Budapest, 2004. (27. évfolyam)

9. szám november - Erő Zoltán: Lakópark: megoldás vagy zsákutca?

B U R> A P K S T GFLFLFLFF NOVEMBER 10 wsm Skandináv derű a „meander" házak között együtteseket is.) Ismerjük tehát ezeket a formákat, és bízvást mondhatjuk, ha ma épülnének, feltétlenül lakóparknak neveznénk őket. Az ilyen kislakótelepek egyik legnagyobb előnye hamar egyértelművé vált: a budai hegyvidék kaotikus beépítésében egy-egy nagyobb együttes egységes építészeti kialakítása, a zöldterületek egységes rendezése legalább egy kisebb területen megkomponált s talán magasabb színvonalú környezet kialakítására adott lehetőséget. Van azonban egy lényeges különbség a kislakótelepek és a szokásos lakótelepek között: míg ez utóbbiak közösségi beruházásként épültek, s így mindig tartoztak hozzájuk közintézmények, közszolgáltatások, a magánforrásból fejlesztett kisebb együttesekben ez a motívum csak kivételes esetekben jelenik meg. Az igazi, már lakóparknak keresztelt fejlesztés egy-egy remek s első példája az 1990-es évek elején jelent meg a fővárosban. A Cinege út melletti együttes (Kévés György terve) magasra pozícionált ingatlantermék volt, akkor kétségkívül csak a legigényesebb (külföldi vagy külföldről hazatelepülő) vevők számára elérhető. A fejlesztés receptje hasonló a kislakótelepekéhez: a még meglévő néhány nagy telek egységes beépítésével kisebb, zárt közösség számára jön létre intim lakóterület. A különbség azonban egy ponton hatalmas: a minőségi követelmények lényegesen magasabbak. Nemritkán kisebb, a lakóközösség számára elérhető szolgáltatóhelyek - bár, szauna, fitneszterem stb. - is megjelennek. Számos fejlesztés indult meg ebben a formában ezekben az években például a Honfoglalás úton, az Isten-hegyen, Újpesten, Budafokon. Érdekes módon végül nem lehet egyértelmű beépítési formához kötni a létrejövő együtteseket: készültek villaszerű, szabadon álló beépítések éppúgy, mint sorházas vagy keretes változatok. Idővel megnőttek a házak is: ma már városias környezetben álló hat-nyolc emeletes házak is lakóparkként jelennek meg, bár ezeket - talán éppen a megkülönböztetés végett - lakókertnek, lakóudvarnak is nevezhetjük. Néhány friss példa: a Juharliget lakópark Újpesten, az Attila utcában (Zsoldos Lehel), a Nádorliget lakópark a Prielle Kornélia utcában (Vonnák János), a Római kert a Hegedűs Gyula utcában (Tima Zoltán). Mégis, mi az oka annak, hogy sokan ellenérzésekkel emlegetik és értelmezik a városban egyre szaporodó lakóparkokat? Miért vált ki sokakból ajakbiggyesztést a szó? Miért érezhető némi ellenségesség a megfogalmazásban: „már megint valami lakóparkot akarnak itt építeni"? Urbanisták, szociológusok - csaknem egyöntetűen - a társadalmi szegregációt jelölik meg a lakópark-jelenség egyik legszembeötlőbb negatív következményének. Az ingatlanpiaci termékek tudatos magasra pozicionálása s ezzel a vásárlók egyfajta szűrése kétségkívül a társadalmi csoportok elkülönülését vonja maga után. Egyfajta elkülönülés eleve a zárt kialakításuk is. Anélkül, hogy ennek minden következményét e helyen értékelnénk, néhány mozzanatot feltétlenül meg kell jegyeznünk, mintegy