Budapest, 1988. (26. évfolyam)

2. szám február - PESTI TÜKÖR

kapnak helyet. A 23-as pavilon továbbra is a szabadidőcikk-kereskedelemnek ad otthont, míg a nemzetközi mikroszámítógépes kiállítást és vásárt a 24-es és 25-ös pavilonban rendezik meg. A D pavilon az olimpia évének jegyében megrendezendő események színhelye lesz. Itt a magyar olimpiai mozgalom történetét és eredményeit feldolgozó tárlat, valamint nyolc sportág helyszíni bemutatója kap helyet. Újdonság a műkincs-kereskedelmi kiállítás és vásár. A Csepel Iskola Galéria 1979. évi megnyitása óta rendszeresen részt vesz a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Az elmúlt nyolc esztendőben 80 egyéni és két kollektív kiállításán kortárs képző- és iparművészek alkotásainak adott otthont. Közülük választották ki annak az 54 művésznek az alkotását, amelyeket tavasszal bemutatnak az ezentúl biennális rendszerben működő kollektív festészeti kiállításon. A Budapesti Tavaszi Fesztivál felkérésére a Magyar Zeneművészek Szövetsége a Zeneműkiadó Vállalattal és az Interkoncert Fesztivál Irodával közösen eddig hat alkalommal hirdetett nemzetközi zeneszerzőversenyt, minden esztendőben más kategóriában. A szervezők az idei tavaszi fesztiválon vendégül látják az eddigi díjazottakat, s a díjnyertes műveket a közönség koncerteken hallhatja, sőt, meg is vásárolhatja azokat a Zeneműkiadó Vállalat kiadásában. A zsűri — Durkó Zsolt elnökletével — a múlt évben öt kontinens 27 országából érkezett, 143 vonósnégyesre írt pályamű közül választotta ki a legjobbakat. Az első díjat nem adta ki, a második díjat Gotskosik svéd, a harmadikat pedig Vitale olasz zeneszerző kompozíciója kapta. Műveiket az Éder vonósnégyes szólaltatja meg március 26-án a Pesti Vigadóban. (M. T.) MMMBMMaBMMBBMBWMB Honismereti konferencia Budapest Főváros Tanácsa és a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága szervezésében a múlt év decemberében az Újvárosháza nagytermében rendezték meg a IV. budapesti honismereti konferenciát. Dr. Mezei Gyula, a Fővárosi Tanács Művelődésügyi Főosztályának vezetője a honismereti mozgalom időszerű kérdéseiről tartott előadást, ezt követően öt szekcióban az iskolai honismereti tevékenységről, a koordinálás módszertani kérdéseiről, a lakóhelyi baráti körökről, a klubokról, az üzemtörténet- és krónikaírásról, valamint a földrajzi nevek gyűjtéséről tanácskoztak. A szekcióüléseken hangsúlyozták, hogy a lokálpatriotizmust erősítő honismereti munkába elsősorban a fiatalságot kell bevonni, mégpedig már az iskolákban. Nemcsak a történelmet vagy földrajzot oktató tanár, hanem az egész tanári kar kell hogy segítse a honismereti adatgyűjtést, a honismereti jellegű önképzőkörök alapítását, táborok szervezését, a diákok pedig vállalják emlékművek, sírkertek ápolását stb. A Budapesti Történeti Múzeum és a kerületek gondoskodjanak arról, hogy az ismeretterjesztő anyag — kisbibliográfiák szerkesztésével — az oktatók rendelkezésére álljon. Az „amatőr" helytörténészek megbecsülése és a „profikkal" való együttműködése szükséges ahhoz, hogy összegyűjtsék, rendszerezzék és megőrizzék lakókörnyezetük, munkahelyük szellemi és tárgyi emlékeit. A kerületi tanácsok művelődési, építési osztályai és a népfrontbizottságok, valamint a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága közötti jó együttműködés a munka legfőbb záloga. Javaslat hangzott el újabb gyűjtemények létesítésére, a meglevők további bővítésére, új aktívák bevonására, kerületismertető séták szervezésére, valamint módszertani kabinet életrehívására is. Az öregdiákokat és a vidékről elszármazottakat tömörítő baráti körök, valamint a Városszépítő Egyesület jól egészítik ki a honismereti körök munkáját, ugyanakkor a budapesti művelődési házak működése kevésbé eredményes. Sőt, pénzügyi okokból, sor került egyes klubok megszüntetésére is. Örvendetesen gyarapodott ezzel szemben az utóbbi öt év alatt a kerületi helytörténeti gyűjtemények száma és az azokban felhalmozott tárgyi emlékeké. A legtöbb kerületben, sajnos, az emlékek tárolására nincs elegendő hely. Felvetődött a régebbi vetélkedőkhöz (Feketefehér, igen-nem) hasonlók rendezésének, tanulmányok kialakításának a gondolata is. A konferencia kiemelte a sajtónak a honismereti mozgalomban betöltött fontos szerepét (Magyar Nemzet, Esti Hírlap, Budapest). Budapest munkásváros, ezért az üzemtörténet- és krónikaírásnak, az ipari műemlékek védelmének, üzemi szakkörök létesítésének a hely- és üzemtörténet kapcsolatának, valamint a visszaemlékezések gyűjtésének kiemelt jelentősége van. A jelenlegi gazdasági helyzetben különösképpen a krónikaírás tarthat érdeklődésre számot. Nem kampányszerű munka az a tudományt segítő akció, amely több száz önkéntes gyűjtőt és adatszolgáltatót mozgósít a földrajzi nevek (helynevek) kutatása területén. A Budapesti Történeti Múzeum, az Országos Levéltár és a Szabó Ervin Könyvtár készíti el az útmutatót, amely a helyi gyűjtők (iskolák, kerületek) és a Fővárosi Tanács segítségére van. Dr. Berti Béla Művészet és forradalom Fiatal nő előtt állunk. Támla nélküli széken ül, támlára egyébként sem lenne szükség: munkáját végezve előre kell hajolnia. Hímez, betűket varr egy zászlóra. Magára vonja tekintetünket ruhája — kék köpenye, hímzett inge, vörös-zöld csíkos szoknyája — s a vörös zászló is, amelyre hímez. A zászlón ott a sarló-kalapács, a kalászok; a cirill betűk szerint a'fiatal szovjet állam lobogójáról van szó. S egyben egy méretét tekintve alig feltűnő, anyagát illetően dísztárgyakat idéző, mégis igen fontos műről. Az alig tizenöt centiméter magas szobrocska, amely porcelánból készült 1919-ben, három kulturális kört kapcsol össze: a népművészeti hagyományokat, a kispolgári vitrinművészet értékrendjét és a forradalom eszményeit. Ha úgy tetszik, a maga sajátos módján, jól körülhatárolt rétegek körében agitált a társadalmi változások támogatása érdekében. A mű alkotója Danyko-Alekszejenko (1892—1942), nevét nyilván kevesen ismerik Magyarországon, noha több mint két évtizedig vezette az Állami Porcelánüzem tervezőműhelyét. Ha más érdeme nem lenne a Művészet és forradalom című kiállításnak, azt mindenképpen nagy eredményként kellene említeni, hogy rajta kívül számos olyan művészt ismertet meg a nézővel, akinek munkáival aligha találkozhattunk eddig Budapesten, pedig teljesítményük szerves része volt a századfordulós Oroszország, majd Szovjet-Oroszország, illetve a Szovjetunió művészeti, kulturális életének. 240-nél több alkotó mintegy 700 műve szerepelt a Műcsarnok kiállításán november és január között, jelezve, hogy az a néhány tucatnyi művész, akinek a nevét gyakrabban emlegetjük, valóban csak a csúcsot jelenti. Kandinszkij, Chagall, El Liszickij, Tatlin, Goncsarova, Larionov jó néhány társukkal együtt ma már a modern művészet klasszikusai közé tartozik, műveik — ha tulajdonosaik egyáltalán hajlandók megválni tőlük — csillagászati áron cserélnek gazdát. Noha a legjelesebb munkák már korábban külföldre kerültek, jó szemű magángyűjtők, esetleg kockáztatni kész múzeumok birtokába jutottak, e kiállítás tanúsága szerint szép számmal maradt értékes mű szovjet múzeumokban, magántulajdonban is. Szerencsére, mert a nyugati magángyűjtemények aligha lennének Budapesten bemutathatok. A Szovjetunióban összeállított anyag azonban nemcsak arra vállalkozhat, hogy egy-egy műfaj két évtizedes történetét mutassa be, hanem arra is, hogy a festészet, szobrászat, iparművészet, építészet összefüggéseinek felvillantásával a kor egészéről adjon képet. A tárlatot a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 70. évfordulója tiszteletére rendezte a Művelődési Minisztérium, a Szovjetunió Kulturális Minisztériuma és a Műcsarnok. A gazdag kiállítás jelzi, hogy nem évfordulós tiszteletkörről, hanem a korszak hű és átfogó bemutatásának igényéről van szó. Egyben pedig régi adósság törlesztéséről. A modern művészet számára oly fontos korszak műveit Budapest után Bécsben, az Osztrák Iparművészeti Múzeumban mutatják be. P. Szabó Ernő 3