Budapest, 1988. (26. évfolyam)

1. szám január - Gáspár Tibor: Hogy jobban éljünk itt

A MOSZKVA TER FORGALMI RENDEZÉSE (Axonometria) den családnak önálló lakást — és a még távolabbi cél — minden lakószobára egy személy jusson — igen távolinak tűnt. 1970 végére a lakások száma 620 ezerre nő — a 15 éves lakásfejlesztési terv keretében pedig — 1975-ig összesen 187 ezer lakást építenek, s a lakásszám eléri, sőt meghaladja a 700 ezret. Ez idő tájt azonban lelassulnak a 60-as és 70-es évek robbanásszerű növekedési folyamatai. A kétmilliós főváros népességének növekedése jelentősen visszaesik. 1970 és 80 között a teljes szaporulat mindössze 59 ezer fő, megközelítőleg negyede a megelőző évtizedének. Komoly, a város jövőjére jelentősen kiható tényezőként kell értékelni ezt a változást. Az előrejelzések szerint Budapest népessége az ezredfordulóig a természetes fogyás miatt folyamatosan csökken, amit a bevándorlási nyereség csak kevéssé tud pótolni. A város és agglomerációs övezete fejlesztésével foglalkozó hosszú távú koncepció figyelembe vette ezt a demográfiai folyamatot, s alapvetően új utat jelölt ki a városépítés számára. Úgy fogalmaz, hogy „a népesség lélekszámának csökkenése és összetételének megváltozása a fővárosban módosítja az infrastrukturális szükségleteket. Ez segít mérsékelni az ellátottság meglevő mennyiségi hiányait s kibontakoztatni a minőségi jellegű fejlesztéseket". A társadalom a várossal szemben támasztott igényei közé tartozik annak esztétikai megjelenése. Ezen belül vitathatatlanul jogos követelmény, hogy a város meglevő városképi és építészeti (települési) értékeit megőrizzük, és csak úgy egészítsük ki, hogy a meglevők ne sikkadjanak el, inkább gazdagodjanak. Az új lakóterületekkel szembeni elvárások, hogy az otthonosság érzetét keltsék, jól áttekinthetőek legyenek, hogy a lakosság szívesen éljen bennük. Nélkülözhetetlen, hogy a városképi-esztétikai igények ne kerüljenek szembe a technikai-gazdasági fejlődés szempontjaival. Az új városrészeknek funkcionálisan sokrétű, lakást, munkahelyet, kulturális és kereskedelmi létesítményeket felölelő, a nagyváros — jelképekben is megfogalmazódó — hagyományos kereteinek kell lenniük. Ezek közül a ma világosan látott feltételek közül azonban sok nem valósult meg kellőképpen a dinamikus fejlődés évtizedeiben. Lakásépítés Budapest határain kívül vagy belül? A felszabadulást követően — már az első években — megkezdték a Nagy-Budapestre kiterjedő városrendezési terv előkészítését. Tervek készültek 1945-ben, majd 1948-ban. Mindezek nyomán 1951-54 között átgondoltabb, részletezőbb tervek kerültek kimunkálásra, amelyek, bár nem hagyták jóvá, két ízben szerepeltek a Politikai Bizottság napirendjén. Ilyen előzmények után Budapest és környéke általános városrendezési tervét 1960-ban hagyta jóvá a kormány. A terv a kialakult városszerkezet, az elővárosokkal, községekkel — akkor már „peremkerületekkel" — megnövelt egész városterületet fejlesztette tovább. Kísérletet tett arra, hogy a beépített terület nagyságát (tekintettel a város nagy kiterjedésére) ne legyen szükséges növelni. Ennek érdekében Budapest határain kívül ún. alvóvárosok létesítését javasolta. Ennek az elképzelésnek nem kedveztek a feltételek, az elképzelésből semmi nem realizálódott, viszont beépültek a város ún. üres, lakásépítésre alkalmas területei. 7