Budapest, 2005. (28. évfolyam)
1. szám január - Ráday Mihály: Sorsot vált a Lánchíd palotája
17 JANUÁR 2 PQ 5/1 B IJ PAPE S T gó-féle romantikus házat áztatta, új tetőszerkezeti tervet kellett készíttetni a veszélyes állapot elhárítására, ú j fedélszék építésére. A sajtótájékoztatón vetített közel hatperces film csak romokat mutatott: beázások, hulló vakolat és stukkó, az udvar lefedésére készített félkész vasszerkezetről cafatokban lóg a fólia... Tehát az új tulajdonos csodát művelhet, s valóban így lesz, ha a tervezett határidőre, vagyis, mint ígéri, egy év alatt a végére jut a beruházásnak, amelyhez - ahogy mondja - a Sándorpalota és a Gresham a példa. Az eset nem egyedülálló. A Várban a Fortuna utca 4. például (amelyből a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum is rövidesen kiköltözik) szintén kézről kézre jár. Az egyik „befektető" 350 milliós hitelt vett fel a házra, majd 300 millióért továbbadta egy másiknak, amely most szintén befektetőt keres. Az állami tulajdonú turai Schossberger-kastélyt kezelője, a Lapkiadó Vállalat igazgatója eladta egy indiai „befektető"-nek, akinek a kezén elpusztul, s időnként már le kell belőle bontani valamit, nehogy balesetet okozzon. Ugyanezt a kivárásos játékot játssza az évekkel ezelőtt még egyszerűen felújítható állapotban volt Continental Szálloda és Hungária fürdő három házból álló együttesével a VII. kerületben a Beverly Hills nevű cég: a házak szépen fogynak, s már csak a Hungária fürdő homlokzatának a megmentésére maradt némi esély. A „nem gazdaságos felújítani" állapotáig, a hatóság által megállapított s bontási kötelezettséget előíró (!) hatósági döntésig eljutni persze sokévnyi kemény semmittevésbe került minden ilyen esetben. Egyik helyzet sem pontosan hasonlítható a másikhoz; ami biztos: nagyon sok az olyan „ingatlanfejlesztő", amely, avagy aki a megszerzett házat üres teleknek látja, s már bontaná is, vagy a megszerzett elvi építési engedély kiharcolása után továbbadná, nagyobb hasznot remélve. A Lánchíd-palota esetében azonban - úgy tűnik - szerencsénk van. Nekünk, mondom, hiszen Budapest és az ország épített öröksége mégis csak mindannyiunké. A több mint egy évtizednyi alakítgatás és felgyorsult romlási folyamat egy pontján megjelent a vevő, aki - miután az eddigi tulajdonos is megtalálta a számítását - megcsinálja végre a házat. Érdemes rá, kétségtelenül. A Lánchidat megépítő, majd „üzemeltető" társaságnak a hídon is bevésve olvasható két finanszírozója, a Sinák és a Wodiánerek bécsi és budapesti bankháza emeltette a székházat, melyben a kiegyezést követő években lakásokat is kialakítottak. Eredeti gazdagságára a főlépcsőház és a kapualj emlékeztet még. 1870-ben létrejön a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, melynek egyik deklarált feladata „a Lánchíd megváltása". Megvásárolja tehát a Kincstár a hidat a Lánchíd Társaságtól, s vele a székházat is, mely egy darabig - míg felépül az FKT saját székháza - munkahelyéül szolgál a három városból egyesülő Budapest világvárossá fejlesztésének feladatát koordináló szervezet irodáinak. A két világháború közötti években lesz az igazságügyé, a Közigazgatási Bíróságnak ad helyet, majd a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának. 1981-től a Budai Központi Kerületi Bíróság székháza. A folytatás már tudjuk. Dr. Vinrze Zoltán és Bácsai-Nagy Akos közös tulajdona a Lánchíd-palota Kft., amely egy svájci befektetői csoport közreműködésével kíván itt luxus OEESESEEBSSa
