Budapest, 1988. (26. évfolyam)

12. szám december - Pintér Tamás: Ostromzár a Paradicsom körül

— Persze, ha... — mondta Evelin. — Ha sinen menne az életünk, mi lehetnénk a legújabb divatú, áramvonalas távolsági járat. — Csendes sóhajtással felállt, és nagyon határozottan mosogatáshoz látott. Figyelmetlenségből akkora adagot löttyintett a vizbe a folyékony mosószerből, hogy munka közben a könyökéig habos lett, kicsúszott a kezéből az egyik csésze. — Az isten verje meg — mondta csüggedten, és váratlanul sírva fakadt. Amíg felesége a főzéssel volt elfoglalva, Kis Ádám beült a tévé elé. A készülék az építkezés beindulása óta megbolondult, s már régen hozzászoktak, hogy időnként erős elektromos impulzusok szabdalják szét a képet vagy sercegő csíkok futnak át rajta. Most, hogy a munkagépek álltak, mindössze a házak fémszerkezetei zavarták a vételt. A képernyő életlenebb volt, az alakok gyakran grízes homályban mozogtak, néha vibráló raszterpontok borították el, mintha ezer és ezer izgatott rovar nyüzsgött volna rajta. A férfi nem törődött vele. Nem akart gondolkozni. Nem akarta, hogy bármit is lásson a közömbös, világító négyszögön kívül. Nem akart törődni azzal, hogy nincsen biztonságban. A fotel oltalmába húzódva próbált elmerülni a bágyadt délelőtti műsor unalmában. Kalandos gyerekfilm, vadaspark Mexikóban, családi vetélkedő, hírek, a Beethoven-ciklus sokadik része, a bécsi filharmonikusok zenekarával. Fél egy tájban a felesége ebédelni hívta. Csendben ettek, rossz étvággyal, kelletlenül, majd ledőltek egy időre. Nem volt kedvük hozzá, hogy kimozduljanak a lakásból, műsorzárásig a televíziót nézték az elsötétített szobában. A következő szerdán, amikor Kis Ádám hazaérkezett az üzemből, két férfi várt rá a kapu előtt. Egy bánatos képű szakállas meg egy feltűnően vékony, nyurga fickó. Nem lehetett tudni, mióta ültek ott, hátukat a kerítés terméskő lábazatának vetve. Hasonló farmeröltönyt viseltek, otthonosan, cigarettázva ütötték el az időt, mellettük a szemetes fűben vagy három nyitott sörösüveg. A kocsijuk, egy jobb napokat látott öreg Mercedes kombi, odébb, a poros fa árnyékában állt. — Maga Kis Ádám? — érdeklődött a szakállas. — Csakhogy megjött, Kis úr — mondta a társa. — Mit óhajtanak? — kérdezte ő. — Egy emléktáblát kell felraknunk. — Érti, egy olyan márványtáblát szerelünk fel — tette hozzá a másik. — Miféle emléktáblát? — Nem tudja mi az? — Emléktábla — mondta tagoltan a magas férfi. — Láthatott belőle eleget. Sűrűn összenéztek, a szókincsük meglehetősen szegényes volt, egymás mondatait ismételgették. — Itt van róla a papír. — A papiroson minden rajta van, Kis úr — erősítette öblös hangon a másik. Szűkszavú irat volt. Arról szólt, hogy 1944-ben a Nőszirom utca 8-ban alakult meg a Nemzeti Összefogás Bizottsága, amely nagy szolgálatokat tett a háborútól szétzilált országnak. Sajnos, a bizottság három vezetője később a „személyi kultusz" áldozata lett. A hivatalos szervek közlik a jelenlegi tulajdonossal, hogy a város kegyelettel emlékező lakosai nevében táblát kívánnak elhelyezni a házon. Az avatásra majd az évforduló napján kerül sor. — Szóval, minden világos? — kérdezte a mélabús szakállas. — Volna szíves kinyitni a kaput? — Nem fog fájni — kedélyeskedett a hosszúra nőtt férfi. — Jó párat feltettünk már, össze se tudnám számolni, hányat. Van benne gyakorlatunk, elhiheti. Csakugyan lehetett benne gyakorlatuk. Alig fél óra alatt végeztek, a tábla és a koszorútartó a helyén volt. A sárgaréz díszcsavarok feje s az aranyozott szöveg ragyogóan fénylett, a sima fehér márvány finom tisztasága kirítt a környezetből. De aztán alig telt el egy-két hét, az egészet ugyanúgy belepte a tapadó por, mint minden egyebet. Kis Ádámnak már eszébe sem jutott, hogy ott van. Reggelente az orvul közeledő házakat szemlélte, s napról napra nőtt benne a félelem. 30 ÉVES Az ország egyik hivatásos néptánckara fennállása, 1958 óta művészete szerves részét képezi a magyar tánckultúrának. Elsődleges célja a népi-nemzeti hagyományok ápolása, fejlesztése és színpadra alkalmazása. Mindezt nagy igényességgel és sokrétűen oldja meg, a mai kívánalmaknak megfelelően. Szem előtt tartja a népek közötti kulturális kapcsolatok szélesítését, kölcsönös megismerését. A folklórban tovább él elődeink tudása, vallomása a szépről, a jóról, a boldogságról, az életről. Benne van az emberiség törekvése is: egy boldogabb jövő építése. Fontos eleme az emberi kapcsolatok erősítése. Ez az örökség nélkülözhetetlen az alkotó, teremtő munkához. A folklór a ma művészetének is éltető forrása: néphagyományt őrző, továbbfejlesztő, művészi élményt nyújtó színpadi művekben él tovább. Az együttes alkotói évtizedeken át gyűjtötték a magyar táj legértékesebb tánchagyományait, gyűjtéseik felhasználásával alakították ki az együttes repertoárját. E repertoár jellemzője a művészi sokszínűség, műfaji gazdagság. Munkájukban a folklór ihletésű számok mellett helyet kaptak a nagy magyar zeneszerzők — Liszt, Bartók, Kodály — műveire alkotott koreográfiák, életképek, ballada- és táncjátékok. Az együttes mai alkotói is fontosnak tartják a haladó hagyományok ápolását, de mellette az új, mához szóló, a kor emberének ellentmondásos világát ábrázoló művek létrehozását és bemutatását is célul tűzték ki. Az együttes a hazai táncművészet két fő vonulatával kívánja megismertetni a világot. Az egyik a magyar folklór; akár mint különálló koncerttánc, akár mint egy-egy vidék tánckultúrájának egybefoglaló füzére. A művészi vállalkozásnak másik jellemzője, hogy igazodni szeretnék: a néptáncok mozdulatvilága egyben arra is lehetőséget nyújt, hogy a koreográfus gondolatainak személyes mondanivalójának adjon kifejezést. A tánckar mellett az együttes szerves része a zenekar. A zenekar önálló számai — a tánckar kísérete mellett — az egyes hangszerek virtuóz kezelésének bemutatására adnak lehetőséget. A zenekar repertoárszámainak egy részét, a múlt század népies műzenéje, a verbunkos és az abból kifejlődött csárdás, másik részét a paraszti hangszeres táncmuzsika gyűjtéséből alkotott feldolgozások képezik. Az együttes évi 100 hazai fellépésén túl műsorait úgyszólván az egész világon bemutatta. Szerepelt Európa csaknem valamennyi országában, a Szovjetunióban, Kuwaitban, Indiában, Indonéziában, Vietnámban, az amerikai földrészen, az Egyesült Államokban, Kanadában, Kubában, Chilében és Peruban. Az együttes igazgatója: Simon Antal Erkel-díjas koreográfus, művészeti vezetője Kriskovics Antal Erkel- és SZOT-díjas koreográfus. Az együttes címe: 1011 Budapest, I., Corvin tér 8. Telefon: 351-356 (X) 42