Budapest, 1988. (26. évfolyam)

10. szám október - Szále László: Budavári ostromok

FÓRUM vagy például, hogy az intézet röntgenberendezése az első világháború alatt az egyik hadikórházban működött. Érdekesen alakult az iskola tanulóinak összetétele. Az evangélikus gimnázium tanulóinak nagy többsége az első esztendőkben evangélikus volt, de jártak ide már első időktől kezdve más vallásúak is. Külön kimutatás a gimnázium első időszakáról nem áll rendelkezésünkre, de ismerjük a pesti esperességi gyülekezet tanodájának statisztikáját. E szerint a magyar, német, mind pedig a szlovák iskolában felvétetett növendékek közül evangélikus 359, református, papok 34, görög 14, római katolikus 94, zsidó 114. Később az arány változott, az evangélikus gyerekek aránya mintegy 50, a zsidó gyerekeké pedig mintegy 40 százalék. Ennek az aránynak az volt az oka, hogy 1919-ig nem volt zsidó gimnázium. A tanulók tevékenységét több iskolai egyesület segítette abban, hogy a tanulás mellett megtalálják mindazokat a tevékenységi köröket, amelyekben tehetségüknek és kedvüknek megfelelően dolgozhattak. Ilyen volt az Arany János Önképzőkör, amelynek elődjét Magyar Oskola néven 1839-ben megalapították, s a kör tanár elnökei között találjuk Tavasy Lajost, diák vezetői között például Falk Miksát, Riedl Frigyest. Jelentős volt a Dal és Zeneegyesület, melynek tagjai sorából Kálmán Imrét emeljük ki. Jelentős szerepe volt a jótékonyság gyakorlására alapított Ifjúsági Gyámintézetnek is, a gimnázium szegény sorsú, jó magaviseletű, szorgalmas s kellő előmenetelt tanúsító növendékeit vallási különbség nélkül támogató Ifjúsági Segélyegyletnek. A gimnáziumnak egyébként 58 ösztöndíja, illetve alapítványa volt, amellyel a tanulókat jutalmazták, illetve tanulmányaik elvégzéséhez segítséget nyújtottak. Ezeket felsorolni lehetetlen, de érdemes megemlíteni például, hogy Wigner Jenő szülei, miután fiuk V. osztályos tanulóként két alapítványi jutalmat kapott, 1917-ben 1000 koronás ösztöndíjat alapítottak. Az iskola kiemelkedő tanulói közt találjuk a már említett Neumann János és Wigner Jenő mellett többek között Lukács Györgyöt, idejárt Bókay János, Petri Gábor orvosprofesszor, Fényes Adolf, Glatz Oszkár, Edvi Illés Aladár festő, Szabolcsi Bence, Doráti Antal, Tátray Vilmos és rövid ideig Teller Ede is. Az iskolát 1948-ban nem államosították, de az egyház a fenntartás gondjától félve azt önként átadta az államnak. Az épület azóta is oktatási célokat szolgál, , ma az Országos Pedagógiai Intézetnek nyújt otthont. Most újabban szó van róla, hogy az evangélikus egyház, amelynek jelenleg nincs gimnáziuma, visszakapja az épületet, és abban 1990-ben megnyílik újra a Fasori Gimnázium. KORNIDESZ MIHÁLY KERÜLETRŐL KERÜLETRE Szociális térkép Palotán A XV. kerület tipikusan kétarcú település. Talán nincs még egy olyan része Budapestnek, amelyre ennyire ráillene ez a jelző a szinte érintetlenül maradt falvak — Rákospalota és Pestújhely —, valamint a 70-es évek elején kialakult újpalotai lakótelep együttélése miatt. A hajdani falvak jellegzetes arculatukon kívül megőrizték kereskedelmi központjaikat is, amelyek azonban mára elveszítették egykori jelentőségüket. Ez nemcsak az életmód megváltozásának, hanem egykét erőszakos beavatkozásnak is a következménye. Például az M3-as autópálya szabályosan kettévágta a kerületet, az MO-ás építése pedig azzal fenyeget, hogy négy részre hullik szét, tovább rontva a lakosság amúgy sem előnyös helyzetét. (A kerület egyik részében a rossz, burkolatlan utak, a fejletlen közműhálózat, a boltok szétszórtsága okoz gondot, a másikban pedig a megfelelő üzlethálózat hiánya.) így azután az itt élők minden erejükkel azon vannak, hogy a körgyűrű egy kilométerrel északabbra kerüljön, a település szélére, ahol az autóút miatt nem okozna mindennapi feszültséget az élelmiszerek, a háztartási cikkek beszerzése, a gyerekek iskolába járása, egyáltalán, az átjutás a kerület egyik részéből a másikba. Ez a probléma azonban csak egy a sok közül, amelyekkel a palotaiaknak szembe kell nézniök. A lakótelep átadásával ugyanis nemcsak a korszerűbb, szebb otthonok száma szaporodott meg, hanem a nagyvárosiasodással együtt járó nyugtalanító jelenségek száma is. A csaknem százezres lélekszámúra duzzadt kerületben ma már — csakúgy mint a többiben — általánossá vált az emberek elszigeteltsége egymástól — az ezzel járó összes gonddal —, amely a legszembetűnőbb a nagyon heterogén összetételű lakótelepen. Az utóbbi évtizedben nagyobb lett a bűnözés, főként a lopások, betörések száma szaporodott meg; nőtt az alkoholisták száma és ezzel együtt a veszélyeztetett családoké, gyerekeké is. Palota alig egy évtizede még Budapest egyik legnyugalmasabb kerületének számított. Közbiztonsága mára — mondhatnók — elérte a nagyváros átlagszínvonalát. (A felderített bűncselekmények számában viszont még mindig tartja előkelő helyét. Ezer esetből mintegy 450 alkalommal sikerül a tettest kézre keríteni, míg a fővárosi átlag 280 eset körül mozog.) A sok figyelmeztető jel és nem utolsósorban a korábbi nyugalmasabb élet utáni vágy erős összefogásra ösztönözte a kerület állami és társadalmi szervezeteit, amelyek néhány hónapja megalakították a bűnmegelőzési bizottságot. Ez a szervezet a kerületi rendőrfőkapitányság szakembereinek vezetésével az eddigieknél szervezettebben igyekszik felvenni a harcot a bűnözés ellen, mindenekelőtt jobb propagandával, tájékoztató kiadványokkal, felvilágosító előadásokkal. A bizottság tagjai rendszeresen járják például az általános és a középiskolákat, számítva arra, hogy a gyerekeken, a fiatalokon keresztül eljuthatnak a lakosság veszélyeztetettebb rétegeihez is. Mindez, persze, csepp a tengerben — jól tudják ezt a kerület vezetői is, akik éppen azért a bajok orvoslása helyett azok megelőzését tartják szem előtt. Ennek érdekében hatalmas feladatra vállalkoztak, arra, hogy — Budapesten az elsők között — egységes szociális ellátó-támogató hálózatot építenek ki. Ez azt jelenti, hogy a korábban egymástól elszigetelten működő szociális intézményeket — köztük a foglalkoztatót, a családsegítő szolgálatot, az idősek klubjait stb. — ettől az évtől egységes egészként irányítja a tanács, nagyobb hatékonyságot remélve az új formától. A feladatok összefogására külön családvédelmi osztályt hoztak létre januárban. Az úgynevezett szociális blokk mára kialakult. Fontos része az eddig mintegy tíz különböző helyen működő szociális foglalkoztató, amelynek a tanács nemrégiben új helyet adott, a Kossuth utcai általános iskola megürült épületét, mivel a diákok, tanárok új intézményt vettek birtokba. Ezzel — ha nem is szűntek meg teljesen a gondok — a körülmények sokat javultak, lehetőség nyílik például a további gépesítésre, újabb profil kialakítására és a dolgozók létszámának további növelésére. Hogy ez mit jelent a mai világban, bizonyára nem szorul magyarázatra. Két évvel ezelőtt kezdték szervezni a gondozási központokat a korábbi egyesített szociális intézmények korszerűbb változataként. Jelenleg három ilyen központ működik Palotán, de már tervbe vették a negyediket is. Ezek fogják össze az idősek klubjainak, a házigondozói szolgálatnak, valamint a szociális étkeztetési hálózatnak a munkáját. A központok szoros együttműködést alakítottak ki az orvosokkal, védőnőkkel is. Az ő segítségükkel készíti a tanács a kerület szociális térképét is, a rászorulók, elsősorban az idős emberek felderítése érdekében. Jelenleg Palotán minden negyedik lakos a nyugdíjas korosztály tagja, s az előzetes felmérés szerint csaknem az ötven százalékuknak szüksége lenne valamilyen támogatására. Az egységes szociális blokknak része a családsegítő szolgálat is, amely bármilyen életvezetési gondban, bármilyen napi problémában a lakosság rendelkezésére áll: tanáccsal éppúgy, mint konkrét segítségnyújtással. Mindenképpen a bizalom jeleként értékelhető, hogy évről évre nagyobb az ügyfélforgalom. A támogatásra szoruló rétegek közül a legkiszolgáltatottabb helyzetben a szellemileg sérült emberek vannak, főképp azok, akik semmi módon nem képezhetőek. Sajnos, társadalmunk nincs felkészülve intézményes gondozásukra. Ápolásuk tehát a közvetlen családtagokra hárul, gyakran életerős, alkotóképes embereket vonva el más munkától. A XV. kerületben éppen rajtuk kívántak segíteni, amikor májusban napközi otthont szerveztek képezhetetlen szellemi sérültek részére. Reggel hét órától délután fél ötig gondoskodnak a 14-40 év közötti értelmi fogyatékosokról, egyelőre még csak huszonötükről. Hogy erre a humánus és gazdasági szempontból hasznos — egyszersmind a fővárosban még egyedülálló — kezdeményezésre milyen nagy szükség van, a legjobban a hatalmas igények jelzik: a tanácsot mind több kerületből ostromolják a kérelmezők. A pa lotaiak példája nyomán talán másutt is rájönnek, hogy érdemes követni őket. GYARMATI SZABÓ ÉVA 18