Budapest, 2004. (27. évfolyam)

5. szám július - Sándor P. Tibor: A pittoreszk város

39 J Ú L [ II S IQQMS B

UDAPEST A pittoreszk város • A háborúban elpusztított varsói óvárost Bernardo Bellotto 18. század végi várostájképei alapján állították helyre. Pest egykori klasszicista házsorairól, reformkori forgatagáról aligha lenne elképzelésünk a bécsi akvarellista, Rudolf Alt ránk maradt művei nélkül. A hiteles látképek és a staffázsokkal élénkítetett „malerische Ansicht"-ek tehát a közös emlékezet nélkülözhetetlen forrásai. De vajon tényleg csak a rögzített látvány biztosíthatja egy város vizuális öröklétét, valóban csak a történeti munkákat illusztráló vedutákból, fénvképpótlékká lényegült metszetekből alkothatná újra fantáziánk az eltűnt világot? Vagy a városportré része minden festői kísérlet, mely témáját, ihletét e kőből-vasból formált közegből, a zajos tülekedésből és a néma falakban megbúvó múltból meríti? Aki átlapozza a Corvina Könyvkiadó Festői Budapest című új albumát, választ kaphat erre a kérdésre is. A méltó külsőben megjelent könyv a városi tájképfestészet minden korábbinál sokrétűbb gyűjteményét kínálja. Nyolcvankét festményt és önálló életre keltett részleteit a 19. század derekától az ezerkilencszázhatvanas évekig. Ahány kép, annyi ugrás a városhistóriában, és annyi lépés a térképen is, hiszen a szerző, Várnai Vera a városrészek szerinti szerkesztési elv mellett döntött. Az ifjú muzeológus a Népszabadság boldogult Budapestmellékletében közölt sorozatát bővítette ki egész városra kiterjedő képzőművészeti sétává. Rövid, célratörő magyarázataiban egyszerre ismertet meg az alkotókkal és a képen látható - néha csak felsejlő- helyszínnel. Művészettörténeti és helyismereti gyorstalpaló felnőtteknek. Remek alkalom a barátkozásra olykor méltatlanul elfeledett kismesterekkel. Megtekinthetjük a város azon szögleteit is, amelyet - mutogatni való nevezetességek híján - elkerültek a „souvenir-art" művelői, de a mozgékonyabb fényképészek is. Felfedezés számba megy például Bálint Árpád 1920-ban készült vázlata a Lövölde téri piacról és konflisállomásról, újdonság olajfestményen látni a kevéssé pittoreszknek hitt Teleki, Bosnyák vagy Köztársaság teret is. Megkapó Csernus Tibor Taxiállomása 1954-ből: a kis szürke bérkocsik még mintha a háború előtti időket idéznék, a szereplők „puritán" öltözete viszont félreismerhetetlenül az ötvenes éveket; mégis, a zsáner derűje, a könnyed ecsetvonásokkal felrakott puha tónusok és felragyogó fényfoltok a tudatunkban élő komor korhangulattól merőben eltérő, mármár párizsias impressziókat ébresztenek. Nemzedéki nosztalgiát kelthet Mácsai Pál Felszabadulás téri életképe is 1961-ből. Állami megvásárlása kapcsán késhegyre menő vitát folytatott az ország két meghatározó műítésze arról, vajon megfelel-e a mű a szocialista realizmus értelmezésének akkor is, ha a figurák közül hiányzik a gyári munkásság képviselője. A széles merítésnek és a topografikus szerkesztésnek köszönhetően szertelen változatossággal követik egymást az anekdotikus részletekkel színesített finom naturalista ábrázolások, a szenvedélyes expresszionista művek, a kubizmustól megérintett vagy éppen biedermeier ízlést tükröző feldolgozások. A válogatásban kitüntetett szerepet kapott az 1884—85-ös budapesti látképpályázat. Végre kellő méretben élvezhetjük Nádler Róbert budai, Schickedanz Albert (K/ösz György kortárs fotói alapján készült) belvárosi és Molnár József Kálvin téri festményeit. Mindezek után talán ellentmondásnak tűnik, de igaz a könyv bevezetőjének állítása, hogy páratlan panorámájúnak tudott városunk a legkevésbé sem volt kedvelt tárgya festőinknek - Bécs vagy Prága és persze Párizs több hódolatot kapott művészeitől, mint Budapest. Hol a helyben meggyökeresedett művészetpártoló közönség hiányzott, hol a modernizálódó nagyvárosból inspirációt merítő művésznemzedék. Az album mégis kedvet ébreszt egy urbánus témájú, nagyobb szabású kiállításához. Várnai Vera könyvéhez közgyűjtemények raktárainak eldugott kincsei közül válogatott, elsősorban a Budapesti Történeti Múzeum Fővárosi Képtárának anyagát tette közszemlére. Egy jövendő tárlaton felvonultathatók lennének a magángyűjteményekben őrzött értékek is. Tihanyi Lajos, Pólya Tibor, Kontuly Béla, Scheiber Hugó, Galimberti Sándor, Schönberger Armand, Aba-Novák Vilmos, Kmetty János kevéssé ismert munkáinak felsorakoztatásával újabb markáns ecsetvonásokkal gazdagodhat Budapest portréja. Várnai Vera: Festői Budapest: grafikák és festmények a reformkortól napjainkig. Corvina, 2004, 187 p. • Csernus Tibor: Taxiállomás, 1954