Budapest, 2005. (28. évfolyam)

5. szám május - Vértessy Zsófia: Postamúzeum - nagyon másképpen

m á j u s 2005/5 b udapes t Javasoljuk tehát, rohanjanak el, nézzék meg gyorsan az épületet és benne a múzeumot, amíg még lehet. És engedjenek meg sok-sok kérdő­jelet tenni az egész történet mögé: tényleg minden eladó ma már? Lötz Károly és Róth Miksa is? Védett mű­emlékestül, múzeumostul? A kiállítás felöleli a Királyi Posta tör­ténetét, távíró- és távbeszélő-törté­neti gyűjteményt, felvonultatja a rá­diózás és televíziózás emlékeit. És ez még semmi. Képek, festmények az egykori zeneterem falain, hisz az előző századfordulón a Posta a legne­vesebb hazai fényképészeket alkal­mazta a vezetőség és a levélhordók életének megörökítésére. Sőt, 1880 és 1940 között egy komplett portré­sorozatot készíttetett a vezérigazga­tókról, elnökökről, minisztériumi il­letékesekről. Ami biztosan kiderül a képekből, a ruhákból, ami sugárzik az egész kiállításból, az az, hogy régen igenis rang és dicsőség volt a Posta alkalmazásában dolgozni, szeretett és tisztelt figurák voltak az emberi kapcsolattartás megvalósítói. Hihetetlenül gazdag könyvtárral, adattárral és hangarchívummal büsz­kélkedhet a múzeum, mely utóbbi­ból ízelítőt is kapunk egy fejhallga­tón keresztül. Kürtjeleket hallgatok, s elképzelem, amint a mai motoros és biciklis futárok a küldemény típu­sától függően szerenádoznak az ab­lak alatt. De hallható itt Levél-ária a Toscából, s vidám, vérpezsdítő dalok a postáról, rádióról, telefonról. Ugye felhív holnap telefonon? - búgja fü­lembe a recsegő felvétel, majd írók, költők mesélnek. Krúdy például arról, ahogy a férfiak egyenesen belesze­relmesedtek a telefonoskisasszonyok hangjába. Majd egy szobával arrébb, hol régen díszes fogadások zajlottak, én is - mára porrá omlott férfiak sze­relmét játszva - a CB 15/70-es távbe­szélő központot kezelem. Aztán meg­pillantok egy egérrágta golyóbist, a Lakihegyi antennatorony villámhárí­tóját, mely sokszorosan elvégezte fel­adatát. Saját kis gömbölyded életét áldozta a toronyért, melynek megvé­désére és műemlékké nyilváníttatá­sára külön bizottság is alakult a '80-as évek elején. Rejtélyes színfolt a gazdag anyag közepén az értékőrző ládika, melyben kocsiposta-küldemények, levelek so­rakoznak. A régi körmendi postaépü­let falaiból kerültek elő az iratok egy gyertyakoppintó társaságában. 1 logy

Next

/
Thumbnails
Contents