Budapest, 2004. (27. évfolyam)

9. szám november - Zeke Gyula: Kávézók kalauza - Külvárosi kávéház

BUDAPEST ZFLFLFLFL NOV F. M R K K 22 Kávézók kalauza Külvárosi kávéház Szöveg: ZEKE GYULA Fotó: FRANKI ALIONA • Amikor először tettem be a lába­mat a Külvárosi kávéházba - ha jól emlékszem, 1996 őszén -, és boldog­ságomban szivarra gyújtottam. Borbély László tulajdonos nyomban asztalom­hoz sietett, s egy hamutartót tolt elém, amelyet kérni sem volt időm, s amely cseresznyefából és alpakkából készült, külön a szivarozók számára. Láttam én már őt, csakhogy messziről: az Új­pest másodkapusa volt, amikor Szent­mihályi Antal őrizte a hálót, Göröcs is játszott még, és persze Fazekas, Bene, Dunai II., Zámbó, és Noskó F.rnő és Káposzta Benő és Dunai III. és Juhász Péter, és szörnyű volt szurkolói szem­pontból, hogy Nagy László és Tóth And­rás közül egyszerre legfeljebb csak az egyik fér be a csapatba. No abban az időben ült másodkapusként Bor­bély László a kispadon, akit tán két­szer védeni is láttam. Jó kapus volt, nyugodhatott a szurkolói szív. Iste­nem, gondoltam, amikor előzékeny párduclépéssel elém tolta a szivarha­mutartót, megint elment húsz év, ki­csit több is, vajon miképp, mi végre? Lila-fehér zászlóm - melynek lila fe­lét elsős gimnazista koromban ma­gam főztem alumíniumfazekunkban (s melyet azután, a fazekat, háztartási célra használni többé nem lehetett) — már rég a szekrény aljában rohad, az úgynevezett magyar futball meg­szűnt, mint valami büszke betegség, amelynek végre megtalálták az ellen­szerét, és a gyermekeimet elvittem már a Külvárosi kávéházba, de az új­pesti stadionba még nem, és semmi­lyen más stadionba sem vittem el őket. Ilyesmi gondolatok futkároztak a fejemben, bemelegítésképpen, ami­kor Borbély László elém tolta azt a szivarhamutartót. Minden városnak vannak, mondjuk így: strukturálisan menthetetlen ré­szei. Terek, útszakaszok, részek, izék, amelyeket elkerül az ember, mert mint fiatal lányon a csúfság, nyomban látszik rajtuk, hogy menthetetlenek. Ilyen mondjuk Budapesten a Bem rakpartnak a Bem tér és Batthyány tér közti szakasza, ahol ordítani tud­nék fájdalmamban; vagy a Bajcsy-Zsi­linszky útnak a Nyugatitól a Podma­niczky utcáig tartó része, ahol rendre gyógyíthatatlan közöny szakad rám, kivált a Dunával ellentétes oldalon; és például az Üllői út első traktusa, amelyen végigautóznom is terhes. Te­lepülhet az efféle helyekre akármi bolt, üzlet, kocsma, fásíthatják, sö­pörhetik, egyszerűen nem kíván oda­menni az ember, nem akar sétálni és lenni és enni ott, mert elkeseredés és melankólia szakad rá, amelyek meg­fosztják a napi intéznivalók bonyolí­tásához szükséges tetterőtől, elfeled­tetik vele szeretteit, és fölszámolják benne az általános emberi szolidaritás érzését. No az a nevenincs terecske, ahol a Külvárosi kávéház áll, éppen ellenkezőleg. Kies - s amióta a met­ró arra jár, már cseppet sem kieső -része a városnak, amely elhanyagolt és lepusztult ugyan, mégis van benne valami ígéret, s az említett helyekkel szemben valami felemelő bánat, amely az életerő feltámadásának kedvez. Ot utca ad találkozót egymásnak ezen a kedves, nevenincs téren, s közülük is a legvonzóbb az István utca, melynek fái és kocsmái alá már a városháza elől hevesen kívánkozik az ember. Kis sé­ta csak ezen a csoda mód még létező allén - javaslom amúgy, ki az autók­kal onnan! s már meg is érkeztünk az István utca 26-os számú ház elé, ahová a kávéház települt. Ez lassú ka­nyarulatával már fölszámolja a vésze­sen ívelő függvények félelmét, mely még a középiskolás időkben ivódott a zsigereinkbe, s mely már kora ifjú­ságunkban időnk összezuhanására fi­gyelmeztetett. Igazság van abban az ívben, semmi kétség - ám vigasz ama domborulatban. A Külvárosi kávéház amúgy, tudom meg Varga János üzletvezetőtől - aki, mint mindig, most is kedvesen fogad, s aki németül, angolul, olaszul és ro­mánul is jól beszél -, 1992 decembe­re óta áll nyitva, s várja a világ immár minden szegletéből érkező vendégeit. A falon a mai idők idolos hírességei, meglehet, a pianínó melletti szófán előttem Larry Hagman, Whoopi Gold­berg, Robin Williams vagy Michael York ült. Bizonyos viszont, hogy a hang­szeren vasárnap kivételével minden este hattól tizenegyig Farkas Dezső játszik. A hírességek Ragályi Elemér közvetítésével szoktak rá a kitüntető jelenlétükre minden ízében rászolgá­ló kávéházra, amely viszont - szomo­rú jelzés -, képtelen lenne megállni a lábán, ha pusztán helybeli törzskö­zönségére volna utalva.

Next

/
Thumbnails
Contents