Budapest, 2004. (27. évfolyam)

0. szám január - Trencsényi Zoltán: A taxis és a művésznő a Szatyor bárból - interjú Kunszt Emillel

B U I) A I' K S I 2004/0 18 A taxis és a művésznő a Szatyor bárból Szöveg TRENCSÉNYI ZOLTÁN Foto DOMANICZKY TIVADAR Kunszt Emil közel fél évszázada szállítja az utasokat Rövid ideig a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára járt, és hogy némi keresethez jusson, elkezdett taxizni. 1946-ban a volán mögé ült, azóta ki sem szállt onnan. Kunszt Emil, a Főtaxi közel nyolcvanéves sofőrje több mint hárommillió kilométert vezetett balesetmentesen, a közelmúltban megkapta a taxisok Oscar-ját, a Haltenberger Samu-díjat. - Milyen volt az első mobil? - Mago... Magomobil. Csonka-féle jármű, magyar gyártmány. - Ma már csak a negyvenes évek idején játszódó gengszte/fihnekben látható ehhez hasonló. - Szép autó volt, csak kezdetleges. Madzagfékes, kurblis és hideg. Felül vászon, oldalt vékony lemez. - Sokat fázott? -Amikor 1947-ben a kéktaxitól átmentem a Haltenberger Sámuel-féle Szürketaxi Vállalathoz, kaptunk meleg egyenruhát. Az ing és a nyakkendő mellé sapkát, kesztyűt, bundát. - Kiképzést is? - Hajaj! Mindenek előtt betéve kellett ismernünk Budapestet. Olyan nem fordulhatott elő, mint a múltkoriban, amikor egy taxis kolléga arról érdeklődött tőlem, hol találja meg a Margit hidat... Aztán megtanultuk az illemszabályokat is. Az utassal nem volt szabad beszélgetni, mindössze azt kérdezhettük meg: hová parancsolja. És megtanultuk használni a söprűt is. - Ezzel tanították móresre a tiszteletlen utast. - Dehogyis. Amikor kiszállt a kocsiból, kisegítettük, és a téli időszakban a lába alól, egészen a kapuig elsepregettük a havat. Hogy ne legyen havas a hosszú kabátja. Ha valaki ezt elmulasztotta, néhány hétre mehetett garázsszolgálatra. S mivel ott nem volt jatt, nemigen keresett. -Az első fuvar? - Ne is mondja. A kollégák azonnal lóvá tettek. Amikor kiálltam a Kertész utcából, egyikük behajolt a kocsiba, és előreszólt az utast elválasztó pltissfal tenyérnyi üvegablakán: Népszínház utca tizenhat. Aztán anélkül, hogy beült volna, becsapta az ajtót. Én persze azt hittem, hogy utast viszek. Gyorsan bekurbliztam a kocsit, felültem a bakra, és elindultam. A Népszínház utca tizenhat előtt kiszálltam, körbementem, hogy kisegítsem az utast, de nem ült bent senki. Na, mondom, megbolondultam. Vagy menet közben megszökött az ipse? A garázsban aztán nevetve mondták a többiek, hogy ők csapkodták az ajtót, és egyikük mondta be a címet a kisablakon. - Gyakran viccelődtek? - Azt azért nem mondanám. Nagy szigorúság volt. Minden kocsi ragyogott, rengeteg ellenőrzést kaptunk, még a legapróbb dolgokra is figyelnünk kellett. Tudja például, hogy miért festették minden reggel fehérre a taxik kerekének külső részét? - Hogy megkülönböztessék a többi autótól. - Nem. Azért, mert amikor az ember bement a garázsba, megnézték, hány fekete folt van a festéken. Azaz hányszor súrolta a járdát aznap. A fekete foltokért büntetőpont járt, meghatározott pontszám elérése után pedig levontak a fizetésből. - Kik jártak akkoriban taxival? - A tehetősebbek és a művészek. Sok híres embert szállítottam. Csortos Gyulát, a Szatyor bár búgó hangú énekesnőjét: Rácz Valit, Karády Katalint, aki zavarba ejtően isteni nő volt, vagy Honthy Hannát, akit viszont nem szerettem szállítani. - Kellemetlen vendég volt? - Nem, csak tudja fél tízre odarendelt az Operett Színházhoz, de mivel félórákig tapsolták vissza, csak negyedtizenegykor ült be a kocsiba. Amíg én vártam, a többiek csináltak két-három kanyart, közben kiszóltak az ablakon: mi van srác, még mindig ott ácsorogsz? Viszont én voltam az egyetlen taxisofőr, akinek Honthy Hanna odanyújtotta a kezét, és azon kívül, hogy borravalót adott, kezet is csókolhattam neki. Ami csak minisztereknek és hírességeknek járt. -Apropó: miniszterek,filmsztárok, hírességek? - Akadtak bőven. Tony Curtis igen közvetlen ember. Azt mondta: mindenki azt hiszi, a pénz a legfontosabb. Tudod, mi a legfontosabb? - kérdezte - Az egészség. Örülj, hogy ilyen idős korodban ilyen egészséges vagy. Ha meg pénz kell, add el a hajadat egymillióért! És persze vittem politikusokat, sztárokat, milliomosokat, egy monakói herceg száz dollár borravalót adott. - Gondolom a fontos és ismert emberektől számtalan titkot megtudott. - Azt szoktam mondani: a taxis olyan, mint a gyóntató pap. Én már akkor sejtettem, hogy itt nagy változások lesznek, amikor a nyolcvanas évek vége felé magas rangú szovjet katonákat vittem a Váci utcába aranyat vásárolni. Készültek hazafelé... Szóval bíztak rám titkokat rendesen. Sőt. Sokszor nem csak titkokat akartak rám bízni. - Hanem? -Amikor a rendőrség aranyneppereket kapott el egy bár előtt, egyikük el akart menekülni, beszállt a kocsimba, és a zsebembe próbált csúsztatni egy maréknyi aranyláncot, mondván: őrizzem meg. Más alkalommal meg a bőrgyár éjszakai szarkái rendeltek taxit, és pechemre éppen én mentem a címre. Gyorsan felmértem a helyzetet, és azt mondtam: uraim, ez teherfuvar volna, a viszontlátásra. - Veszélyes üzem a taxi? - Hetvenöt kolléga lett gyilkosság áldozata. Köztük a legjobb barátom is, egy négygyermekes családapa. Régebben egy gumibotot tartottam az ülés alatt, ma már ezt nem tehetem. Figyelni kell. - Mostanában mintha kicsit sok volna