Budapest, 2004. (27. évfolyam)

8. szám október - Csordás Lajos: Reptéri retró

BUDAPF.ST GFLFLFLFF O K T Ó R F R ékesítették". Megjelent Dobi István a Maszovlet vezérigazgatója, aki „ra­miniszterelnök, Gerő Ernő „elvtárs", kétalövéssel üzembe helyezte a rep-Rebrits Lajos közlekedés- és postaügyi teret", majd mialatt az építkezésnél miniszter, valamint Andrej Bocskarov, kitűnt tizenegy élmunkás sétarepü­lést tett, a prominens személyiségek megtekintették az épület belső be­rendezéseit. Vasárnap volt, hétfőtől Budaörs helyett innen indultak a pol­gári gépek az ország nagyvárosaiba, valamint a környező szocialista orszá­gokba és persze Moszkvába. A nyitás évében Ferihegy a kora­beli Közép-Európa egyik legkorsze­rűbb légikikötője volt. Az 1950-ben érkező ötvenezer utast még könnyű­szerrel fogadta, a nyolcvanas évek­ben azonban már egymillióan jöttek. Ehhez kevés volt a kapacitása, ezért kellett 1985-ben megépíteni a Feri­hegy-2-t. A tervek szerint a felújított Ferihegy két és fél milliós személy­forgalom lebonyolítására lesz képes, helyreállított régi formák között, de új berendezésekkel. •

Next

/
Thumbnails
Contents