Budapest, 2005. (28. évfolyam)
7. szám július - Szalai Anna: Panelek: távfutás helyett tipegés
11 JÚLI U S Zßflgfl n V D A P R S T nívójú negyedekben lévő panelek -például a Római lakótelep - egyre elitebb lakókra tettek szert. Mindez jól nyomon követhető a Központi Statisztikai Hivatal vizsgálataiból is. Az egykor javarészt „zöldmezős" beruházásként épült telepek lakói között az átlagnál nagyobb az idősek és a munkanélküliek aránya, akiknek még a havi rezsiszámlák kifizetése is gondot okoz, különös tekintettel a távfűtésre, amelynek ára négyszáz százalékkal emelkedett a rendszerváltozás óta, így a szegényebb családok jövedelmük harminc-negyven százalékát fizetik ki a fűtésre. Ezek után aligha meglepő, hogy a hátralékosok száma évről évre növekszik. A halmozódó közüzemi tartozások miatt napjainkra negyedmillió lakótelepi családot fenyeget a kilakoltatás, illetve az árverezés réme. A panellakások nem csupán szociológiai értelemben avultak el, hanem műszakilag is. Az első panelblokkok már több mint egy évtizede megértek a felújításra. Az iparosított technológiával épült tömbök élettartama legfeljebb harminc év; ami persze nem jelenti azt, hogy az épületek kártyavárként omlanának össze. A vasbeton vázszerkezet majdhogynem elpusztíthatatlan - más részei azonban annál inkább pusztulnak. A panelházakról már a nyolcvanas években készültek termovíziós felvételek. Jól látszik - pontosabban nem látszik - rajtuk a szigetelés, amely a házak építése óta jószerével elporladt. Vetemednek a nyílászárók, elöregedett az elektroiigyi kérdés. Inkább gazdasági szükségszerűség és időzített szociális bomba. A rendszerváltozás óta görgetett lakótelep-hólabda időközben társadalmi méretű lavinává növekedett. A felújításra váró lakások száma megtízszereződött. A felújítás becsült költsége 1900-2700 milliárd forintra emelkedett. Túlságosan nagy falat ez egyetlen kormány és ciklus számára. így az egymást váltó kabinetek jószerével csak csipkedtek belőle. Az első - igaz, tisztán műszaki elemeket tartalmazó - felújítási programot még a rendszerváltozás utáni első kormány fogadta el, ám állami forrást elfelejtett mögé tenni. Az írott malaszt valóra váltását utódai is inkább a német kormány által felajánlott panelhiteltől remélték. Csalatkozniuk kellett. A harmincmillió német márkás (akkori értéken hárommilliárd forintos keret) alaphelyzetben is alig ötezer lakás korszerűsítésére lett volna elegendő - ha nem fúlt volna érdektelenségbe. Csakhogy a mos hálózat és gépészet, a felvonók pedig lassan üzemképtelenné kopnak. Időnként még abból is baj van, ami megmaradt. A főként pince- és szemétledobó födémek szigetelésére szolgáló szórt azbeszt rákkeltő hatása ma már bizonyított tény, mint ahogy a padlószőnyegek, konyhabútorok, gardróbok beépítésekor használt formaldehid alapú ragasztók lassan párolgó gőzei is mérgezést okozhatnak. A legnagyobb gond pedig a pazarlóan működő fűtési rendszer. A panellakások téli melegen tartását többségében távfűtéssel oldották meg. A lakótelepek közelébe mintegy 250 távfűtőművet telepítettek az országban. Egyes nagyvárosokban több ilyen fűtőmű is működik, a hazai energiafogyasztás negyedét ezek emésztik fel. A GDP-hez mért energiafogyasztásunk negyven százalékkal haladja meg az osztrákokét, egy átlagos panellakás rezsije pedig nálunk éppen a duplája az ottaninak. A pazarlás nemzetgazdasági szempontból sem elhanyagolható kérdés, hiszen a felhasznált energia fele külföldről származik. A panelügy nem egyszerűen építés-