Budapest, 1988. (26. évfolyam)

9. szám szeptember - Oszlay István: Hidak a jövőbe

EXPO'95 BUDAPEST-BÉCS HIDAK A JÖVŐBE Sok felmérés, elemzés, vita után immár — csaknem — eldőlt, hol legyen a Budapest-Bécs szakvilágkiállítás színhelye fővárosunkban. Mégsem érdektelen bepillantani a kiválasztás folyamatába, már csak azért sem, mert ez is része lesz az első budapesti világkiállítás történetének, továbbá jelentősége túlmutat az egyszeri esemény fontosságán. A jól megszervezett világkiállítás voltaképpen városfejlesztési program is, maradandó városépítészeti értékekkel gazdagítja a fővárost. A világkiállítás előkészítésének menetében jelentős állomás a bemutató helyszínének kiválasztása. A Fővárosi Tanács tavaly ősszel bízta meg a Városrendezési és Építészeti Főosztályt, hogy keressenek és javasoljanak erre alkalmas területeket. Ezt a munkát Gáspár Tibor főépítész, a főosztály vezetője irányította. — Amikor a hivatalos keresés megkezdődött, gondolom, szinte egyszerre került szóba jó néhány, kiállításra alkalmas terület. De hol állt a ,,kályha", ahonnét elindulhattak? — Kevesen tudják, hogy már 1981-ben felvetődött egy magyar szakvilágkiállítás rendezésének gondolata; szándékát a Hungexpo akkor hivatalosan is bejelentette a Nemzetközi Kiállítási Irodának. (Zárójelben megjegyzem, Ausztria ugyancsak akkor jelezte világkiállítási szándékát a párizsi irodánál.) 1984-ben a Hungexpo ismét foglalkozott önálló szakvilágkiállítás gondolatával, ennek témája — Food for life — jelzi, a mezőgazdasághoz kapcsolódott volna. A színhelyet Kiscellen képzelték el. Tehát a kiscelli térséget tekinthetjük ilyen kiindulási pontnak, de ezzel párhuzamosan a BNV jelenlegi területét is számításba vettük. Ugyanis a kőbányai vásárváros területének fejlesztése városrendezési probléma, s régóta foglalkoztat bennünket. A BNV-nek vannak jó adottságai és gyenge pontjai is. Kérdés, lehet-e a gyenge pontokat javítani, lehetséges-e a Hungexpo területét bővíteni. A helyszín keresésekor először csak ezt a két területet vettük számításban. De ahogy mindjobban testet öltött a világkiállítás gondolata, nyilvánvalóvá vált, sokkal nagyobb, jelentősebb a tét, amit nem lehet rögtönzésszerűen megoldani. Ezért a Főváros azt javasolta a kormánybizottságnak, készüljön egy alapvető feltáró tanulmány, ami a helyszíni adottságokat figyelembe véve, mérlegeli az elhelyezhetőség területi lehetőségeit, s ez kerüljön — fővárosi állásfoglalással — a tárcaközi bizottság elé. Ennek nyomán született a döntés-előkészítő tanulmány — hét terület részletes felmérését tartalmazza —, amit megtárgyalt a tanács végrehajtó bizottsága. — A közvélemény 19 területről hallott, melyek valamiképp számításba jöttek a kiválasztás folyamán. Valóban ilyen sok értékes, rejtett tartalék területe lenne a fővárosnak? — Mind a 19 területet nem vizsgáltuk olyan részletességgel, mint a tanulmányban szereplő hét helyszínt, a legtöbb ugyanis kiesett az első rostán. Ilyen volt például a Csepel-sziget északi része, ahol kikötő és szennyvíztisztító részére vannak fenntartva területek; Pesterzsébetnek az M5-ÖS autópálya közelében lévő, kedvező adottságú térsége. Szóba került a Békásmegyertől északra fekvő terület, valamint Nagykovácsi község és a Rákos patak menti részek is. Fantasztikus ötletekkel, javaslatokkal nem találkoztunk, egy „történelmi" érdekességet és egy kuriózumot azért megemlítek. Még egyszer kísértett Lágymányos, ahová a hatvanas évek elején szándékozott építeni a főváros a BNV-t. A másik: a Műszaki Egyetem tavaly liverpooli építészhallgatókat látott vendégül, akik — tanulmányi feladatként — megtervezték a világkiállítást a Belváros Duna-parti részein és a vízen — pontonokon. Az ötlet, a tanulmány jellegű megoldások megerősítettek abban, hogy nem pusztán néhányunk ideája a világkiállítás dunai kapcsolatának hangsúlyozása. Tehát, ahogy ezeket a területeket átvizsgáltuk, egyúttal válogattunk is, így a következő hét terület került az elődöntőbe: Kiscell, Aquincum, Káposztásmegyer, Kőbánya-vásárváros, Gazdagrét (A és B változat), valamint a csepeli Kavicsos-tó környéke. Ezekről a helyszínekről tudjuk, hogy nem egyenlő értékűek, de valamennyi megfelel az alapvető kívánalmaknak. — Melyek voltak a kiválasztás főbb szempontjai? — Először a terület közlekedési hálózatát vizsgáltuk, kapcsolatát a főközponthoz, a Bécsbe „vezető" Ml-es, valamint az M7-es autópályához, a repülőtérhez. Mivel nagy kapacitású tömegközlekedési hálózat gyorsvasút és metró nélkül aligha képzelhető el, vizsgáltuk azok építési, illetve bővítési lehetőségeit is. Lényeges kérdés volt, hogy szerepel-e a főváros távlati fejlesztési tervében, vagy — mivel a távlati elképzelések szinte törvényszerűen módosulnak — bizonyos változtatással összhangban van-e a városfejlesztés céljaival. Fontos mérce volt a terület látványossága. Nem volt közömbös, milyen táj övezi a kiszemelt helyszínt, ám elsősorban az infrastruktúra állapotát vizsgáltuk. Nem lebecsülhető szempont, hogy a kiállítás bezárása után a terület és a rajta lévő építmények miként hasznosíthatók, velük milyen maradandó többletértéket kap a város. A többletről szólva funkcionális tartalomra gondolok, legyen az bár csak szabadidő-terület. Volt egy szempont, amit hivatalosan soha nem fogalmaztunk meg, mégis számításba kellett vennünk: a helyszín kapcsolata Bécshez. Ami Budapestet és Bécset mindennél inkább összefűzni — az a Duna. Az sem véletlen, hogy szinte a város jelképeként emlegetjük. Budapest legnagyobb városképi értéke a Dunára nyíló panoráma, a hidak, a Gellérthegy, a Várhegy és a Margitsziget együttes látványa. Amikor a helyszínt kerestük, mindig visszatértünk a Dunához. Kokettáltunk a Dunával. Tudtuk, a Duna mellett vagy annak szomszédságában, de legalábbis a folyóhoz kötődő területen kell kijelölni a világkiállítás színterét. A döntésre kijelölt területek zöme jól megfelelt ennek a szempontnak. — A hét közül négy helyszín — Kiscell, Káposztásmegyer, Gazdagrét A és Csepel Kavicsos-tó — mindinkább elvesztette esélyét, ám azért mindenik értékes része maradt a fővárosnak. — A klasszikus városrendezés elvei szerint értékeltük a kiszemelt tájakat. Vizs-5