Budapest, 2004. (27. évfolyam)

1. szám március - Saly Noémi: Hódolva az ifjúság lángoló honszerelmeinek - A Pilvax - forradalom előtt és után

BUDAPEST fljflflj MÁRCIUS nak a biliárdasztal zöld posztóján, ő pörköli a kávét hajnalban az udvaron a hideg márciusi esőben, hogy friss főzettel várhassa ezt a rebellis bandát. És a szabadságharc bukása után a hagyomány az ő személyében él tovább: mivel a Pillvaxot az állandó rendőri zaklatások miatt 1851-ben ott kell hagynia, a Sebestyén téren bérel kávéházat. Bár a rendőrség továbbra is szemmel tartja, sőt egyszer bosszúból vagy figyelmeztetésképpen szét is veri az üzletét, továbbra is nála találkozik a belenyugvást nem ismerő fiatalság. Dalmady Győző meséli: „...alig fértünk el olykor, kivált szerdán és szombaton délután, midőn czigányzene is szólott... Majd a Patikáriustestvérek híres zenetársasága, majd a Sárközi- és Kecskeméti-féle társaság régi jó magyar nótái... Legvégül megszólalt a Marseille-i és a Rákóczi-induló, s ezek frenetikus kitörését keltették fel a tapsoknak és a lelkesedésnek, míg csak háromszor-négyszer el nem játszották." 1861 márciusában Fillinger János -sokadik nekifutásra - végre megkapja az önálló kávésjogot, áprilisban pedig Privorszky Ferenc elnök jelenlétében aláírja a felvételéről szóló hivatalos bejegyzést a kávéstársaság beírókönyvében. A megfontolt, kalligrafikus kézjegy úgy elmaszatolódott, hogy nem tudjuk elhessegetni a szentimentális gondolatot: Fillinger apónak a nagy pillanatban kicsordult a könnye. Az öreg kávés 1868-ban halt meg: nagy szégyen, hogy nem tudni, hol (volt) a sírja. Hogy aztán mi volt az Urak utcájában? Egy darabig néma csönd. Aztán a bontás előtti utolsó gazda, Schovanetz János 1881-ben saját költségén megfesteti Petőfi és Jókai arcképét. A Nemzeti dal egy bekeretezett példánya mellett függnek kétfelől a falon, és Schovanetz reggelenként kalaplevéve üdvözli őket. Az öregúr, aki ugyanott előzőleg főpincér s talán már korábban is pincér volt, az üzlet régi nevét is visszaadja: ő teszi ki a „Pilvax" feliratot a ma ismert írásmóddal. Búcsúzóul idézzünk Kosztolányi nekrológjából, amellyel 1911-ben, a ház bontásakor köszön el a Pilvaxtól A Hét hasábjain. „Reggelizni idejártak a régi buda-pesthiek, podagrás öreg urak és fogatlan nénikék, akik németes fekete kalapban ültek itt, és édes langyoskávét ittak, túrósbélest aprítva beléje. A pinczér szinte zavartan állott a töpörödött múmiák előtt: vájjon a »Hölgyfutár«-t hozza-e, vagy a »Honderű «-t? Éjfél felé pedig a legfiatalabb budapestiek, a hangulatinyenczek, a mult-imádók zörögtek be, a rumtól és a szines szeszektől lángoló fejjel... Dobogtunk a korhadt deszkákon, veregettük az asztalokat és székeket, szellemeket idéztünk. Egyszer egy tréfás társaság bevetődött ide márczius tizenötödikén s óriási kokárdákkal, izzó frázisokkal megismételte a forradalmi jelenetet, a naiv, fiatalos királytipró tableau-t, ott, a hires asztalon, a Petőfi-kép előtt. A kasszatündér és a pinczérek csodálkozva nézték. Mintha a forradalomba zökkentek volna vissza, a fejükhöz kaptak és magukra eszméltek... Olyan volt ez a kávéház, mint egy lehangolt zongora. Mindenét, ami zajt ad, a kilincseit, az üvegeit, a poharait félhanggal lejjebb stimmelte az idő, s hamisan, fájón csörömpölt... Most, hogy eltűnt a fantázia határtalan birodalmába, talán még érdekesebb lesz, s a jövő nemzedék lázzal és új színekkel bokrétázza be. Mi csak egy öreg kávéházat láttunk benne. Egy szigetet, s körötte nem az élet folydogált, de a történelem. Gőgös és elzárkózott volt - ahogy egy konzervatív arisztokratához illik -, úgy is halt meg. Puritán és szolid maradt mindvégig. A telefont az utolsó napig se vezette be." • Jelentés a pesti kávésjogokról, 1851