Budapest, 1988. (26. évfolyam)
9. szám szeptember - Müller Tibor: Minden az iskolában dől el
ban nem vagyunk képesek lépést tartani a rohamosan változó műszaki haladással. Ezt egyszer ki kell mondani. El tudja képzelni, hogy olyan korszerű technikával szereljük fel valamennyi tanintézetünket, amilyet, mondjuk, egy jól menő cég külföldről megvásárolhat; ugye, ez képtelenség?! Pedig ez a képzés valóságos és egyedüli útja. A gyerekek ne az ötvenéves esztergán tanulják meg, amit csak numerikus vezérlésű berendezésen lehet megcsinálni. Engedjék oda a gyerekeket a csúcstechnikához. Másképp nem fogják tudni később működtetni. — Nem könnyű oktatáspolitikával, — irányítással foglalkozni manapság. — Sohasem volt az. Tökéletes oktatási rendszer csak az ábrándok birodalmában létezik. Nekünk az a dolgunk, hogy minél jobban közelítsük a képzést a valóságos követelményekhez. Ebbe nemcsak szép elgondolások, hanem nehezen kialakítható feltételek is beletartoznak. Ezek egyike az önállóság. Önállóság az egyes tanintézetek számára, önállóság a diákok számára. Nem lehet valakit akarata ellenére nevelni vagy tanítani. Tehát alapkérdés, hogy kialakuljanak az olyan diákönkormányzati, önigazgatási formák, amelyben a gyerek érdekelté válik saját ügyeinek intézésében. A felnőttek ne szolgálják ki mindenben a gyereket, hanem engedjék, hogy önmaguk életét jobban megszervezzék, így tanuljanak közéletiséget. Gyenge lábon áll még a mi iskoláinkban a diákönkormányzat. És e pillanatban nincs igazi partneri viszony a szülők és az iskola között. Pedig enélkül elképzelhetetlen eredményes oktatás. Egy film szlogenjével élve: egyedül nem megy. Sem szülő, sem tanító nem boldogulhat a másik nélkül. Tehát az önállóság egyfelől a pedagógus felnőtté avatása, a diákönkormányzat és a szülő jogcíme gyermeke iskolai életének alakításában. Azt gondolom, ennek az igazi önállóságnak a kialakításában nagy szerepe lesz a mostani tanévnek. El kell érnünk, hogy az iskola olyan műhely legyen, ahol az eredményes munka közben jól érzi magát diák és tanár egyaránt. MÜLLER TIBOR Megújuló tartalommal A budapesti egyetemeken és főiskolákon — úgy tűnik — nem lesz látványos az 1988-89-es tanév. Az oktatási törvény már egyesztendős, idén a szervezési és a tanulmányi szabályzatok vizsgáznak. A Művelődésügyi Minisztérium most elemzi a tapasztalatokat, miként működnek a demokratikus szervezelek, hogyan alkalmazzák a meglévő jogköröket. Ha mégis említett valami újdonságot Szövényi Zsolt minisztériumi főtanácsos, az a felvételi jogszabály. Ez ugyanis mind ez ideig kimaradt az oktatási törvényből, noha a hallgatókat közvetlenül nem érinti. A dolog lényege, hogy nyitottabb, rugalmasabb lesz a merev keretszámokkal béklyózott vizsgarendszer, a főiskolák és egyetemek lényegesen nagyobb önállóságot kapnak, 94 százalékban maguk döntenek, kiket vesznek föl a különböző szakokra. Csak a fennmaradó hat százalékot tartja magának a minisztérium, hogy a fellebbezésekben döntsön. Ekkor is csak jogsértés esetén avatkozik az intézmények hatáskörébe. Bizonyos értelemben színesebb lesz a felvételi vizsgák gyakorlata is. .lobban tükrözi majd az egyes felsőoktatási intézmények sajátos igényeit, az egész oktatási rendszerben betöltött szerepét, helyzetét. Ez a most következő tanév a budapesti egyetemeken és főiskolákon a tartalmi korszerűsítés jegyében telik majd. És bár ez hosszabb folyamat, megkezdik a posztgraduális képzés kiépítéséi. A legfontosabb, hogy a metodika és a tananyagok a megrendelők, kutatóintézetek, nagyvállalatok, iparszervezetek speciális munkahelyi feladatainak megoldását, a világban mutatkozó kutatási-technikai irányokat, a legújabb technológiát szolgálja. Ha egy gyárnak valamely piacon igényes feladat jut, mérnökei, műszaki gárdája megfelelő képzési kaphasson az egyetemeken. Eddig csak a Budapesti Műszaki Egyetemen létezett szak mérnök képzés és a tudományegyetemen leheteti szakpszichológusi oklevelei szerezni. Ez pedig édeskevés. Az idén ősszel már megindul más területeken is a posztgraduális oktatás, amelynek szervezeti feltételeit még sok helyűn meg kell teremteni. Az idén mintegy százötvenmillió forinital növelték a felsőoktatás fejlesziési alapját. A kormány stratégiai ágazatnak lekinti az oktatást, a kulturális szférán belül is preferálja az egyetemek és főiskolák korszerűsítését. Ehhez méri a tárgyi feltételek javítását. Például idei program a Budapesti Tanárképző Főiskola rekonstrukciója, amely nemcsak felújítást, hanem bizonyos építést-bővítést is jelent. Folytatódik az Eötvös Loránd Tudományegyetem rekonstrukciója is. Ennek részeként új kémiai tömb létesül Lágymányoson. Meg kell kezdeni a mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelő Intézete bővítési munkálatait, amely a lassanként Európa-hírű magyar konduktorképzést szolgálja majd. A tervek szerint, a már jól bevált angol-magyar együttműködést szeretnék kiterjeszteni, az idén már izraeli hallgatók is érkeznek erre az oktatási ciklusra. Ez nem csupán karitatív cselekedet, hiszen jelentős alapítványi összeggel Izrael Állam is segíti az intézeti munkát és az oktatást. Az idei tanévben először vállal a Budapesti Tanítóképző Főiskola az eddigi, egyetlen orosz mellett, német és angol szakképzést is, a Műszaki Egyetemen pedig orosz nyelvű robottechnikai oktatás indul. Bizonyos értelemben újdonságnak számít, hogy a budapesti egyetem kihelyezett formában segíti a paksi atomerőmű szakember-utánpótlását is, amikor rendszerszervezési és irányítástechnikai képzést nyújt. Általában a budapesti felsőoktatási intézmények, csakúgy, mint az országban mindenütt, arra törekszenek, hogy az egyetemi autonómiát ne pusztán demokratizálódásnak fogják föl, hanem arra is felhasználják, hogy a tanulmányokat az ismeretanyag változásához, bővüléséhez igazítsák. A szellemi potenciál java része a felsőoktatásban gyarapodik. Ez a tőke soha nem volt olyan mobil, minden területen jól kamatoztatható, mint napjainkban. A/ egyetemi és főiskolai képzés hosszú távra meghatározza egy ország fejlődési arányát, sebességét. Amikor tehát a budapesti egyetemek és főiskolák idei tantervében a megfelelő változtatások mellett látványos reformról nem számolhatunk be, a folyamatosságnak, a kapkodástól mentes, nyugodt, átgondolt tervezésnek jeleit látjuk. Abban pedig nincs semmi meglepő, ha akár évenként is átigazítja az oktatási kormányzat egyes karok, szakok, bizonyos tananyag részleteinek metodikáját. Hiszen nemcsak a kvalifikáció irányát, hanem annak tartalmát is módosíthatja a népgazdaság, a társadalom mindenkori igénye, a világban bekövetkezett fejlődés. A budapesti egyetemek és főiskolák semmiben sem különböznek az ország más, hasonló intézményétől. Talán csak annyiban vannak sajátos helyzetben, hogy bizonyos területeken, egyes tárgyak oktatásában nagyobb hagyományokkal rendelkeznek. Ez előny és hátrány is. Előny, mert a kialakult formák, bevált módszerek nyugodt légkörű, nagy tapasztalatokat felhalmozó, óriási i.Miiereianyagra támaszkodó tanítást tesznek lehetővé. Hátrány, mert a megszokott, hosszú ideje gyökerei veri formák nehezebben szabhaiók ál a kor követelményeinek megfelelően. Egy biztos, a felvételi rendszeren, bizonyos új, lokéni tartalmi változtatásokon, szervezeti átalakításon, anyagi-technikai bővítésen kívül semmi rendkívüli nem várható a budapesti felsőoktatási intézményekben a/ 1988-89-es tanévben. M.T. 19