Budapest, 2005. (28. évfolyam)
7. szám július - Szalai Anna: Panelek: távfutás helyett tipegés
13 J Ú MU S 2 005/7 BUDA P E S T meglévő épületek átalakítása teszi ki, nem az újak építése. Sőt olyanynyira jövedelmezőnek tartják ezt a tevékenységet, hogy a megbízások megszerzéséért a kivitelezési költségek egy részét magukra vállalják. Az áldozatvállalás egyelőre az állami szereplőktől is távol áll, holott a nyugati példák sorra azt bizonyítják, hogy e nélkül nincs sikeres panelprogram. így történt ez Hollandiában, Franciaországban, Németországban és Csehországban is. Az egymást váltó honi kormányok mégis abban bíznak, hogy nekik sikerül ezt megspórolniuk. A szocialistáknak mindenesetre nem a legutóbb bejelentett „hat lépés" az első próbálkozásuk panelügyben. Csabai l.ászióné (azóta posztjáról lemondott lakásügyi kormánymegbízott) a nemzeti lakásprogram részeként már 2002-ben beharangozta a kormány új panel-rehabilitációs terveit. Az akkori elképzelések szerint a nyílászárók cseréjén, a homlokzat szigetelésén túl támogatták volna az épületek közös helyiségeinek, a lépcsőházaknak, a lifteknek a felújítását, valamint a közművek cseréjét is. Az állami támogatás mértéke pedig a felújítás tartalma szerint változhat. A legtöbb pénzt így azok a pályázók kapták volna, amelyek a paneltömbök közötti közterek rehabilitációját is magukra vállalták volna. Bár a kormánymegbízott utalt rá, hogy az évi 30-40 milliárdos költségvetési tételt képező 15 éves program nemcsak vinne, hanem az energia-megtakarítás és a munkahelyteremtés révén hozna is az állami konyhára, előterjesztése még a parlamenti vitáig sem jutott el. így újabb két évig maradt a nyögvenyelős pályázati rendszer, amelynek problémamegoldó hatásában maguk a döntéshozók sem hittek, hiszen a pályázatokon szétosztható pénz az éves költségvetési vitákban egyre csak olvadt tovább. Az idei nyár újabb panelprogramot hozott. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Száz lépésből hatot a panelnépnek ajánlott. A kihirdetés helyszínéül a Gyöngyösi úti lakótelepet választotta, társául pedig a választókerületében nagy népszerűségnek örvendő Tóth József WW. kerületi polgármestert. A szaktárca vezetőjének, KoIber Istvánnak, illetve az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatalnak a mellőzése viszont kérdésessé teszi a program szakmai hátterét. A szakmai, illetve civil szervezetek véleményét meg sem kérdezték a tervekről. Az új program a fűtéskorszerűsítésre koncentrál. Élső lépésként minden radiátorra termosztatikus szelepet szerelnének, hogy a lakók szabályozhassák az egyes helyiségek hőmérsékletét, míg az egyes lakások fogyasztását költségelosztókkal mérnék. Jó ötlet, bár a hatása kérdéses. Az új távhőtörvény tavaszi parlamenti vitájában felmerült ugyanis a fogyasztáshoz igazodó számlázás, ám ezt végül azokban a házakban sem tették kötelezővé a szolgáltatók számára, ahol már felszerelték a szükséges mérőeszközöket. A nemzetközi tapasztalatok mindenesetre azt mutatják, hogy a mérőeszközök felszerelése akár 20-25 százalékkal - magyar becslések szerint 5-10 százalékkal - csökkentheti a fogyasztást, a 20-80 ezer forintos ráfordítás pedig három-öt éven belül megtérül. Csakhogy arról még nem született döntés, hogy a beszerelést milyen konstrukcióban támogatná az állam. Az bizonyos, hogy az állam lakásonként maximum négyszázezer forintos támogatást biztosít, ha a lakó és az önkormányzat is hozzátesz ugyanennyit. Ha nincs ennyi megtakarításuk, akkor 15 éves futamidőre, öt-hat százalékos kamat mellett vehetnének fel kölcsönt a rendelkezésre bocsátandó húszmilliárd forintos állami keretből. Ez természetesen nem csupán a mérőórák felszerelésére kérhető, hanem más panelfelújítási munkálatokra is. Négyszázezer forintos hitel után havonta 5200 forintot kellene törleszteni, ami a korszerűsítés révén nyert megtakarításból fedezhető - állítják a programírók. A vállalkozó kedv felcsigázására a kormány még az 1900 forintra rúgó kamatterheket is hajlandó átvállalni a szociálisan rászorulóktól. Vélhetőleg ennek forrását kívánják megkeresni annak az árhatósági vizsgálatnak a révén, amely az elkövetkező hónapokban felülvizsgálja az erőművek és szolgáltatók árképzési módszerét, hiszen a távfűtési tarifák között településenként az akár ötven-hatvan százalékos eltérés sem ritka. A fűtéskorszerűsítés gyors közérzetjavító hatását a szakértők sem vitatják, sőt azt is belátják, hogy a választások előtti kampánynak ez elengedhetetlen része. Bár a kormány később uniós források bevonásával kíván segítséget nyújtani a közösségi terek megújításához, illetve a lakótelepi rendőrségek létrehozásához, a panelkérdés ezzel aligha zárható le. A komplex rehabilitációhoz ugyanis ez édeskevés. A lakótelepen élők életkörülményeinek érezhető javulásához még a korábban minimálprogramként meghirdetett - ám a hat lépésben már csak mellékesen említett, szigeteléssel, nyílászárócserével és fűtéskorszerűsítéssel együtt járó -teljes lakásfelújítás sem elegendő. A szigetszerű, egy-egy háztömböt érintő rehabilitáció nem ad választ a lakótelepek gondjaira, nem emeli a területek presztízsét, és nem gátolja a lakosságcserét sem. Az újjászületéshez többrétegű programokra lenne szükség, amelyek nemcsak a házak, hanem a családok gondjaira is megoldást hoznának. Ezzel azonban ez az új program is adós maradt.
