Budapest, 2004. (27. évfolyam)

6. szám augusztus - Nemes Tamás: Itt vagyunk Albeckernél - a Tabánban

LIUDAP F. S T GFLQ^FI AUGUSZTUS 14 Itt vagyunk Albeckernél - a Tabánban • Évekkel ezelőtt egy barátom irodájában a Dexion-Salgó polcok között, a falon váratlanul megláttam a Tabán egykori Kereszt terét megörökítő rézkarcot, és rögtön megragadott a kép közepén, a térnek nevet adó kőkereszt mögött látható, széles kapubejárós, masszív ház hangulata. Nem sokkal ezután a kezembe került Zórád Ernő ugyancsak ezt a teret ábrázoló képe, ahol a már ismerős épület tetején lévő jókora táblán ez is olvasható: „Albecker Antal veje, Schreit Győző vendéglője". Hiszen ha Albecker uram a vejére hagyta a vendéglőt, akkor valószínűleg nem volt fia, viszont volt lánya! - gondoltam, és jól tippeltem, hiszen ezen a szálon elindulva rá is bukkantam Albecker Antal egyik dédunokájára. Tőle sok, eddig talán ismeretlen részletet tudhattam meg annak a családnak a történetéről, amely a megnyitásától a Tabán lebontásáig közel hatvan éven át vezette Buda első halvendéglőjét. A család nevének eredetét némelyek próbálták az Al-Bekr - egyesek szerint török, mások szerint arab eredetű - névre visszavezetni, de az igazság egészen más: Albeckerek (a különböző kereszt-és házasság-levelekben Allbaecker, Allbaeiker, Altpecker családnevek is szerepelnek) már az 1740-es évektől felbukkannak Biatorbágy, Törökbálint, majd Diósd összeírásaiban. A diósdi születésű Albecker Antal 1863-ban, alig több, mint húszévesen már tabáni lakosként vette feleségül a vele éppen egykorú Rohardt Jozefat, aki szintén itt, Buda leginkább rácok és németek lakta részében élt. (Lám, a német ajkú menyasszony esküvői tanúja is éppen a rác Stankovic Mihály volt.) A Holdvilág utca 7. szám alatti házukban 1875-ben nyitották meg első vendéglőjüket. Itt még csak egyetlen kis helyiségben szólt a citera és a gitár a vendégeknek, akik szalmafonatú székeken ülve élvezhették a remek halászlét. Az éjszaka sötétjében, a vendéglő jóféle borától kissé botorkálva hazafelé igyekvőt azonban nem-Albecker Antal 1903-ban csak a hold világa, hanem - némi apróért - lámpás ember is segítette lejutni az ugyancsak lejtős, keskeny utcácskából a Kereszt térig. Ott kezdődött a civilizáció: ott már mutatta az utat a kékes láng, hiszen a lámpagyújtogatók (akkori elnevezéssel légszeszgyújtogatók) a közeli Arany kakas utcai telepükről indultak el alkonyatkor, hogy fényt vigyenek a sötét budai éjszakába. Ahogy a vendéglő népszerűsége nőtt, úgy költözött egyre nagyobb épületbe, egyszersmind a tabáni hierarchiát követve valamivel lejjebb a domboldalon: az új évszázad első éveiben a szomszédos Hullám utca 15-be, 1908-ban pedig a Kereszt tér Duna felé eső oldalára. Ettől fogva még negyedszázadon át itt szolgálták föl a legendás halászlevet és a sült halat, amire jól csúszott a könnyű budai bor. Időközben, 1902 májusában Schreil Győző hentesmester feleségül vette Albecker Antal három lánya közül az akkor 18 éves Katalint, két évvel később pedig átvette apósától az akkor már közkedvelt vendéglőt. A vendéglő kapujára kiszögezett fémtábláról az arra járó megtudhatta: Schreil Győző Albecker vendéglője Kitűnő fajborok, részvénysörök Elsőrendű hideg és meleg konyha Naponta friss halászlé Szeszes italok korlátlan kimérése Télen bent, a jó melegben, tavasztól őszig kint, a kertben, az öreg gesztenyefa lombjai alatt szólt a sramli: stájer citera, hegedű, kétnyakú gitár és harmonika szórakoztatta az asztalok köré gyűlt kompániákat. Szabó Dezső így idézi a hangulatot: „Ez a korcsma mintegy magába gyűjtötte mindazt a demokráciát, ami nem volt Magyarországon. Egyetemi tanár, hordár, tábornok, diák, foltozóvarga, városi tanácsos, egyházfi véletlenes öszszevisszaságban élvezték itt az élet alázatos apró örömeit." A kert népszerűségének bizonyára az is jót tett, hogy az iparművészeti remekműnek is beillő lámpák fénye mellett sötétedés után sem volt gond kipiszkálni a dunai pontyból a szálkát.