Budapest, 2005. (28. évfolyam)
3. szám március - Gerle János: A vajdahunyad-vár mesterének jubileuma
29 MÁRCIUS jQŰS/3 B U I) A P E S T Székely Múzeum, még messzebb a helsinki Nemzeti Múzeum), és a romantikus előképként szolgáló laxenburgi kastéllyal, miszerint szemléletes képet kell adnia a stílusfejlődés egészéről - az adott helyzetben éppen időszerű szempontok szerint. Alpár még tovább megy: sajátos és egyedülálló egyensúlyt teremt a másolatok, átiratok, hasonlatok és személyes kiegészítések között, romantikus lelkületű összefoglalását adja egy-egy stíluskorszak jellemző Kárpát-medencei változatainak. Az ezeréves építőkultúra egyetlen épületbe foglalt építészettörténeti skanzenjét a történeti Magyarország didaktikailag felülmúlhatatlan emlékművévé avatja - Trianon. Alpár hódolói nem véletlenül állítják fel 1931-ben az őt középkori céhmesterként ábrázoló szobrát, Teles Ede művét, a Vajdahunyad-vár elé, hogy ezt az alkotását láttassák életműve csúcsának. Pedig a nagy megbízások, az igazi tekintélyét meghozó művek ezután következnek. A nagy sikerű városligeti együttes megépítése után sorra nyeri el az Osztrák-Magyar Bank budapesti székházára (most Nemzeti Bank) és az Áru-és Értéktőzsdére (most tévészékház) kiírt pályázatot, megelőzve Lechnert - és e két épülettel befejezi és meg is határozza a Szabadság tér építészeti arculatát. A tőzsde az ún. „beauxarts-stílus", a monumentalitásával kérkedő késő historizmus Budapesten kivételes képviselője, egyúttal saját műfajában - méreteit tekintve - európai csúcstartó is. Egykor 1300 négyzetméteres, 19 méter magas tőzsdei termei évtizedek óta egyre kisebb helyiségekre vagdosva szolgálják a köztelevíziózást. A Nemzeti Bank homlokzatának képeskönyvszerű domborművei között a figyelmes keresgélő felfedezheti a már 1905-ben is középkori ruhában (Setiyei Károly műveként) megörökített építészt (egyébként a Vajdahunyad-váron is megtaláljuk további portréit). A bank belső díszítése már a historizmussal összefonódó szecesszió jegyében készül. Ráadásul Maróti Géza ekkor kifejlesztett ornamentikája itt emeli jellegzetes szecessziós motívummá a magyar rónák búzakalászát, amit azután az elkövetkező években több Alpár-épiileten van módja ismételni, hiszen Alpár, immár a banktervezés legnagyobb tekintélyeként, sorra kapja az újabb munkákat pályázatok nyerteseként vagy közvetlen megbízással. Tervei szerint épül a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank (most Belügyminisztérium), az Altalános Hitelbank (most Pénzügyminisztérium), a Pesti Hazai Első Takarékpénztár (most Budapesti Tőzsde), s az Osztrák Nemzeti Bank 191 l-es pályázatán ő a banképítészet szakértője a zsűriben. Közben számos egyéb pályázaton vesz részt, és a budapesti városkép néhány meghatározó épülete kerül ki a keze alól: a Deák téri Anker-palota, a Kígyó utcában álló, aranyozott homlokzatú Girardi-ház, a Báthori utca 5. sz. alatti Neuschloss-ház. Magyar Vilmos jegyzéke összesen 31 lakóházat, 33 iskolát, hét megyeházát, öt templomot sorol fel 37 pályadíja és további vegyes funkciójú épületek mellett. Utolsó terve 1925-ben a Citadella átalakítása szállodává, és ennek kapcsán megtervezi a Magyar Kálváriát, az elszakított országrészek jeles műemlékeinek stílusában építendő, a veszteségre figyelmeztető kápolna-sort a Gellérthegy lejtőire. 1928-ban a New York-i Kossuth-szobor avatására utazik négyszáz tagú zarándokcsapat tagjaként, hazafelé útba ejti a Niagara vízesést, megcsodálja Philadelphia és Washington felhőkarcolóit. Zürichben váratlan és végzetes influenza dönti ágynak, ott hal meg április 27.-én. 1916-ban Alpár az Osztrák Mérnök-és Építészegyletben tartott előadásán foglalja össze művészeti elveit. Hitet tesz a középkor építőmestereinek szerény eszközökkel, ám a legmagasabb tudással megvalósított remekművei mellett, s kifejti, hogy a reneszánsz óta bekövetkezett változás a művészeti ideáloknak a szakmai becsület rovására bekövetkezett terjeszkedésével jellemezhető. Saját életművét a középkor szakmai erkölcséhez történő visszatérésként értékeli, és Goethe intését idézi: „Nincs annál nagyobb hiba, mint amelyet megépítenek" • Az Anker-ház