Budapest, 2004. (27. évfolyam)

5. szám július - Csordás Lajos: Pávák palotája

21 JÚLIUS MQ4 /5 BUDAPEST Pávák palotája A szállodává alakított Gresham • Jungfer Gyula pávái megihlették a Gresham-palota felújítóit. A kovácsolt­vas kapukon díszlő madarakban az épület megtalálta jelképét. Ezekről nevezték el a szálloda földszinti ét­termét, s rézdomborítású pávákkal ékesítették a falakat az első emeleti Széchenyi teremben is. Illik ez az elő­kelő motívum a Gresham stílusához és rangjához. Öt évvel ezelőtt kezdődött a palota újjászületése: egyszer csak bezárták a pávás kapukat. Emlékszem az ak­kori sötét passzázsra, ahol már miden üzlet lehúzta a rolót (azt hiszem, egy fodrász maradt nyitva legtovább). A tetőn, a hiányzó prizmaüvegek helyén lyukak tátongtak. De még így is szép volt. A homlokzaton az elpiszkoló­dott, elmálladozott mészkő faragvá­nyok között alkonyatkor felragyogtak a rejtett aranymozaikok, mert éppen ilyenkor sütött rájuk legszebben a nap. S ebben az alkonyi ragyogásban volt valami reményteli. A Formanyelv Tervezőiroda aszta­lán akkor már készen álltak a tervek. Magyar, angol és amerikai mérnökök álmodták meg, hogy milyen lesz az új Gresham. Öt évvel ezelőtt ott sora­koztak az iroda falán a színminták, a tapéták tesztdarabjai, melyeket most a szobákban látok viszont. Már ak­kor pontosan megterveztek mindent. Emlékszem például az új kávéház lát­ványtervére a négyzet alakú csillárok­kal. Most végre láthatom a megvaló­sult kávéházat is, beleülhetek ango­los, art decós foteljeibe. Az utóbbi években mindig történt valami a palota körül, akkor is, ami­kor zárva volt. Tiltakoztak a zöldek, amikor fákat kellett kivágni a Roose­velt téren a mélygarázs kialakítása mi­att, viszont mindenki örült, amikor kukucskálókat vágtak a paravánba, s be lehetett lesni az építkezésre. Ki­sebb ünnep volt az is, amikor a felújí­tott kovácsoltvas kapukat bemutatták. Az újranyitás napjaiban, június kö­zepén jártam ismét a Greshamban. A passzázsban épp szerelték az állványt, amelyről egy fotográfus lefényképez­te a szálloda háromszáz, egyenruhába bújt munkatársát. Ez volt az első nap­juk új uniformisukban. Az étterem­ben, amely olasz konyhát visz, pincé­rek gyakorlatoztak, külön képezték ki őket a Four Seasons hotelvállalat tanfolyamain. Holnaptól minden éles­ben megy, megvannak az első szoba­foglalások: a két elnöki lakosztály pél­dául már egy hónapra előre foglalt. Az új Gresham nem átjáróház, mint a régi volt. A T alakú passzázs a hotel halijává alakult. Kellemes, világos. Középen a recepció. A prizmatetőt teljesen kicserélték, a régiről mintáz-Gresham portréja az oromzaton A Gresham palotát 1907-ben adták át. Az angol Gresham Életbiztosító bérpalotájának épült Quittner Zsigmond tervei alapján, bár sokak szerint Quittner munkatársa. Vágó József ízlése érvényesül inkább az épületben. A dfszítőmunkákat többek közt Teles Ede (Gresham­portré), Maróti Géza (kő­ornamentika és szobordíszek), Róth Miksa (ólomüveg) és Jungfer Gyula (kovácsoltvas kapuk) készítette. A palotában népszerű kabaré és kávéház is működött, az utóbbiban tartotta össze­jöveteleit a híres művésztársaság, a Gresham Kör. Az épület 1944-ben, a háborúban megsérült, 1952-ben államosították. Lakásalt kisebbekre osztották, egy részébe irodákat telepítettek. Az épületet számos tulajdonos­váltást követően 1998-ban vásárolta meg a Gresco Rt. A Gresco - mintegy 85 millió dollárért -1999 és 2004 között fel­újította, és szállodává alakította a Four Seasons hotellánc számára.

Next

/
Thumbnails
Contents