Budapest, 2005. (28. évfolyam)

4. szám április - Buza Péter: Ment-e a könyvtár által a világ elébb?

39 Á P R I L I S gflflg

ff H I! PAP

E S T Ment-e a könyvtár által a világ elébb? • Ezerkilencszáznégy. Korszakzáró dátum a magyar történelemben. Ez idő tájt már sűrűsödnek a közelgő alkonyat első felhői, árnyékokkal csúfítva a boldog békeidők horizontját. Ha számba vesszük a kiegyezéssel a belépés küszöbéig jutott s azóta akkor már évtizedek óta regnáló rend, az építő gyarapodás tetteit, teljes a leltár, véget ért egy fejezet. Budapest megdicsőülésének periódusa. Felmagasztosult azóta ez a bő huszonöt esztendő a város történetében is. Amelynek dokumentumait akkor már régóta gyűjtötte a főváros irodalmának könyvtára, hogy aztán 1904-ben, a közigazgatást kiszolgáló másik gyűjteménnyel együvé vonva igazgatását és állományát, megszülessen végre a Fővárosi Könyvtár. A nagy történelem igényeihez s az itt címszavakban vázolt folyamathoz viszonyítva: későn. Akinek van áttekintése az ország állapotáról e tekintetben, adatokkal igazolhatja: sokkal később, mint sok más, jóval kisebb és potenciális jelentőségét tekintve kevésbé fontos városban, településen. Budapest késett. Amikor aztán mégis lépett, már túl volt mindenféle determináción, ami a gyűjtemény arculatát befolyásolhatta volna. Legalábbis az alapgyűjteményét. S ez csak azoknak előny, akik történetesen éppen a városigazgatást vagy a város históriáját kutatják. Minden más tematikában utólag kellett - mindmáig kergetve az optimumot -pótolni a hiányokat. Mentális tett volt végül is ugyanakkor, hogy megszületett a ma már első nagy ügyvivőjéről, Szabó Ervinről elnevezett bibliotéka. Budapest többek között az alapításnak ezzel a gesztusával avatta önmagát felnőtté: ez maga a mentális lépés. Amikor egy közösség, a civitas, úgy érzi, meg kell magát mutatnia saját intézményeiben, saját lapban, saját színházban, saját múzeumban vagy - saját könyvtárban. Megmutatni, hogy ad magára. Keresi a maga arcát, s ha megtalálta, ápolja vonásait. Kultúráját, amely üzenet. Megtartó tartalommal. Budapest főváros támogatásával a minap megjelent a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár reprezentatív, tudományos igényű kiadványa, Katsányi Sándor munkája, az A főváros könyvtárának története című mű első kötete. A százéves közgyűjtemény magára mutató mentális gesztusa. Meghatározzuk magunkat, sorsunkat és történéseinket az időben, rögzítjük s így továbbadjuk, amit fontosnak ítélünk a közösség egészének önmeghatározása szempontjából. Alapos munka, minden fontos adatot, információt és összefüggést föltár, gördülékeny megfogalmazásban foglalva össze azokat a tudnivalókat, amelyek a témakörben kutató vagy csak tájékozódni kívánó érdeklődőt érdekelheti. Soha nem látott - nem publikált - fotók, iratillusztrációk, dokumentumképek kíséretében. A végeredmény kifejezetten szórakoztató. Ment-e a könyvek által a világ elébb? Régi kérdés. Válasz is van, mikor milyen. Ment-e a könyvtárak által előbbre? Ennek a monográfiának minden oldaláról az sugárzik: igen. Irodalmat kutatni ide jártak a magyar szellemi élet jói kiszolgált legnagyobbjai, felsorolhatatlanul sokan, gyakorlatilag mindenki. Ide jártak - s járnak most is, a díjjal elismert felújítást követően, amely a régi palotából pazar modern könyvtárat varázsolt - a központi intézménybe meg a szintén erős korszerűsítésen átesett, a fővárosi hálózathoz tartozó kerületiekbe a fiatalok újabb és újabb nemzedékei, vizsgára készülve, a kutatómunkát gyakorolva vagy egyszerűen csak az olvasmány élményéért tömegesen nyüzsögve az olvasótermek, a kölcsönzők - mondjuk így - műhelyeiben. Ahol a tudás megszületik, megszilárdul, építőjévé válik valaminek, amit jobb híján úgy hívunk, civilizáció. Ment-e a Katsányi Sándor kötettel az ország, Budapest elébb? Nyugodt lelkiismerettel mondok a kérdésre igent. Az ilyen könyveknek meg kell születniük. Ha érdemesnek tartjuk magunkat arra, hogy segítsük megszületni mindegyiket. • Szabó Ervin dolgozószobájában