Budapest, 2004. (27. évfolyam)

9. szám november - Vargha Mihály: Mentsük, ami menthető - Az új Fővárosi Levéltár

17 NOVEMBKB BUDAPEST pozáns tér fogad, épületmagas előtér és utána még egy épületmagas aula is, mindez egyetlen légtérben. Hatásos, nagyvonalú belvilág, ahova természetes módon fordul be a külső téglaburkolat. Balra a lépcső kellemesen tagolja ezt a teret, visszanézve az acélszerkezet is látványos: az íves üvegtégla falat tartja. Valami mégsem stimmel, leginkább talán azért, mert egy levéltárhoz, ahol tömegforgalom voltaképp nincs, mindez kicsit sok, túlzottan monumentális. De lehet, hogy nem is innen kéne bírálni. Nem baj, ha nagyvonalú a tér, ennek megfelelően a forgalmat, az ismertséget lehetne növelni. Ehhez viszont már szűk a hely. Sajnos lépcsőházi a gondolat: néhány iskolai tanteremmel például kibővíthették volna a kutatótermeket. Milyen remek tantárgy-kiegészítés lenne, ha középiskolásokat vetésforgószerűen elhoznának ide egy-két hétre, hogy történelmi, magyar nyelvi és nem utolsósorban esztétikai-vizuális tanulmányaikat kiegészíthessék... így viszont még az sem biztos, hogy az eddig a város különböző pontjaira szétforgácsolt gyűjtemény most elegendő kutatóhelyet kapott. Még az a szerencse, hogy a raktárat valóban a mai iratanyag kétszeresére méretezték, tehát várhatóan csak 25 év múlva telik majd meg. Ez azért is megnyugtató, mert a főváros közgyűlése éppen áttért az elektronikus ügymenetre. A cikk írása közben elborzadva láttam, hogy egyetlen közgyűlésre két darab vaskos, egyenként több mint 320 oldalas kötetben nyomtatták ki az előterjesztéseket és a kiegészítő iratokat! Ha ez így folytatódna, akkor a cikk elején ecsetelt helyzetkép az információmennyiség gyarapodásáról még sokkal súlyosabb jövőt vetítene előre. Végül a környékről, amelyet összefoglalóan nyugodtan nevezhetünk a főváros modern építészeti rezervátumának. Csupán felsorolás az Árpád híd pesti hídfője körüli új beépítésekről több mint ötven év távlatában: lakóház és volt pártház kultúrteremmel, később ebből lett a József Attila Színház; hosszú lakótömbök a hídtól északra; „tipizált öntöttbeton házak" a Dagály utcában; a Nyugdíjbiztosító (volt SZOT) toronyháza a Váci úton; panel lakóházak a Váci út és a hosszú tömbök között; a volt kerületi pártház a maga pöffeszkedő szimmetriájával (ma Alkotmánybíróság); a Szikra Lapnyomda hatalmas épülete; a Volán buszpályaudvar; a Szlovák Gimnázium; az Egészségbiztosító a toronyház mellett; rendőrségi tömb (országos és fővárosi kapitányság) éppen a levéltárral szemben (így technicista üvegfala most látványos tükörként funkcionál); a Nyugdíjbiztosító bővítése; irodaház előbb a Hétház sarkán, majd a Teve utca sarkán; a Teve utcán kijjebb vadonatúj lakóházak; a Nyugdíjbiztosító további bővítése; irodaház a Frangepán utca sarkán. S akkor nem esett szó egy kőhajításnyival odébb a Honvéd Kórház — igaz, évek óta befejezetlenül álló - hatalmas épületéről... A Fővárosi Levéltár új együttese építészeti minőségben igen jó pozíciót foglal el a nem mindennapi mezőnyben: a legjobb. Kiváló tisztelgés a tervező mestere, Molnár Péter építész emléke előtt, akinek munkásságáról éppen a közelmúltban jelent meg egy kötet, és egyúttal kiállítását is megrendezték életművéről a Margit körúti HAP Galériában. •