Budapest, 2004. (27. évfolyam)

9. szám november - Stumpf-Bíró Balázs: Bagoly mondja

nnn P I-. s T GFLFL^G \ n v F. MRRB Bagoly mondja • Ha pró, hát kontra - ez a velős kijelentés nem tartalmaz semmi megdöbbentő újdonságot, mégis a mi tájékunkon hordoz valami speciális ízt. Hisz' mely derék magyar ne pusztulna bele rögvest, ha nem birtokolhatja immár az utolsó szó elidegeníthetetlen jogát, ügye szép...? Van is foganatja! Ez a Város - Szerelem. Nektek is, ahogy nekem. Több talán nem is szükségeltetne, de gyakran mégis van. Néha ennyi sem. Igv fordulhat elő, hogy saját hülyeségeikbe belevakult „illetékesek" tapodnak mindannyiunk sokat szenvedett Gyémántján. Azon a felbecsülhetetlen kincsen, amiért külhoniak egyre kritikusabb tömege zarándokol cl hozzánk. És mi kiteszünk magunkért. Megmutatjuk a szemetet, a kutyaszart, kicsaljuk a pénzüket, és rendkívül autentikusan bemutatjuk: ily bunkó a magyar! Ám ez mit sem számít. Ok jönnek, mert amiért útra kelnek, az örök, utánozhatatlan, eredeti és mindig megújuló. A Városunk. Mert a fáradtan is mesés díszletek között emberek laknak, lis az eszük jár... mert itten kérem ABBÓL is tudni kell várat építeni. És a pesti már csak ilyen. így hát a megannyi, külországbélieket ámulatba ejtő csoda mellett feltűnt egy újabb, különös jelenség: a Kertek. Többen is regisztrálták már ezeken az oldalakon létezésüket, ám az érzést visszaadni nem lehet. Mert ez, kérem, valami különleges, valami egészen más. valami nagyon budapesti. Jó öt esztendeje is már annak, hogy elsőként egy - valóban klorofillszínű - Zöldpardon bújt elő a földből, ahol traubiztunk. társasoztunk, s tettünk még ezt-azt a gyékényen. És e vicces teremtmények attól fogva-kezdve sorban pattantak elő. Ráckert, Romkert, Rió - és még West Balkán - a budaiaknak; Szimpla, Szóda, Gozsdu a pestieknek. Hamar eldőlt, melyik kié, hova járnak a műanyagok... és hová nem. A kép persze változott, hiszen ezek a néha valóban tiszavirág-életű, törékeny helyek költöztek és tűntek el. A Romkert nem nyitott ki - illetve bezárt -, a Ráckeri haladékot kapott, a WB Pestre költözött (óriási veszteség!), a Szimpla tovább ment az utcán - miután osztódással szaporodott a Szóda befordult £ sarkon, a Sarkban volt egy EB a Szóda helyén, ám mi Horst Tapperttel néztük a Tetthelyen, a Gozsduról idén már azt sem tudták volt-e egyáltalán... és utolsóként, júliusban, igen halk huhogással betoppant közénk a Mumus! A kizárólag a mesebeli sebességrekordokat döntögető pesti pletyire alapozó kertecske igazi gyöngyszeme lett éjszakánknak. Adott valamit, amit a többiek - bár tehették volna - nem. Fényei, hangulata, a zene, a helyszín vagy bármi is volt az, nem maradt titokban. Az emberek jöttek... Sőt mentek is. Ám halmazállapotuk mindeközben erősen változott. S a szűk utcák szolgálatkészen pattogtatták a váltakozó hangerejű és nyelvezetű hangfoszlányokat... a lakók örömére. A feljelentések egymást megelőzve érkeztek a rendőrségre, az önkormányzathoz. Mindeközben egy, a Kertek által végzett felmérésből az is kiderült, hogy mily sötétség uralkodik a lakók fejében a valóságot illetően. Mert hát volt, ki kuplerájt, ki buziklubbot, ki sátánista gyülekezést sejtett a falak mögött, ám be már senki sem merészkedett, hogy maga lássa a valót. Érthető is egyébként, mert ha igaz, hát ott fogják, ha nem... nos, ki szeret a tükörbe nézni. Az említett felmérés azt is kiderítette, hogy a hangadók valójában fényévnyi távolságra laknak a Kertektől, és még véletlenül sem a szomszédban.