Budapest, 1988. (26. évfolyam)

12. szám december - P. Szabó Ernő: Hol lesz, hol nem lesz Nemzeti Színház?

„Elfogulatlan, mély szemlélet... Alegutóbbi százötven év magyar műgyűjtésének történetéből számos nevet, eseményt idézhetnénk, hogy a mecenatúra eme formájának fontosságát hangsúlyozzuk. A progresszív művészet és a közösség kapcsolatáról történelmi pillanatban fogalmazta meg véleményét Kállai Ernő, a huszadik századi művészet kitűnő szakértője: a művészeknek ,,tudniok kell, hogy miként a múltban sem támaszkodhattak a polgárság zömére, úgy ezentúl is csupán a népi tömegek sorában szintúgy jelenlévő szellemi kisebbségre építhetnek. Olyan munkásokra és parasztokra, akikben megvan a művészet elfogulatlan, mély szemléletének ösztönös, egyéni hajlama, adománya. Hogy a dolgozó népből a művészetnek milyen és mekkora minőségű közössége támad, akár a reálisabb kötöttségű ábrázolás, akár a romantikusabb, elvontabb látomások számára, az ezen a népi szellemi eliten fordul meg." Az új Művészet és a dolgozók című, 1945-ös írás fenti részletét a Budapesti Művészetbarátok Egyesületének alapszabályát rögzítő kiadványban citálják, hogy azután az alapszabály sorai rögzítsék: az egyesület tagjai az idézett sorok szellemében kívánnak tevékenykedni. Céljai közé tartozik a művészet valamennyi ágának, műfajának és technikájának ismertetése, népszerűsítése, ennek révén művészetet szerető műbarátok nevelése. Az egyesület képviselni kívánja a műbarátok érdekeit, szervezni a bel- és külföldi gyűjtőforgalomban való részvételüket, elősegíteni kapcsolatok kialakítását alkotó művészekkel, rokon szervezetekkel, muzeális intézményekkel. E célok megvalósítása érdekében előadásokat, vitaesteket, találkozókat, kiállításokat szerveznek, szakmai tanácsadó szolgálattal segítik a műtárgyak védelmét, a múlt és a jelen művészeinek életművét könyvkiadás útján is igyekeznek jobban megismertetni. Az alapszabály pontokba sorolt célkitűzései élő, mégpedig változatos programból összeálló valóságot jelentenek azoknak, akik részt vesznek az egyesület rendezvényein. Különösen igaz lehetett ez az elmúlt év néhány hónapjában, amikor, az egyesület megalapításának tizenötödik évfordulója táján, az események mintegy sűrűsödtek. Sűrűsödtek már csak azért is, mert az 1988-as év, amely az alapszabály újrafogalmazásával kezdődött, nemcsak a megalakulás tizenötödik évfordulóját, hanem egy húsz hónapig tartó, nehéz időszak lezárását, az újrakezdést is jelentette. A korábbi húsz hónapban az egyesület felfüggesztett önkormányzattal működött, ugyanis önállóságát csak egy hosszú ideig tartó, ám végül kedvező eredménnyel zárult vizsgálat után kapta vissza. Az egyesület régi elnöke, dr. Szij Rezső művészettörténész még 1986-ban lemondott, az új elnököt, Gergely Mihály író személyében, 1988 elején választották. Noha a munka a korábbi két évben sem szünetelt, 1988-ban nőtt a tagok száma, s nőtt a rendezvényeké is. Az egyesület ma mintegy ötszáz tagot tömörít, s Budapest mellett Nyíregyházán és Szombathelyen is működik egy-egy csoportja, körülbelül kéttucatnyi külföldi tagja is van. Ami pedig a rendezvényeket illeti: a TSZKER Mária utcai kultúrklubtermében tartott heti összejöveteleken éppen úgy sor kerül kamarakiállításokra s a bemutatkozó művészekkel való találkozásokra, mint diavetítéses előadásokra, vitaestekre. A szélesebb nyilvánosságnak szánt kiállításokat többnyire a Jurta Színházban rendezik — mondhatni, a színház állandó vendégei —, az egyesület annak idején műtárgyak felajánlásával támogatta az építkezést. Az egyesület tevékenysége azonban, ahogyan Geröly Tibor főtitkár fogalmaz, nem korlátozódik e két helyszínre. Már csak azért sem, mert néhány vállalkozásukat végre sem hajthatnák, ha a fővárosi közigazgatás határai között mozognának. Az egyik vállalkozás a Rómában élő Prokopp Péter festőművész majdnem hétszáz műből álló ajándékával kapcsolatos. A művész eddigi életművének nagy részét a magyar államnak ajándékozta, az egyesület pedig, mint az adomány kezelője, igyekszik azt a legszélesebb nyilvánosság előtt bemutatni, népszerűsíteni. így került sor például arra, hogy egy-egy válogatást mutassanak be Prokopp műveiből Budapesten, Nyíregyházán, illetve Kőszegen. Ugyancsak fontosnak érzik az egyesület tagjai, hogy a tíz évvel ezelőtt elhunyt Németh Kálmán szobrászművész, restaurátor hagyatékát a művész illetve özvegye szándékának megfelelő formában őrizzék meg. Németh Kálmán ugyanis fót-kisalagi házát-műtermét, alkotásait, könyveit hagyományozta a közösségre, azzal a feltétellel, hogy a hagyatékot emlékházként őrizzék meg. Az egyesület kirándulásokat szervez Kisalagra; nos, a legutóbbi időben bezárt ház fogadta az érkezőket, s a hír, hogy az emlékházat falumúzeummá akarják alakítani. Hogy ez a változás milyen előnyökkel, illetve hátrányokkal járna, hosszabb elemzést igényel. A harmadik vállalkozás Vidovszky Béla festőművész örökségével, annak népszerűsítésével kapcsolatos, egyben pedig átvezet az egyesület egyre erősödő saját könyvkiadói tevékenységéhez. Kétnyelvű kiadványként jelentették meg, például, Rodin Testamentumát (Gábor Zsuzsa fordításában); Mese a Csoda-kútról címmel kiadták Király Lajos verseskötetét; megjelentették Czirfusz György-Novák Imre Vágy, világ, formák című haikugyűjteményét s dr. Jáki Ferenc Naptár avagy kalendárium című munkáját. A tervek szerint időszaki kiadványként jelentetnék meg a Képes Levelezőlap című tájékoztatót, amelynek első száma 1988 augusztusában látott napvilágot. Az egyesület sokszínű tevékenysége, éppen a fennállásának tizenötödik évfordulójára emlékező ünnepség óta, nemzetközi együttműködéssel gazdagodott. A mödlingi Művészeti Szövetség és az egyesület, a többi között, kiállítások cseréjében állapodott meg. 1988 szeptemberében már sor is került tizenkét mödlingi alkotó budapesti kiállítására. Tekintve, hogy a mödlingi szövetség hatvan éve alakult, a műgyűjtés, közösségi élet terén szerzett ausztriai tapasztalatok alighanem a budapestiek számára is sok tanulságot kínálnak. A műgyűjtés mindenesetre újra nemes szenvedélynek számít nálunk is, s egyre többször olvashatunk a gyűjtők adományairól, nyilvánossá váló gyűjteményekről is. Gergely Mihály író, például, 1977-ben szülőfalujának adományozott kilencven műalkotást, amelyből azután megnyilt a Parasznyai Kisgaléria. A közelmúltban újabb száztíz műtárggyal toldotta meg az ajándékot. Az alkotók között a huszadik századi magyar művészet számos kitűnőségét megtaláljuk. A kollekció jelentős részét önarcképek teszik ki, alkotóik között van Borsos Miklós, Hincz Gyula, Márffy Ödön, Pór Bertalan, a költő Nagy László. A képek mellett pedig, mint minden gyűjtemény mellett, egy újabb, képzeletünkban összeálló portré: magáé a gyűjtőé. P. SZ. E. 13