Budapest, 1988. (26. évfolyam)

10. szám október - PESTI TÜKÖR

Az első magyar nyelvű újság Pesten 1788 októberében Magyar Merkurius cím­mel magyar nyelvű újság — elsőként e nem­ben — jelent meg Pesten. Minek köszönhette ezt a tisztességet az akkor még bizony nagy­részt német lakosságú város? Közvetve — bármilyen furcsán hangzik is — II. József központosító buzgalmának. A kalapos ki­rály helyezte át ugyanis Pozsonyból Pestre és Budára a helytartótanácsot, az udvari kama­rát és a hétszemélyes főtörvényszéket. Patzkó Ágoston Ferenc pozsonyi nyom­dász, aki a Pozsonyban megjelenő Magyar Hírmondó kiadótulajdonosa volt, úgy vélte, hogy a jórészt törzsökös magyar kormányhi­vatalnokok Pozsonyból Pestre és Budára költözése után úgy tarthatja meg őket olva­sóinak, ha utánuk költözik: így a pozsonyi Magyar Hírmondó Pesten Magyar Merkuri­us (majd 1789. január elsejétől Magyar Mer­kur) néven folytatódott. Az újság szerkesztője már Pozsonyban is Szabó Márton volt. Ő azonban 1789 márciu­sában Pozsonyban meghalt. A bécsi Magyar Kurir hírt adva a halálesetről, egymondatos nekrológban búcsúzik el tőle: „Ez a neveze­tesebb elmebéli tehetségű ifjak közül egy va­la." Utóda Török István lett. A lap nemcsak hazai, hanem külföldi híre­ket is közölt. Ha a megjelenés évének számá­ra gondolunk, nem lehet meglepő, hogy a franciaországi híreknek bőséges teret nyúj­tott. Rokonszenvvel foglalkozott a harmadik rendnek a kiváltságos rendek és a királyi ab­szolutizmus elleni küzdelmével — persze a cenzúra által megszabott keretek között. Patzkó számítása azonban nem vált be. Az 1798. december 16-i számban kénytelen volt bejelenteni, hogy a hónap végén a Magyar Merkur megszűnik. Csak találgatni lehet, hogy mi volt elhatározásának az indítóoka. Lehet, hogy a lapkiadás ráfizetéses volt, le­het az is, hogy a felsőbbségnek nem tetszett a lap stílusa, de a legvalószínűbb ok az, hogy éppen 1789. december 31-én járt le az a tíz esztendő, amelyre Patzkó magyar nyelvű új­ság megjelentetésére kizárólagos jogot ka­pott. Patzkó ekkor már törődött, idős ember volt, talán nem akart az engedélyért még egy­szer instanciázni. Pestnek pedig még 15 évig kellett várnia, míg újból magyar újságja — Kultsár István Hazai Tudósítása — lett és olvasókra talált a lassan, de biztosan magyarosodó városban. Tallózó Fényképek Ausztráliából Az első pillanatban nem sok jel tanúsko­dik arról, hogy Juno Gemes fényképeinek több köze is van Budapesthez, Magyaror­szághoz annál, mint hogy a közelmúltban a fővárosban, a Dorottya utcai galériában is bemutatták őket. Az alkotó életrajzi adatai már jelzik a közelebbi kapcsolatot: Juno Ge­mes Budapesten született, mint Gémes Judit, pesti tükör ötéves korában, 1949-ben került szüleivel Ausztráliába. Sidneyben, a drámai művésze­tek főiskoláján szerzett diplomát, majd Ausztráliában, Angliában és Olaszországban különböző avantgarde csoportok tagjaként dolgozott, főként a hatvanas évek közepén igen népszerű performance műfajában. Fényképezéssel a hetvenes évek vége óta foglalkozik. A műfajváltás, mondhatni, szemléletváltozását kísérte — és éppen az a szemlélet teszi igen időszerűvé munkáinak bemutatását, amely fotóiról leolvasható. Sa­játos nyelvi, kulturális hagyományok őrzője­ként találkozott Ausztráliában a — mondjuk így? — többségi nemzeti nyelvi, kulturális expanziójával, az asszimilációs törekvések­kel, amelyek e távoli földrész kulturális poli­tikáját is jellemezték a hatvanas évek végéig. Felfedezte ugyanakkor az ausztrál őslakók kultúráját, etnikai hagyományait, amelyeket kutatásra, bemutatásra méltónak tartott, s amelynek megmentéséhez, meggyőződése szerint, a maga eszközeivel a fotográfia is hozzájárulhat. Hosszú időt töltött az ausztrál őslakók kö­zött, különböző népekkel — a pitjanjatja­rákkal, loritákkal, arrentékkel — dolgozott együtt, hogy nyomasztó életkörülményeiket és kultúrájuk erejét bemutassa. Nos, e vállal­kozás olyan jól sikerült, hogy a Budapesten szerepelt munkák már az ausztrál őslakók megbízásából keletkeztek. Catherine de Lo­renzo úgy fogalmaz a katalógusban, hogy „az ausztrál őslakók méltósága, nevetése, le­leményessége, alkalmazkodó képessége és el­szántsága ragyog ezekben a képekben." E politizáló munkák megértéséhez azonban, el­lentétben de Lorenzo véleményével, nem kell Ausztráliában élnünk. Napjaink Kelet­európai eseményei a Budapesten élő embert is igen fogékonnyá teszik az ilyesfajta alko­tások iránt. P. SZABÓ ERNŐ Kábítószer ellen... Az Egészségügyi és a Művelődésügyi fő­osztály, valamint a Budapesti Ifjúsági és Sporthivatal szerint a kábítószeresek száma az utóbbi időben országszerte — így Buda­pesten is — növekedett, s egyre több közöt­tük a fiatal. A narkománia további terjedé­sének megállítására a Fővárosi Tanács Mű­velődési és Egészségügyi Főosztálya még 1978-ban meghatározta az ifjúság egészségét károsító szokások megelőzéséhez szükséges tennivalókat. Eszerint az iskoláknak jelente­niük kell, ha kábítószerfogyasztó diákokat találnak a közösségekben. A két főosztály 1986-ban útmutatót készített a narkománia tüneteinek felismeréséről, a megelőzésről, valamint a segítségnyújtás és a gyógyítás le­hetőségeiről is, s ugyanerről a témáról isme­retterjesztő előadásokat szerveztek a szülők és a pedagógusok számára. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az intézkedések ellenére a pedagógusok és a szülők csak ritkán jelzik, ha drogfogyasztó fiatalokra találnak. A Budapesti Ifjúsági és Sporthivatal 1987-ben több, a szenvedélybetegségek megelőzé­sét és a felvilágosítást szolgáló programot tá­mogatott. Közreműködésükkel iskolai drog-, alkohol és dohányzás-megelőzési kurzusok, mentálhigiénés tanfolyamok indultak; a ká­bítószeresek felkutatására, mozgó, narkoló­giai szolgálatot szerveztek, a gyógyult és gyó­gyulni szándékozó drogfogyasztók számára pedig úgynevezett önsegítő csoportot alakí­tottak. A drogelenes küzdelmet jelentős mér­tékben segíti az is, hogy mára kiépült az isko­laorvosi és a gyermek ideggondozó hálózat, s valamennyi fővárosi iskolában gyermekvé­delmi felelősök dolgoznak. Részt vállalnak a megelőzésből a kerületi nevelési tanácsadók és egyre több helyen már a családsegítő köz­pontokhoz is fordulhatnak a fiatalok. A szenvedélybetegek gyógyítására a főváros­ban eddig két drogambulanciát hoztak létre. Ezek az intézmények minden kábítószerélve­zőnek segítséget nyújtanak, s szükség szerint a Jáhn Ferenc Kórház-Rendelőintézetben újabb drogambulanciát nyitnak. A legveszé­lyeztetettebb fiatalok számára bentlakásos utókezelő-gondozó központ kialakítását ter­vezik a IX. kerületi Bokréta utca 3. szám alatti nevelőotthonban. A XIII. kerületi Fa­ludi utcában pedig speciális intézetet kíván­nak létrehozni a veszélyeztetett gyermekek és fiatalok pszichoterápiás szakellátására. M. T. 4

Next

/
Thumbnails
Contents