Budapest, 2005. (28. évfolyam)
6. szám június - Cs. Plank Ibolya: A képekben is őrzött város
11 JÚNIUS fllflS ft KUDAI'ES T ábrázolások gyűjtésével a Fővárosi Múzeum foglalkozott. Ez nem azt jelentette, hogy a KOH jogelődjének, a Műemlékek Országos Bizottságának (MOB) ne lett volna illetékessége a fővárost érintő ügyekben. Budapest Székesfőváros Tanácsa rendszeresen tájékoztatta a bizottságot a budapesti műemlékekkel kapcsolatos témákról: kikérte a véleményét, intézkedésre utasította és így tovább. Amennyiben a tanács fontosnak ítélte az adott helyszín dokumentálását, a lefényképezett objektum másodpéldányát a MOB archívumába is beküldette. A gyűjtemény szembetűnő sajátossága, hogy kevés a 19. századi városképi anyag, ellenben sok a 20. századi. A kerületek reprezentálása is egyenetlen, hiszen a Várnegyedet és környékét kivéve egyre kevesebb képpel rendelkezünk. A mennyiségi mutatók természetesen nem értékmérők. Az adott struktúrát meghatározza, hogy igen sokáig többnyire csak azt fényképezték le, ami a műemlékesek látókörébe került. A szerzők és az alkotók kilétét sok esetben homály fedi. A szakgyűjtemények katalogizálásakor és a különböző anyagok rendezésekor a fotótechnikai és a fényképészeti adatok többnyire kimaradtak a nyilvántartásokból, bár kivételek természetesen vannak. A 20. század elején kibontakozó amatőr mozgalmaknak és a fényképezés elterjedésének köszönhetően az építészek és a művészettörténészek is a kezükbe vették a kamerát, és egyre többet fényképeztek. Kiemelkedik közülük Petrik Albert építész, aki több ezer felvételből álló fotógyűjteményt hagyott az utókorra. Az Ipartestület támogatásával 1909 és 1913 között, még életében megjelentetett jó néhányat közülük, de fényképészeti folyóiratok is érdeklődtek munkája iránt. Petriket kizárólag a régi Budapest érdekelte, azon belül is a barokk és a klasszicista emlékek. Sírkövek, szobrok, domborművek éppúgy szerepelnek a gyűjteményében, mint templomi enteriőrök vagy az 1908 és 1912 között lebontásra ítélt házak. Tisztában volt azzal, hogy publikációi nem tudományos korpuszok, rendszeres művészettörténeti kutatómunkára és komolyabb szövegek írására sem ideje, sem késztetése nem volt. Inkább utazott és fényképezett. A MOB 1922-ben szerezte meg hagyatékának építészeti részét. Életművének külön érdekessége, hogy a szerző Budapesten kívül magyarországi és külföldi városok életébe és építészeti kultúrájába is bepillantást enged. A klasszicista alkotások szisztematikus megörökítését - sok egyéb munkája mellett - Rados Jenő építész folytatta, bár ő már önálló kutatási témáit egyszerre illusztrálta és dokumentálta. Példája több szempontból is mértékadó a számunkra, hiszen a fényképezést önálló módszerként használta. Elődei és kortársai közül mások is alkalmazták ezt, így Divald Kornél Éber László, Csányi Károly, Arkay Aladár, Kaesz Gyula és Lux Kálmán munkássága haladt hasonló úton. A gyűjtemény az első világháborút követő pangás után, az 1930-as évek közepén indult ismét fejlődésnek. E korszakot az archívum aranykorának A Dísz tér 15. számú épület homlokzata (1930-as évek vége, Bánó Ernő felvétele) Dísztér 14. (1945)
