Budapest, 1988. (26. évfolyam)

11. szám november - Erki Edit: Kassák műhelyei

És valóban nagy ledületet vesz a kultúrmunka. ,,A MA legközelebbi számában Mattis-Teutsch egy metszetét hoztam a címlapon, és bejelentettük, hogy megnyitjuk első kiállításunkat. Hiába, hogy örültem a dolgok ilyen alakulásának, titokban mégis úgy éreztem, ebben a lépésemben is van valami kalandorszerűség. Pénz nélkül kivettem a roppant helyiséget, s most egy ismeretlen fiatal festőtől kiállítást rendezek a kültelken. Pesten az ilyesmi könnyen úgy végződhetik, mint a rosszul sikerült fejesugrás... Nagy sikere volt a Bohacsek Ede képeiből és Pátzay Pál szobraiból rendezett kiállításnak. ,.Egyik legnagyobb boldogságunk, hogy látogatóink között ott látjuk Szabó Ervint... Bohacsek összes dolgait eladtuk. A tárlaton ott volt Lesznai Anna, Kaffka Margit, Kernstok Károly, Vaszari János, Babits Mihály és még sokan azok közül, akik az alakuló új élet reprezentánsainak számítottak." Itt rendeztek kiállítást Tihanyi Lajosnak, és ide hozta tusrajzait egy fiatal asztalossegéd, Derkovits Gyula. Kassák rendületlenül vitte a „kultúrmunkát" Sámuel Izsó kékgálicos zsákjai és a szerveződő mozgalom géppisztolyraktárai között, házbértartozásoktól és kilakoltatási ígéretektől fenyegettetve. ,,Erről a helyről tört elő a mozgalom" — állapítja meg Lengyel József a híres Visegrádi utcában. Hogyan került ide a mozgalom? Úgy, hogy Sámuel Izsó a nagy szobáktól jobbra lévő, külön bejáratú, jól elkülönített szobát kiadta Sing mérnöknek, aki úgy tervezte, hogy a szobát laboratóriumnak fogja berendezni. Eddig azonban soha nem jutott el, a szoba üresen állt. Korvin Ottó Hevesi Sándor révén megszerezte a kulcsot. így aztán ennek a lakásnak valóban bőséges és szerteágazó irodalma van: levéltárak őrzik a róla szóló feljegyzéseket, memoárok, tudományos feldolgozások és szépírói művek foglalkoznak vele. A párt megalakulását legláttatóbban talán mégis Kassák írta le az Egy ember életében: ,,Egy este, hogy a kiállítás bezárása után hazamentünk, jakkor már más kiállítóhelyiségük volt a Váci utcában. E.E.), az egész helyiség tele volt idegen emberekkel, a nagy teremben formális tanácskozás folyt. Haltjuk, hogy Kun Béta és társai, akik Oroszországban részt vettek a bolseviki mozgalomban, hazajöttek, s mint a kommunista párt szervezői itt tartják meg első gyűlésüket. Lótás-futás. Vezényszavakhoz hasonló kemény rendelkezések. Itt is, ott is kisebb csoportok állnak össze, és sugdolódzón tárgyalnak. Küldöttség megy a csepeli munkássághoz, hogy behívja őket a gyűlésre. Látok itt elvtársakat a Ganzból, Danubiuszból s a többi nagyobb gyárakból. Legtöbben vannak a vasasok közül. Egy féleszű nyomdász, akit szintén régebbről ismerek, kézzellábbal magyarázza nekünk az eseményeket. — Megcsináljuk a pártot — mondja. — Napok kérdése, elvtárs, hogy a szociáldemokrata huligánokat elzavarjuk, és kikiáltsuk a Tanácsok Köztársaságát. A világforradalom a szociáldemokratákat mindenhol el fogja söpörni. Nem vagyunk beavatottak a konspirációba, hallgatjuk az elvtársakat, de amit mond, az meglehetősen üresen kondul a fülünkbe. Nem valószínű, hogy olyan könnyen, s már holnap meg fog történni az, amiről ő beszél. De kétségtelen, hogy azok, akik Oroszországból tértek haza, új célkitűzéseket és új módszereket hoztak magukkal. Erős küzdelemre van kilátás, s valószínű, hogy ebben a küzdelemben a szociáldemokraták maradnak alul. Aki elöl jár, az először esik az árokba. A szociáldemokraták beleültek a radikális polgárság nyakába és az ő nyakukba most bele fognak ütni a kommunisták. A nagyteremből halljuk Kun Béta szónoklatát. Nyershangú, bőtorkú ember. Csak úgy dől belőle a szó. Nem magvas beszéd ez, hanem bátor, gyűlölettől és lelkesedéstől megduzzadt szónoklat. Aradnak belőle a mondatok, mintha sohasem akarna vége szakadni a beszédének. Előttünk új ez a hang, és nem szimpatikus. Beljebb húzódunk a nyitott terem ajtaján, és látjuk, hogy Kun Béla egy széken állva dikciózik. Izzad a homloka, olyan mozgékony, mintha száz keze lenne, s mintha azokat újra és újra szét akarná dobálni a hallgatóság közé. Ő is azt mondja: — Az áruló szociáldemokratákat el fogjuk kergetni a helyükről. Minden hatalmat a szovjetek kezébe. Követeljük a munkás-, paraszt- és katonatanácsok azonnali fölállítását. Garami kereskedelmi minisztert, ezt a szociáldemokrata árulót, aki a papságnak, a Gyáriparosok Országos Szövetségének és a feudális uraknak szolgáltatja ki Magyarország forradalmi munkásságát, a világforradalomnak ezt az árulóját kikergetjük az országból! Alig tudok valami tartalmat kibogozni ebből a szóáradatból, de úgy látszik, a hallgatóság megérti a szónokot. Kun Béla tömören és elevenen áll a széken. Kemény, bulldogfejű ember, a haja sűrű s a bajusza mint valami szétborzolt pamacs, sötétlik az orra alatt. Nem is annyira zsidó, mint inkább vad, paraszti vonások azok, amik az arcát behálózzák. A vállai szélesek, a hangja olyan, mint egy óriásé, és mégis így széken állva az alacsony teremben, rossz megvilágításban: törpenövésűnek látszik. Vannak itt munkások, akik valóban óriásoknak is beillenének, s most akár a gyerekek, odaadással, maguktehetetlenül hallgatják a szónokot. Kérdés, tudják-e pontosan, hogy mit beszél Kun Béla, de látni, ő máris kiismerte hallgatóságát, gesztussal és hanggal uralkodik fölöttük. Az emberek föl-fölmordulnak, helyeselnek és tapsolnak. A vezérkar ott tömörül az előtérben, és sok ismerősömet látom közöttük. Gyárimunkások, akik régóta ellenzékben vannak a szociáldemokrata vezetőséggel szemben, fiatal intellektuelek, tanár, orvos, ügyvéd, hivatalnok, akik Nietzsche Zarathustráján, Wundt filozófiáján és George közgazdaságtanán át jutottak el ebbe a terembe. A szó tiszta értelmében még nem szocialisták, de lelkes katonái lehetnek egy alakuló mozgalomnak. Korvin Ottó, blokkal a kezében, ott ál! kicsit oldalt, szorgalmasan jegyezget, s a lámpafény teliben megvilágítja az alakját. Jóval öregebbnek látszik, mint amilyen a valóságban. Mellén és hátán alig látható púp domborodik, eltorzítja a figuráját, a nyaka röviden emelkedik ki a válla közül, a feje keskeny és hosszúkás, mintha két markos kéz erősen összelapította volna. Mellette egy régi vasmunkás ismerősöm áll, Hirosik János. Jólesik látnom ezt a vasból gyúrt, szép, intelligens fejű embert. Intek neki és ő visszaint. Milyen különös hangulatváltozáson megyek át pillanatok alatt. Hirtelen fölébred bennem a szakmai sovinizmus, s azt mondhatnám, büszke vagyok rá, hogy Hirosik is itt van, s hogy ő is a vasasok családjában született. Kun még mindig beszél, de már őt se nézem és hallgatom annyira idegenkedőn, mint az előbb." Kassák bécsi emigrációját inkább a kávéházak jellemzik, bár Zelk Zoltán jóvoltából van híradásunk egyik lakásáról is Bécs külvárosában. Ebbe az albérletbe csöngetett be a Kassák-tanítvány ifjú költő, akit vendégül láttak ebédre, „ami ugyanaz volt azon a hétfői napon, mint az előző vasárnap s az utána következő kedden is: paprikáskrumpli. " Az emigrációból hazatért — és az itthoni megújulást akaró költő és politikus Bulcsú utcai (most is Angyalföld!) lakását második felesége, Kárpáti Klára így írja le egy visszaemlékező interjúban. Milyen volt a Kasi lakása? — kérdezi a riporter. Kassák Lajosné Kárpáti Klára válasza: ,,— Kasit a Bulcsú utcai lakásában látogattam meg először. Ez a lakás — ha ma visszagondolok rá — nagyon szegényes volt. De amikor az 1939. év legelső napjaiban átléptem a küszöbét, úgy éreztem, ilyen egyszerűen szépet, vonzóan tisztát még sosem láttam. Pedig gimnáziumbeli osztálytársaim többsége, gazdag keres-Visegrádi utca 15. 41