Budapest, 2005. (28. évfolyam)

1. szám január - Vadas Ferenc: Ipari romantika a Józsefvárosban

B U n A P R S T flMüjJ 1 A N II Á R funkciónak megfelelően puritán megjelenésű, akárcsak merőleges folytatása, a telket két udvarra osztó széles keresztszárny. Az amögött lévő hátsó udvarra földszintes kazánház került (a melléképület mellé), a lakóháznál másfélszer magasabb, húszméteres kéménnyel. A házat Lohr Vilmos és neje építtette. A feleség szerepe ebben az esetben nemcsak a szokásos társtulajdonosé. O volt ugyanis az, akinek vállalata számára a nagyobbik, az ipari célú épületrész készült. Ekkor már jó ideje működtetett csipketisztító üzletet előző asszonynevén, Kronfusz Máriaként, előbb a Váci utcában, majd a Ferenciek terén (a híres Athenaeumépületben), az 1890-es évek elején már három fióküzlettel. A Baross utcai ház elkészültével a főüzlet és a lakás is ide került. Lohr Vilmos mérnök, vállalkozó, egy frissen alakult bádogos, légszesz-, vízvezeték- és csatornázási berendezésekkel foglalkozó iparüzlet társtulajdonosa hamarosan, alig 42 évesen elhunyt. Az új házban ravatalozták fel 1894 decemberében. A házaspárnak közös gyermeke nem volt, az asszony viszont két fiút is hozott első házasságából. Egyikük, Kronfusz János feltehetően azonos az e nevet viselő, a századfordulón Németországban letelepedő, később Argentínában sikeres építésszel. A férj apja, Lohr János is építész volt, akárcsak egyik fivére, Lohr József, továbbá a család legismertebb tagja, a századközép jeles építőmestere, Lohr A ntal. Lohr halála után az özvegy Kehrling Károllyal társulva folytatta vállalkozását. A Lohr Mária és társa nevet viselő csipke vegyészeti tisztító és kelmefestészeti cég ebben az időben csak a VIII. kerületben működött (a Baross utcai központ mellett egy József körúti fióküzlettel). Kehrling 1897-ben kiszállt a cégből, és saját vegytisztítót alapított, mely dinamikusan terjeszkedett (1914-ben már 16 fióküzlete hálózta be a várost), erős konkurenciát kialakítva. Lohr Mária cége ekkor - úgy tűnik - válságba került, amiből csak néhány év elteltével tudott kikászálódni, amiben közrelaksorainak és a telket körbenövő növényzet vibráló zöldjének kontrasztja. (És ami kívülről nem látható: a nagyobbik, a főudvar a telket keresztben kettévágó épületszárny mögött, ahol az ipari szárny a lakóházhoz csatlakozik.) Az 1890-es évekig - a ma álló ház építéséig - csak két kisebb építmény állt a telken. 1892-ben készült a legkorábbi, most is meglévő épületrész a hátulsó telekhatár mentén. A mosókonyha, istálló és kocsiszín befogadására emelt földszintes melléképületnek aszimmetrikus elhelyezésű, hegyes sisakos torony adott egyéni, mondhatni romantikus ízt. (A hátsó sarkon látható kis kémény is ekkori, a mosókonyháé volt.) A telek utca felőli háromnegyedét elfoglaló főépület csak egy évvel később, 1893-ban épült, mint „gyár és lakház", e kettősségnek megfelelő építészeti megoldással. Az egyemeletes utcai szárny lakóházszerű, neoreneszánsz homlokzatos, míg a sokkal nagyobb, a telek egyik hosszanti oldalára helyezett kétemeletes udvari szárny az ipari