Budapest, 2004. (27. évfolyam)

10. szám december - N. Kósa Judit: Kenyér, az legyen fiam

17 I) E C E M Ii EJ<_2QQ£]ß_B U D A I' E_S I Kenyér, az legyen, fiam N. KÓSA JUDIT • Blaha Lujza tér, a régi Szabad Nép székház. Az Akácfa utca torkolata, csődület az egykori Törekvés Takarékpénztár hűlt helye mellett. Aztán egy nehezen azonosítható helyszín, valahol a Nagykörúton. Ha valaki ismeri a környéket, kiveheti a kaput, a sarki postahivatal rácsát, és látszik a szomszéd épület is, bár lehetetlen megmondani, hogy már akkor is méhészbolt volt-e a jellegzetes portál mögött. Felborult kocsik és kilőtt tankok, tátongó lyukak a homlokzatokon. Gyerekkorom színhelye: Ferenc körút, Tűzoltó utca. 'Tíz évvel a születésem előtt. Korábban sosem láttam ötvenhatos fotókat a házunkról. Hallani persze sokat hallottam a két hét sűrű történéseiről, de a szilánkok nem álltak össze teljes képpé. A szenespince, ahová az első nagy belövés után leszaladtak a családok, ki-ki a maga kamrájába, mert a légópince - hiába, hogy csak tizenegy év telt el a legutóbbi használat óta - lakhatatlannak bizonyult. Homokos alját kényszerárnyékszéknek használták a lakók, amikor az udvarba és a lichthofokba zuhogó aknák miatt képtelenség volt feljutni valamelyik lakásba. A pincefolyosó, ahol Ágota nagynéném tizennégy évesen rászokott a dohányzásra, mert egy nagyobb lánynak - nyugati csomagból persze - volt valami elegáns cigarettája, és abban az őrületben egyetlen felnőtt sem figyelt oda. A nagyapámtól eredő családi intés, hogy „kenyér, az legyen, fiam"; mert volt otthon zsír, lesütött hús, lekvár és vaj, csak kenyeret nem spájzoltak, a sűrű aknatűzben viszont lehetetlen volt átjutni a körút túloldalára, a pékhez. Valami kovásztalan lepényt sütöttek végül tepsiben, nagyapám évekkel később is borzongott, ha felidézte. Most azonban, hogy Fenyővári Béla amatőrfotói csaknem fél évszázad elteltével előkerültek egy szekrény mélyéről, és néhány közülük megjelent a Budapest folyóirat októberi számában, lassan nekem is sikerül összeraknom a történetet. Emlékeznek például arra az épületre, amelynek több emeletet egybeszakítva leomlott a homlokzata, és a tátongó lyukon át rá lehetett látni a bútorokra meg a romok közt tanácstalankodó lakókra? Ez a bérház a Ferenc körút páros oldalán, a Tűzoltó utca torkolatával csaknem szemben áll. Október 25-én, talán 26-án - emlékszik vissza anyám -egy szovjet tank gurult lassan végig a Tűzoltó utcán. Minden bizonnyal rádobtak egy Molotov-koktélt valamelyik ablakból, mert szinte azonnal lőni kezdett. Az ágyúból záporozó lövedékek hatalmas sebet ejtettek a körút túloldalán álló házon. Ettől kezdve már minden tank habozás nélkül lőtt; pár napon belül nem volt ép ablaküveg az I llői út és a Mester utca között. Anyám éppen a második emeleti lakásban üldögélt, amikor a leomló ház robaja megrengette a körutat. Alattuk, az elsőn fiatalemberek vették be magukat a saroklakásba, már begyűjtöttek mindent a házból, amiben lehetett alkohol. Kell a Molotov-koktélhoz - mondták. Nagyanyám azonnal kiadta a parancsot: le a pincébe. Szőnyegekkel és pokrócokkal takarták le a szenet, de persze öt-hat nappal később, amikor csitultak a harcok, szurokfeketén bukkantak elő. A lépcsőház és a kapualj, akárcsak a nyílt utca, tele volt halottakkal. Orosz katonák és magyar civilek feküdtek ott egymás mellett. Pokrócokban vitték őket a Bakáts térre; sekély sírt ástak a fejfára pedig ráírtak mindent, amit csak lehetett. Ötven körüli férfi, ballonban, micisapkában, hóna alatt egy vekni kenyér - ilyesféléket. Mikor végeztek, a felnőttek klórmeszes söprűvel pacskolták végig a ruhájukat. A mész pár perc alatt fehér csíkokat szívott az őszi kabátok sötét szövetébe. De aztán pár nap alatt egészen magához tért a körút. Az (illői út sarkán lakó Jánosházy doktorék például nagy szerencsével be tudták iivegeztetni az ablakaikat: mind kitört a szemközti Kilián laktanya ágyúzásakor. Nagyanyám is üvegeztetett, bespájzolt kenyeret, kiporolta a szőnyegeket. November 4-én azonban minden korábbinál nagyobb égiháborúra ébredtek. Egy belövés elvitte a nappali sarkát, a szemközti házból érkező géppisztolylövések pedig anyám feje fölött fúródtak bele az ágy támlájába. Mindnyájan leköltöztek újra a pincébe. Náluk, a Ferenc körút 39-ben a belövéseken túl nem történt nagyobb baj. Mindössze egy lakás gyulladt ki: izzott a sok könyv, csatárláncban adták az emberek a vizesvödröket az oltáshoz. De Jánosházy doktorék háza, átellenben a Corvin-közzel, napokig lángolt. Nem is lehetett később újjáépíteni, az évtized végén egy Lottóházat húztak föl a helyére. Az orvos viszont még jó darabig mutogatta, mivé lett a tizenkét személyes családi e/.iist. Koszlott fekete csomóvá olvadt össze a tűzben, egyetlen darabja sem maradt felismerhető. Mit tehetett mást - végül kidobta. •