Budapest, 2005. (28. évfolyam)
6. szám június - Magyaródy Szabolcs: Gyermekéveim Pasaréten
19 JÚNIUS ff lQ 5/ fi BUDAPEST A hegy felőli oldalon volt a ferences rend kicsiny kápolnája, rendháza és számomra a legfontosabb, a 46-os Balu farkaskölyökfalka otthona. Elvált szülők egyetlen gyermekeként erősen kerestem a társaságot, melyet ott nagy örömömre meg is találtam. Akela, a farkasvezér Szuromi Albert volt, akit apahelyettesként tiszteltem és szerettem. Nagyon sajnálom, hogy későbbi sorsáról semmit sem tudtam, mert szívesen meglátogattam volna gyakori hazatéréseim során. Talán öt-hat éve halt meg, kilencven-egynehány éves korában. Szilly Károly vezető nevére emlékszem még a falkából, mert mi, farkaskölykök olyan neveket kaptunk, mint Fatalp, Aranyhaj, Szőkefej, Szürkefarkas (ez voltam én). Egymás polgári nevére talán senki sem emlékezett. Még Desseő Dezső neve rémlik, aki családvezetőm volt, ezért emlegettük valódi nevén. Albin bá' vezetésével vettünk részt a gödöllői jamboreen, persze csak egy hétre mentünk el. Valamelyik papa stráfkocsijával döcögtünk ki a Keleti pályaudvar mellett lévő HÉV-állomásra. (A megrakott kocsiról van egy fényképem, de Albin bácsin kívül már nem ismerek fel senkit.) Az Ördög-árok túloldalán áll a Mintatelep. Ma már annyira benőtte a vegetáció, hogy alig lehet látni a Bauhaus stílusú épületek külső részleteit. Akkoriban még új volt a telep, fiatal fákkal, bokrokkal, így megbámulhattuk a teljesen különböző alaprajzú és külsejű modern házakat. Erre valamelyik minisztérium jóvoltából került pénz, hogy a fiatal építészek megmutathassák tudásukat és némi pénzhez juthassanak. Nevüket a kicsi téren kocka alakú emlékmű őrzi. A Kelemen László utcát Hadapród utcának hívták akkoriban, és arról volt híres, hogy hiányzott a 13-as szám, ezt a 1 l/a helyettesítette. Ugy látszik, babonás ember építtette, pedig egyébként vallásos lehetett, mert az épület bal oldalán, hátul egy kicsi kápolna apszisa türemlik ki a falból. A vele szemben álló neobarokk villát Kánya Kálmán külügyminiszter építtette. Egyedül élt ott inasával és a szakácsnővel. Nem emlékszem, hogy fogadásokat vagy nagy partikat rendezett volna. Szerényen, csendesen élt. A Hidegkúti (azaz a mai Hűvösvölgyi) út felé, a belső társasházban lakott Puskás Bandi, akivel kitűnő bűzbombákat készítettünk kimustrált mozifilmdarabokból. Ördögien büdösek voltak! Az utca elején terült el a Solti László Kertépítő Telep. A környék fáinak nagy részét ők nevelgették ezen a jól kihasznált földdarabon. Ma szocreál stílusban épült (tiszti?) lakások állnak rajta. Szebb stílust érdemelt volna a környék... A harmadik elemit a Labanc utcai barakkiskolában végeztem. Nem sok jó emlékem fűződik hozzá, mert hamar összeakasztottam a bajuszt kissé koros és vaskalapos tanítómmal. Negyedikbe a Labanc úton egy másik épületbe kellett volna járnom, vagy a Hidegkúti út 83-ba, egyik rokonunk első világháborús tiszttársához. Anyám az utóbbi mellett döntött, így egy másik társasággal kellett megismerkednem. A nap fénypontja a hazafelé ballagás volt. Az iskolából a legegyenesebb és legjobb út a Hidegkúti úton vezetett volna, de azt túlságosan unalmasnak találtuk. Helyette az Ördögárok felé vettük az irányt, ha aránylag száraz volt az idő. Az árok magas partjáról, a 83-as villamos töltéséről papírrepülőket lehetett reptetni, melyek szerencsés esetben messze szálltak a meder fölött. Vagy, ha rendetlenkedő kedvünkben voltunk, ügyesen bele lehetett hempergetni egymást a méteres csalánba. (Lehet, hogy ezért nincs reumám?) Persze néha a sekély, de még aránylag tiszta vizű patakba is belelökdöstük egymást. Ilyenkor az elázott cipők miatt gyűlt meg otthon a bajunk. A felmenetel sem volt egyszerű: ha a jobb oldalon kaptattunk fel a villamossínek felé, akkor egyensúlyozhattunk azon a betonhidacskán, amelyben a vízvezeték, a csatorna-, villany-és egyéb vezetékek keltek át a másik partra. A hídnak akkoriban még elég széles betonfedele volt, és nem zárták el vasráccsal az utat, mint manapság. Évente egyszer rendezték meg a hegyi versenyt. Az autók az Ördögárok hídjától indultak egyesével, majd keresztülszáguldottak a Pasaréti téren, fel a Kapy, Csévi, Csalán, Nagybányai és Vöröstorony utcán, s a rövid célegyenesben kedvükre nyomhatták a gázpedált. A legjobb időt elérő versenyző nyert valamit. A magyarok közül Delmár Walter volt a legeredményesebb régi, jobb időket látott Bugatti kocsijával. Neki szurkoltunk. Talán az utolsó versenyen történt az alábbi baleset: egy Steinweg nevű (gondolom, német) versenyző végigszáguldott a Hadapród utcán, majd, amikor meglátta, hogy egy nő a rendőrkordont áttörve kiszaladt az úttestre, félrerántotta a kormányt, és teljes sebességgel belerohant a kerítésbe. Szörnyethalt. Valaha emlékmű állt a templom előtt, azaz még ma is ott a kőtömb, de a szerencsétlenségre emlékeztető bronztáblát rég kilopták belőle. Nyolc-tíz éves gyermek lévén nem sok érdekes felnőttet ismertem, de a környék legérdekesebb lakójával később mégis találkoztam. Anyám barátnőjénél, Ibi néniéknél (dr. Hajnal Tiborné) többször találkoztunk Bartók Bélávú és feleségével, Pásztory Dittával. Ditta néni nem sokat törődött velünk, tizenévesekkel (Évával és velem), de Béla bácsi szívesen eltöltött velünk néhány percet. Mint minden igazán nagy ember, egyenrangúként beszélgetett a fiatalokkal. Halk. kultúrált hangja ma is fülembe cseng. A baj akkor kezdődött, amikor Péter fiukat is magukkal hozták. Ő rögtön lecsapott Évire, gyerekkori pajtásomra, amit igencsak zokon vettem. Nota bene: olvastam egy Bartókéletrajzot, amelyben még csak meg sem említették dr. Hajnal Tibort, a zeneszerző orvosát és barátját. •
