Budapest, 2004. (27. évfolyam)

1. szám március - Román András: Vigyázat, fászádizmus!

BUDAPEST FLFLFLFL MÁRCIUS 16 használása, nemegyszer csupán mélygarázs elhelyezése céljából. Az elpusztult házak talán nem képeztek különös, egyedi értéket, de az egységes XIX. századi együttes, utcakép részei voltak s mindenesetre jobban harmonizáltak környezetükkel, mint az újonnan épültek. Ez a tömeges rombolás ellenkezést váltott ki némely hatóságokból, a társadalom örökségünk átmentése iránt fogékony részéből, így kezdett előtérbe kerülni a teljes bontással szemben a fászádizmus. Mi is ez a mi nyelvünkön rosszul csengő nevet viselő jelenség, amelynek nincs még jó magyar megfelelője? (A homlokzatizmus erőltetett, a homlokzatkonzerv, amit egyesek szintén javasolnak, kérdés, hogy kifejezi-e a lényeget.) A fászádizmus abból áll, hogy az ideiglenesen jól rögzített, kitámasztott homlokzati fal mögött mindent lebontanak, és a ház eredeti arcbőre mögött vadonatúj belsőt építenek. A befektető jól jár: nyerhet szint alatti területeket, új, modern tereivel elkápráztathatja azt, akit el akar kápráztatni, és ha ügyes (netán gátlástalan) építészt talál, új háza még magasabb is lehet a réginél. Vigyázat, fászádizmus! S z 6 u e 3 es foto ROMÁN ANDRÁS • Civilizált, globalizált és sok régióban túlnépesedett világunkban a műemlékeket, az építészeti örökséget emberi tényezők már jobban veszélyeztetik, mint a természetiek. Ez a fajta veszély leginkább ott érhető tetten, ahol nagy a népesség koncentrációja. Egyszerűbben szólva: a városokban. Ma Magyarországon s leginkább - de nem kizárólag - Budapesten a fenyegetések egyik legnagyobbika abból a vélekedésből ered, amelyik szerint a műemlék kizárólagos, de még enyhébben fogalmazva is legfőbb feladata az, hogy tulajdonosát minél nagyobb haszonhoz juttassa. A rendszerváltás Magyarországon nemcsak a műemlékek tulajdonviszonyát változtatta meg alapvetően, hanem az ingatlanok értékét is. A párturalmi időkben a műemlékek túlnyomó többsége az államé, ingatlanértékük nem jelentős tényező. Az időszak kezdeti, legsötétebb korszakában, az ötvenes években műemlékek értékjóváírás nélkül, „könyvátírással" kerültek egyik állami szerv tulajdonából a másikéba. Ez később változott ugyan, de az csak kevéssé, hogy az ingatlan értékén belül a telek alig ért valamit, alig volt ára. Egy külterületi, jó állagú műemlék sokkal többet érhetett, mint egy azonos nagyságú, de leromlott állapotban lévő városközponti. A piacgazdaságra való áttéréssel aztán rohamosan megnőtt a telkek értéke. Nálunk most következett be az, ami a fejlettebb országokban régóta ismert jelenség: Budapesten és a nagyobb városokban a telkek ára, különösen a központokban, jelentősen meghaladhatja a rajta álló épületét. Vagyis ingatlanhoz jutni immár nem a felépítmény miatt érdemes. Ha pedig a befektető úgy látja - és gyakran látja úgy, nemegyszer valóban úgy is van -, hogy megvett telkén új épületből több hasznot tud kitermelni, mint a meglévőből, akkor azt le kívánja bontani. Az örökségi szempontokra nem sokat ad. Néhány évvel ezelőtt ilyenkor -hacsak az épület nem állt műemléki védelem alatt - a ház sorsa megpecsételődött. Budapest belvárosában sok épületet bontottak le a telek jobb ki-Béke Szálloda Grand Hotel Royal