Budapest, 2005. (28. évfolyam)
8. szám augusztus - Rátonyi Gábor Tamás: Diplomamunka a házfalon
19 AUGUSZTUS flflS fl BUDAPEST Diplomamunka a házfalon Szöveg: RATONYI GABOR TAMÁS Fotó: STRAUB ADAM Diplomamunka színesíti - szó szerint - egy gazdagréti panelház falát. A végzős képzőművészeti egyetemista LTP. című alkotása egy hónapja került a panelrengetegbe, részben az önkormányzat támogatásával El tudnak Önök képzelni egy tízemeletes panelházakból álló lakótelepet úgy, hogy az nem a kockaformák egyhangúságával tüntet? Nehéz... Bár a lakótelepek tervezői a házgyáripar utolsó éveiben próbáltak némi furfangot belevinni az egészbe (Káposztásmegyer), mégis ránk maradt a panelrengetegek reménytelenül szomorkás képe. Ugyan a rendszerváltás óta tobzódik a reklámipar házfal tagozata, ez azonban legfeljebb a forgalmas autóutak mellé szorított lakótelepeket érinti, és - ne habozzunk kimondani - a reklámüzenetek egyszerűek, képviláguk többnyire harsány, időtállóságukról pedig nem érdemes gondolkodni (kivétel persze akad). Az ötlet olyan kézenfekvő, hogy az ember a homlokára csap, miért is kellett várni rá eddig? Mi több - tessék megkapaszkodni! —, sem csel, sem ármány, sem irigység nem állta útját: húzzunk házfalra tervezett műalkotásokat a panelekre! És lőn: a gazdagréti Frankhegy utcában diplomamunka költözött a házfalra. A. Király András végzős képzőművészeti egyetemista a gazdagréti lakótelep sajátos esszenciáját álmodta falra. Nem kellett meszszire mennie az ihletett pillanatokért, minthogy maga is húsz éve a telep lakója. Hogy a sikertörténet folytatódjék: az alkotó engedélyekért nyitott be a XI. kerületi önkormányzathoz, és nemcsak azokat kapta meg, hanem még támogatást is. Az összesen kétmillió forintnyi költség felét Ujbuda vállalta magára - a művész nem kapott tiszteletdíjat, az összeg a mű elkészítéséhez és házfalra szereléséhez kellett -, a másik felét egy közalapítvány, egy műsorszóró vállalat és a képet a falra applikáló, ipari alpinistákkal dolgozó vállalkozás adta össze. Az alkotás színei az esti lakótelepek jellegzetes fényeit szimbolizálják: a fehér, a sárga és a piros a hétköznapi vagy éppen a hangulatvilágításra, míg a kék a televíziók villódzására utal. Az egyes kockák - melyek a ház panelkockáival megegyező méretűek -a lakótelepi élet jellegzetes vagy éppen vágyott képeit idézik nem kis iróniával: tévénézés, vacsora, házibuli éppúgy előfordul, mint kísérlet a panel adta tér szétfeszítésére. Az alkotó azt a benyomását szerette volna belesűríteni képébe, hogy miközben számos hasonló ember, gondolat és cselekvés zsúfolódik össze egy lakótelepen, az itt lakók többsége mégis idegenül néz sorstársaira. Noha az alkotó épp rálát művére, ez csak a véletlen műve. Király András szerint a szintén az önkormányzat segítségével szervezett két önként jelentkező lakóközösség háza közül azt választotta, amelyik befelé néz, a tízemeletesek által körbezárt világra. A másik ajánlkozó ház fala kifelé néz, ám az alkotó a telep lakóinak szánta művét. Szempont volt az is, hogy a hatalmas alkotás ne legyen megvilágítva: az esti lakótelepi élet ugyanazt a fény- és cselekvéssort adja, amelyekre napközben a mű emlékeztet. A visszajelzések egyértelműen kedvezőek. Elsősorban az ott lakók véleménye volt mérvadó, akik személyesen az alkotónak referálhattak, s az ifjú képgrafikus eddig csak elismerő véleményeket zsebelt be. Az alkotás várhatóan két évig látható majd - az anyag színtartósságára ennyi a szavatosság -, utána újra le kell gyártani és fel kell feszíteni. Hogy azért ne maradjunk k.-európai nüansz nélkül: az avatásra gondosan rendbe hozatták a fal tövében elterülő miniatűr zöldterületet, két virágágyással bolondítva az összképet. Ottjártunkkor a virágok már száradtak, hervadtak - vélhetően a kép tovább bírja majd, azt ugyanis nem kell gondozni. Az önkormányzat illetékese szerint Ujbuda nyitott a hasonló elképzelések előtt: noha a 23 milliárdos költségvetésből számos más, a kerület szépítését célzó beruházásra költenek, jövőre szívesen helyt adnak hasonló produktumnak. Ha a sivár építészeti környezet színesítését olykor nem építészekre bízzák, lehet is folytatása az újbudai kezdeményezésnek. Király András szerint ugyanis ma már egyre inkább az a tendencia, hogy az alkotások a kiállítótermen kívülre költöznek. A sikersztori teljes: a vizsgabizottság ötösre értékelte a munkát.