen magas piedesztálra még nem kerültek, mint e kötet által. Elet a régi Magyarországon. Szerkesztette Gyurgyák János, Környei Anikó, Saly Noémi. Osiris, 2004. 359 p. •