Budapest, 2004. (27. évfolyam)

9. szám november - Saly Noémi: Itt van elrejtve... - Egy csöndes budai temetőről

Itt van elrejtve..." Egy csöndes budai temetőről • Téglakerítés a Csörsz utcában. A fal töve mélyen az utcaszint alatt. Lépcsőn kell lemenni az ajtóhoz. Mindig csukva volt. Egyszer - voltam tán nyolc éves, mentünk mamival - nyitva találtuk. Leszaladtam. Sírkövek. Jé. Mami is benézett. Beóvakodtunk. Másmilyen volt. Furcsa betűk. Nem voltak keresztek. Virág se. A kis házból előjött egy néni. Köszöntünk, iszkoltunk. - Milyen temető ez? - firtattam. - Zsidó temető - mondta mami. Nem először hallottam ezt a szót, de először kérdeztem rá: - Az mit jelent? - Másképp imádkoznak, mint mi -felelte mami. - Isten is másik van nekik? - Nem! - mondta mami nagyon határozottan. - Isten, az ugyanaz. Ezzel a téma egy életre le is zárult. Negyven év elteltével most kétszer is beléphettem a kapun: a Kulturális Örökség Napjain, úgy négyszázadmagammal; aztán pár héttel később egy kis csoporttal. Kifogyhatatlan türelmű vezetőnk, Lózsy Tamás avatott be az érintetlen szépségében megmaradt ortodox izraelita temető titkaiba. A telket a hitközség 1883-ban kapta a várostól, de az első „elkísérésre" - ahogyan héberül a temetést nevezik - csak 1890-ben került sor. (Addig volt még hely más temetőkben.) Akad viszont néhány korábbi sírkő is. A halottat tilos bolygatni, de olykor megtörténik, ha ezáltal méltóbb nyughelyre kerül. A legrégebbi felirat így szói: „Itt van elrejtve a jámbor és egyenes férfiú, R. Sámuel, fia R. Jószéf Arjé Abelesnck, emléke áldott. Meghalt jó hírben Kiszlév hónap 6. napján s eltemettetett nagy tisztességben a 7. napon, 1857-ben, a kis időszámítás szerint. Anyja neve: Vögele. Legyen lelke bekötve az élet kötelékébe". A halottasház felújítás előtt áll, évek óta üres. Három része van: a „ravatalozó", s mellette kétfelől a női és a férfi halottak mosdatására és öltöztetésére szolgáló helyiség. A holttest nem „tiszta": a rituális mosdatás révén válik azzá. Ekkor ráadnak egy sima, fehér leplet, és gyalulatlan deszkakoporsóba helyezik, amelyet nyomban le is zárnak, így viszik nyugvóhelyére. A sírt úgy tájolják, hogy a halott feje Nyugat felé essék - innen a temető sajátos szabályossága. A sírkövek felirata a temetőt kettéválasztó „kohanita-ösvény" felé néz. Balra a nők, jobbra a férfiak várják a feltámadást, de a szabálytól el-eltértek. Elöl a nők mellett nyugszik néhány férfi, miután a túloldalon már nem volt hely. A jobb elülső sarokban viszont a kohanita férfiak közt nőket is találunk. A kohanita sírok a hozzátartozók kedvéért vannak elkülönítve: így egy határig a közelükbe juthatnak. (A főpapi család leszármazottai, a kohének nem érinthetnek halottat, nem léphetnek sír közvetlen közelébe sem. Ezért van ott középen számukra az ösvény. Sírköveiken papi áldásra emelt két kéz jelzi az ott nyugvók kilétét.) Legelöl a vészkorszak áldozatainak emlékműve. Mellette Bíró Dániel, a Városmajor utcai ortodox kórház főorvosa nyugszik. Betegeivel egviitt SUiKj SALY NOÉMI Fotó: RÁDAY MIHÁLY