Budapest, 2004. (27. évfolyam)

0. szám január - Saly Noémi: Égi palackposta fehér teniszcipőben

B U 1) A [' F. S I GQ04/0 34 / Egi palackposta fehér teniszcipőben S A LY NOÉMI • Fiala Ernő budai kávés történetének elbeszéléséhez szerencsére nem kell hézagos címtári adatokra, a korabeli sajtóban szétszórtan megjelent színes riportokra és hirdetésekre hagyatkoznunk. Vannak ugyanis csodák, vannak leszármazottak, akik kincseket őriznek a családi archívumban, és hajlandóak elmondani azt, amit rajtuk kívül senki az égadta világon nem tud. Vajon hány kávés- és pincércsalád utódai rakosgatnak még foltos, barna fényképeket, rongyos számolócédulákat, megsárgult vendégkönyveket, hírmondónak megmaradt kiskanalakat abban a hiszemben, hogy ez rajtuk, a legszűkebb család tagjain kívül már senkit nem érdekel? (S kérdezem halkan: a többi kihalt vagy kihalófélben lévő szakma mestereivel, mondjuk a jeles úri-, női és papi szabókkal, kalaposokkal, képkeretezőkkel, díszmfíbádogosokkal, cipészekkel, kelmefestőkkel, mézeskalácsosokkal mi lesz? Ki vállalja, hogy felkutatja és érdemük szerint írásba foglalja a történetüket, mielőtt az írmagjuk is kivész?) Hallgassuk hát, mit mesél Fiala Ernő unokahúga mindjárt például a kávéház nevének eredetéről. Hát azt, hogy a cégéren bizony nem Floriannak írták, ahogyan a címtárakban szerepel, hanem egyszerűen, magyarosan, s nem a virágzásra gondolt a család a névválasztáskor, hanem a nagyapára. Szent Flórián ugyanis a tűzoltók védőszentje, s tűzoltó volt az az erdélyi szász férfiú, egy Detta nevű városkában, nem messze a szerb határtól, akinek a leánya, I Iahn (magyarosított nevén Dívó) Anna Budapesten feleségül ment Fiala Ernőhöz. O, Annika — aztán már Anni néni -alkalmazottak és vendégek Nagyaszszonya lett a kávéház lelke, mert lélek nélkül nem volt. ma sincs vendéglátás. Anna néni és Ernő bácsi Aranykéz utcai kávéházának vendégkönyvébe éppen 75 évvel ezelőtt, 1928 őszén írta be az első vendég az első köszönő szavakat. Ez a vendégkönyv kísérte őket a Margit körút és a I lorvát utca sarkára, a második Flóriánba is. Lapjain magyar, angol, német, francia, olasz, perzsa, török, arab, japán jókívánságok, gratulációk, rajzocskák, fénykép egy irdatlan Junkersről (amelynek négy mosolygós, fiatal pilótája a kora 30-as években aligha sejthette, milyen pokolba küldik őket tíz évvel később, s hogy egyikük sem éri meg az érett férfi kort). Pár lappal odébb egy tréfás-mérges kaffantás: „Ugye ez a panaszkönyv? Nagy panaszunk van: Ital kóser! Kiszolgálás prima, zene nagy l-es, hangulat kielégítő, mit hathatós orvoslás céljából bejelentenek az alábbiak: Bp. 932. IV. 9. Lengyel Gy., Rádayné Erdélyi Mici, Pethes Sándorné, Páger Antal, Pethes Sándor, Ráday Bundzsi, vaú, vaú és Ráday Bumszti (= Imre), Horváth Árpád, Somló István." (Ami a zenére adott osztályzatot illeti: a háború előtti iskolában az egyes volt a legjobb érdemjegy.) Zene? Zöld tintával két ütemnyi kotta: „az aranyos, kedves Annykának ajánlom ezt a pár taktust, ahol olyan 1932. áprilisi helyzetértékelés Dívó (Hahn) Anna