Budapest, 2004. (27. évfolyam)

6. szám augusztus - Vadas Ferenc: Búcsú az áruháztól

AUGUSZTUS ZFLHZFI BUDAPEST épületnek önálló, eredeti alkotást hozva létre. Az ebben a formában ránk maradt épületről megoszlanak a vélemények. Tapasztalataim szerint a tervező építészek többnyire nem látnak benne megőrzendő értéket, a műemlékvédelemmel vagy építészettörténettel foglalkozók ellenben inkább megtartanák. A laikus vélemények, amelyekkel találkoztam (véletlenszerűen, általánosításra tehát nem alkalmasan) feltűnően egy irányba, a megőrzés felé húznak. Ennek oka gyakran nyilván a nosztalgia, esetleg a változástól való idegenkedés, de aligha csak az. A városlakók jelentékeny (pontosan nem tudni, mekkora) része kedveli ezt a házat, s ebből a szempontból mindegy, hogy építészeti sajátosságai okán vagy az áruházzal kapcsolatos emlékek miatt. Csak az vehető biztosra, hogy sokaknak hiányozna, ha eltűnne. Ez persze mit sem mond a ház tényleges értékéről, arról, hogy melyek azok a történeti vagy építészeti értékei, amelyek megtartását indokolnák. Gyakran fölteszik ezt a kérdést, s a válasz nem is olyan nyilvánvaló. Ha eredeti, Schmahl által megépített alakjában maradt volna ránk, valószínűleg már jó ideje (helyi vagy országos) védelmet élvezne, s mint különleges megjelenésű, az Urániához és a Párizsi udvaréhoz hasonló (habár azoknál szerényebb) épületet nem fenyegetné a bontás veszélye. Jelenlegi homlokzatát és belsőépítészeti megjelenését azonban a rossz emlékű 1950-es évben kapta, amikor Úttörővé lett. Nem szocreál stílusú ugyan, de nem is par excellence modern. Van, aki art deco reminiszcenciát lát benne, de a hófehér homlokzat karcsú íves nyílássoráról akár az egykorú tradicionalista modern irányzatra is asszociálni lehet. A szomszédos épületekre is kiterjedő, jól ritmizált portálrendszer sem nélkülözi a nagyvonalúságot. Homlokzati megoldása nyilvánvalóan kiemelkedik az átépítés korának átlagából. Az épületbelsőt illetően fontos hangsúlyozni, hogy a Schmahl által kialakított térrendszert az átalakítás lényegében érintetlenül hagyta, csak további terekkel bővítette az alsó szinteken. A vasoszlopokat beburkolták, a galériás nagytermet (átriumot) megfosztották historizáló díszeitől, és az egész belsőt a homlokzat stílusához igazították. Az átpolitizált korszellem csak a társművészeti alkotásokon mutatkozott meg: az előcsarnok falának figurális ábrázolásain, a látogatót fogadó Sztálin-büsztön és a híres szökőkúton, melynek világtérképéről - hogy, hogy nem - lemaradt az amerikai kontinens. Legfőbb értéke - úgy gondolom -nem stiláris természetű. Vasszerkezetű alsó szintjei révén az egyik legkorábbi nagyvárosi üzlet-lakóház volt, fedett átriummal bővülve, majd később teljesen a kereskedelmi funkció számára átalakítva a főváros egyik jelentős áruházépülete lett. Nem mérhető az épülettípus legkiválóbb hazai példájához, a Divatcsarnokhoz, de a többinél nívósabb épület. Vasház mivolta jelenleg közvetlenül nem érzékelhető, de a szokatlanul mély utcai szárny alig néhány közbülső alátámasztással megosztott tereit a forradalmian új szerkezet tette lehetővé. Az ebből adódó átláthatóságot, a terek egymásba kapcsolódását az átalakítások nem Mint Nagykovácsy Üzletház 1938-ban