Budapest, 1988. (26. évfolyam)

12. szám december - Oszlay István: Vitafórum Bécsben és Budapesten

FÓRUM EXPO '95 Vitafórum Bécsben és Budapesten Október második hetében osztrák és magyar építészek bécsi, illetve budapesti tanácskozáson vitatták meg az 1995-ben tervezett szakvilágkiállítás előkészületeit. A négynapos szemináriumot az Osztrák Építész és Mérnök Kamara szervezte. Meghívásukra Lázár Antal egyetemi tanár, a Magyar Építőművészek Szövetségének főtitkára, Gáspár Tibor, Budapest főépítésze, dr. Szűcs István, a BUVÁTI városkutatási osztályának vezetője, dr. Baráth Etele építész, a MATERV igazgatója, a szövetség városépítési és környezetvédelmi bizottságának vezetője vett részt a rendezvényen. LÁZÁR ANTAL: „Legyen a világkiállítás minden építészeti vitája nyilvános" — Mit tapasztaltak az eszmecserén? — Nagy volt az érdeklődés, naponta általában 100-120 ember vett részt a vitán, melyről egy alkalommal a helyszínről tudósított az osztrák televízió is. A rendezvény rangját jelzi, hogy dr. Franz Vranitzky kancellár volt a fővédnöke, s ott volt a gazdasági miniszter, és eljöttek Bécs vezetői. A szakemberek felkészültsége és vitakészsége azt jelezte, hogy nagy jelentőséget tulajdonítanak a világkiállításnak, s nem kevésbé a most folyó előkészítő munkáknak. A nemegyszer heves megnyilatkozások annak is betudhatok, hogy az osztrákok sem elégedettek a dolgok állásával. Az is kiderült, hogy az előkészítésben alig vannak valamivel előbbre, továbbá, hogy náluk is három terület versenyez, s még nincs döntés, melyik lesz a színhelye a kiállításnak. Közös nevezőn vagyunk az osztrák szakemberekkel abban is, hogy a világkiállítás központját a Duna mellett, illetve közel a folyamhoz kell(ene) kijelölni. Tehát a világkiállítás gondolata-jelképe egy: a két fővárost összekötő Duna. — Bécsből népes csoport érkezett Pestre, a szeminárium negyedik napjára. Kik voltak a vendégek? — Építészek, mérnökök, közgazdászok, politikusok, városi főtisztviselők, összesen nyolcvanan. Közülük ketten jöttek Vancouverből, volt egy ausztrál szakember Brisbane-ből és egy nyugat-berlini építész is. Viszonzásként a kinti információkért három előadásban tájékoztattuk őket, hogyan állunk az előkészületekkel. Dr. Dalányi Lászlótól, az ÉVM főosztályvezetőjétől, Gáspár Tibortól és dr. Szűcs Istvántól a jelenlegi legfrisebb információt kapták. — Mindkét fél szakemberei panaszkodtak, hogy nem jutnak elegendő információhoz, a szakmai körök kimaradnak az érdemi vitákból, döntésekből, a nagyközönség pedig arról sincs kellően értesülve, hogy mi készül, mi történik. Ez a megállapítás, úgy vétem, ránk jobban vonatkozik. — Tény, hogy az utóbbi hónapokban Bécs és az osztrák közvélemény többet foglalkozott a világkiállítással. Igaz, ennek az is oka, hogy a magyar társadalom figyelmét erősen foglalkoztatja az erdélyi falupusztítás, s lekötötte a figyelmet a nagymarosi vízlépcső körüli országos polémia. A Magyar Építőművészek Szövetsége és a magyar építészek társadalma azt szeretné, ha a világkiállítás minden építészeti vitája nyilvános lenne, s ezekre még a döntések előtt kerülne sor, továbbá, hogy aki részt kíván venni a munkában, annak legyen erre lehetősége. Az építészek ne csak a világkiállítás, hanem az azzal összefüggő minden kérdésben hallathassák szavukat. A szakma bevonása mellett nagyon fontosnak tartom, hogy az egész ország nyilvánosságától kérjünk és kérjenek véleményeket a fővárosban és vidéken egyaránt. Még nincs késő, hogy hasznosíthassuk a közvélemény javaslatait. A nyáron Brisbane-ban jártam. A rendezők elmondották, hogy már évekkel előbb széles körű közvélemény-kutatást végeztek a lakosság körében, hogy milyen javaslataik vannak a kiállítás tartalmára, formájára, kulturális rendezvényeire, a szórakoztatásra. Ezeket az adatokat feldolgozták, és ennek alapján a hivatásos tervezők módosították elképzeléseiket. Az új-zélandiak pályázatát nemzeti pavilonjuk tartalmi és formai megjelenítésére diákok nyerték, s az ő elképzeléseik alapján építették meg a csarnokot. A világkiállítás egyik leglátogatottabb bemutatója volt ez, 18 éves fiatalok működtették. — Ügy véli, ez a szeltem nálunk záloga lehetne az összefogásnak, a társadalmi megújulásnak? — Igen. A millennium idején az egész város megmozdult és átalakult. Ma büszkék lehetünk az akkor emelt épületekre, az értékekre. A világkiállításnak legalább ilyen jelentősnek kell lennie, erre kell minden erőnket összpontosítani. A következő száz évre ezzel mutatkozunk be a világnak. Maroknyi ember a hivatalokban nem tud megbirkózni ekkora feladattal. Szükség van az építésztársadalom, a tízmilliónyi lakosság egyetértő részvételére, nehogy megint utólag kelljen okosabbaknak lennünk, mint erre mostanában annyi elkeserítő példa volt. — Az osztrák építészekkel ez volt az első intézményes kapcsolat. Bizonyára megfogalmazódott az a kívánság, hogy a jövőben mind erőteljesebb együtt gondolkodásra, véleménycserére lesz szükség a két főváros építészei között — a világkiállítás sikere érdekében is. 23