Budapest, 2004. (27. évfolyam)

10. szám december - Fucskó Hajnalka: Ünneplőbe öltöztetett város

9 DECEMBER Zf L fLflflfl BUDAPEST • • Ünneplőbe öltöztetett város Szöveg: FUCSKÓ HAJNALKA Fotó: SEBESTYÉN LÁSZLÓ • - Budapest nem tud versenyezni azokkal az európai nagyvárosokkal, amelyekben ötven-száz éves hagyo­mánya van a karácsonyi vásároknak, de a miénk is többlet-vonzerő a téli holtszezonban, amit fel lehet használ­ni a turisztikai promócióban - mondja Ifjú György, aki 1999-ben a Budapesti Turisztikai Hivatal (BTH) vezetője­ként bábáskodott a főváros első hiva­talos karácsonyi vásárának megszüle­tésénél. Korábban a Vörösmarty tér is csupán az egyik helyszíne volt az ajándékozási kényszert meglovagló tucatvásároknak, amelyek nem tudtak túllépni a sapka-sál-zokni hármasától a fröccsöntött Jézuskáig terjedő bóv­likínálaton. Abban az évben aztán felkarolták az ötletet. A fővárosi önkormányzat, támogatásának jeleként, ingyen adta hozzá a helyszínt. - A hagyományos karácsonyi vásár­nak kettős funkciója van mindenütt - magyarázza Ifjú György, aki korábban hat évig élt Bécsben, így nem volt ne­héz követésre érdemes példát talál­nia. - Elsősorban társasági-társadalmi esemény, ahol munka után és az ad­venti hétvégéken össze lehet jönni a barátokkal, kollégákkal egy lélekme­legítő italra, nem mellékesen persze vásárolni is, de nem akármit. Hogy nálunk nem lett belőle társa­sági esemény, annak okát a szakem­ber abban látja, hogy az átlagos buda­pesti éppen ezt a teret afféle külföl­dieknek fenntartott helynek tekinti, meg aztán a polgári együttlét sajátos formájának tekinthető korzózás irán­ti igényt a korábbi évtizedekben ki­törölték a közemlékezetből. Hogy nem akármit kínálnak itt és ezekben a he­tekben, arra viszont van válasz. Jó vá­lasz. Igazodik az európai gyakorlathoz. Kezdettől fogva cél volt, hogy a Vö­rösmarty térről ki kell zárni mindent, ami gagyi, csak a karácsony magasztos hangulatához illő portékát kínálhat­nak az árusok. Ebben a fő szervező BTH partnerre talált a Népművésze­ti Egyesületek Szövetségében (NESZ), ez az érdekvédelmi szerveződés szak­mai garanciát vállalt és vállal azóta is a portéka minőségéért. A vásáron csak igényes népi és iparművészeti - ter­mészetes anyagokból, eredeti kézmű­ves-technikával készült - tárgyakkal lehet megjelenni, amelyek méltó ka­rácsonyi ajándékok, ünnepi dekorá­ciónak is alkalmasak. - Minőség tekintetében magasan verjük a hasonló bécsi rendezvényt, azon ugyanis hihetetlenül ízléstelen az ajándéktárgy-választék - állítja a helyszínen szerzett tapasztalatait meg­osztva velünk a BTH Turisztikai Szol­gáltató Kht. igazgatója, Fekete László, aki Ifjú György utódjaként már a ne­gyedik karácsonyi vásárt szervezi kol­légáival. Hozzáteszi: nem engedik meg azt sem, hogy elszaladjanak az árak. Követelménye a NESZ közre­működésének, hogy a legolcsóbb ár­kategóriában, egy-kétszáz forintért is kínáljanak szép, ízléses cikkeket. Az első év óta hagyomány a vásári gaszt­ronómia is, kínálatának élén a téren felépített töki vályogkemencében sült foszlós kenyérlángossal - szinte folyamatosan sor kígyózik a pavilon előtt - és a forralt borral. Idén már négy meleg konyhás, a magyaros ven­déglátás hagyományait bemutató üz­let települ a térre, újdonság köztük a rétessütő. Mézeskalács-, fahéj-, fenyőillat járja be a teret, hogy a látogatót minden érzékszerve segítse karácsonyi han­gulathoz. A többi kellék, az óriási ka­rácsonyfa, a több mint száz árusnak helyet adó, fényfüzérekkel feldíszí­tett faházak és a nyolcvan-egynéhány kulturális, zenei program is ezt a célt szolgálja. A téren felállított színpadon - hűen az alapkoncepcióhoz - kizá­rólag hagyományőrző népi együtte­sek szórakoztatják zenével, tánccal, előadásokkal a felnőtt- és gyerekkö­zönséget. A gyerekeket második éve játszóház - igaz, csak picinyke - vár­ja, az ünnephez kötődő kézműves foglalkozásokkal. Bár a budapesti karácsonyi vásárt novemberben 26-án megnyitották -Bécsben már november 13. óta teljes lendülettel működik -, a húsz négy­zetméter alapterületű Betlehem-élet­kép és kézműves szakiskolák által az újonnan csatlakozó EU-tagországok hagyományainak megfelelően feldí­szített karácsonyfák most másodszor megrendezett kiállítása (a kézműves­szakiskolák munkája) csak december 10-étől színesíti majd a teret. A láto­gatókat élő Betlehem is várja decem­ber 21-22-23-án: az angyalok hívó sza­vára óránként eljátszott zenés produk­cióban a színészek mellett szamár, ökör, bárány szerepel.

Next

/
Thumbnails
Contents