Budapest, 1988. (26. évfolyam)

8. szám augusztus - POSTA

posta 1036 Dugovics Titusz tér 15. Telefon: 886-410 Magyarok tündöklő csillaga Szent István halálának 950. évfordulójára emlékezik az ország. Ahogy a hozzánk érkezett levelekből, megjegyzésekből kitűnik, az országalapító király alakja, nagysága elevenen él a mai köztudatban. Nem a Mikulásszakállú, legendák övezte jámbor uralkodót látjuk ma benne, hanem a népet, a magyarságot megmentő, kérlelhetetlenül céltudatos, már-már embertelenül kemény kezű politikust, akinek sikerült az országot a talán eddigi legnagyobb, a pusztulással fenyegető politikai, gazdasági, társadalmi — ez egyben azt is jelenti: morális — válságból kivezetnie. Nemzeti létünket megmentve és megerősítve olyan utat szabott a magyarság számára, amelyről ma sem térünk le, bár nehéz és elkerülhetetlen kanyarokat tettünk közben, az alapelv nem változott: „haza és haladás", ahogy a reformkori politikusok megfogalmazták. A haladás már több mint ezer éve is azt jelentette, hogy a legfejlettebb gazdasági, társadalmi rendet és annak ideológiáját kell átvenni, követni — akkor ez a feudalizmus és a kereszténység volt —, amely segíti a közösség és az egyén életét, boldogulását. Eredményeiben ott voltak az elődök erőfeszítései is: Árpád Európába hozott bennünket, Géza fejedelem meglátta és belátta a kompromisszumok szükségességét, István király elérte, hogy ne maradjunk idegen — tehát előbb-utóbb kivágandó — rész Európa testében. Ez csak úgy sikerülhetett, ha leszámol a konzervatív ellenállással — ilyennel, értsd pogánysággal még a 12. században is találkozunk —biztosítja az itt élő népek békés együttélését az egyenlő jogok alapján, a belpolitikában elért eredmények alapjáról — szilárd gazdaság, királyi hatalom, viszonylagos egység — folytathatta az ország számára kedvező külpolitikáját. Nem lett „császárfőpap", nem a bizánci hierarchikus rendszert és szellemet vette át, hanem a nyitottabb, ennek következtében a további fejlődésre is alkalmasabb nyugat-európait s annak szellemi irányitóját, a katolikus vallást. Hite, mély vallásossága nála már nincs összefüggésben politikai taktikával, sakkhúzással, de erősíti azt a meggyőződését, hogy a magyarság lételeme Európa, mégpedig annak legfejlettebb része, ám ha ez az Európa úgy torzulna, hogy önmagunk feladását követelné tőlünk, legyen erőnk nyelvünk, nemzeti jellegünk, cselekvési mozgásterünk megőrzésére. Hogy ez sok buktatóval ugyan, de mindmáig sikerült, azt nem kis részben országalapító, a népek együttélésének, a munkán és a jogon alapuló barátságnak az eszméjét hirdető bölcs királyunknak, Szent Istvánnak köszönhetjük. Üzlet vagy cirkusz A ,,mágneses víz" káprázató című írásunkhoz (1987. októberi szám, Kerti József) szól hozzá érdekes levelében Emil von Ábrányi Olaszországból. Elnézést kérünk, hogy terjedelmi okból a hosszú levélnek csak a lényegét ismertetjük, de úgy véljük, így is tanulságos az érintettek részére. Levélírónk elmondja, hogy Olaszországban gyárt és a világ minden részébe szállít hőkicserélőket (heat exchangers), és foglalkoznak vízkőtelenítéssel is, egy „System-Cal" nevű gyártmányt ugyancsak sokfelé exportálnak. Úgy látszik, külföldön a szak- és az üzletemberek szeme mozgékonyabb, mert lám, rátaláltak az Alkotmány Mezőgazdasági Tsz. által gyártott vízkőtelenítőre (Aquadel), és 1987 júliusában levélírónk a Skála World Trade nevű vállalaton keresztül hat darabot megvásárolt belőle. („Lehetséges, hogy kapával meg ásóval gyártották, úgy néz ki"... jegyzi meg a gyártmány külleméről.) Nem mellékes, sőt igen jellemző: a hat Aquadelt készpénzzel fizette ki, 983,84 U.S. dollárt. A pénztáros nem tudott visszaadni 16,16 dollárt, tehát írásos megbízást kapott, hogy az összeget utalja át levélírónk budapesti nagynénjének. A pénzt azóta is várják — most már csak a sírban, mivel a nagynéni közben meghalt — a szép nevű Skála World Trade-töl. ,,Úgy látszik, hogy maguknál az üzletet cirkuszi bohócok intézik", fakad ki joggal levélírónk. Ehhez csak annyit tehetünk hozzá: szégyelljük magunkat — nem először — mások trehánysága, megbízhatatlansága miatt. Ám mi történt! „Gyáram laboratóriumában több komoly próbával összehasonlítotam a szegény megtámadott Aquadelt az én System-Calommal, uraim, az Aquadel sokkal jobban működik!"... „Higgyék el, uraim, mint üzletember sok mindenre megtaníthatnám akármelyiküket." Elhisszük. Ránk is férne. Köszönjük érdeklődését, levelét. És itt a témában érdekeltek számára a cím: Emil von Ábrányi, Via dei Frassini 11., 20155 Milano, Italia. Nemzeti Színház a Déli pályaudvaron? Meghökkentő, éppen ezért elgondolkodtató özv. Várnai József né (1143 Budapest, Népstadion út 109) kedves olvasónk javaslata az új Nemzeti Színház helyéről. „Elképzelésem szerint a Nemzeti Színház létrehozására igen alkalmas hely lenne a Déli pályaudvar impozáns épülete... nemcsak a Nemzeti Színház igényeit elégíthetné ki, hanem az ABC mellett még egy szórakoztató kombinát is helyet kaphatna (példát erre az NDK-ban lehet találni). A színházat részben a föld alatti területen lehetne elhelyezni, nagyobbítani (a példa itt a moszkvai Kongresszusi Palota), igen jó ide a közlekedés, a parkolás is megvalósítható." A továbbiakban még a párizsi Gare d' Orsay példájára hivatkozik levélírónk, mondván: „A vonatok zaja megszűnne, parkosításokra lenne lehetőség." Magát az építkezést a fiatalok bevonásával képzeli el. „Különösen fontos lenne a fiatal szakemberek (építész, műszaki, pénzügyi, tervező, kivitelező és közlekedési) szerepe. Az embereket meg lehetne mozdítani, ha látnák és értenék a célokat és a megvalósítás reális útját." Nem vagyunk illetékesek a kérdésben, sőt, nagyonis laikusnak érezzük magunkat, mégis úgy gondoljuk, hogy a legnagyobb nehézség éppen ez, az emberek — ahogy mi is köztük — nemigen látnák „a megvalósítás reális útját." A pályaudvar és a szálloda között már nincs megfelelő terület, magát a Vérmezőt sem szabad további építkezéssel terhelni, zöldjét pusztítani, a színház föld alatti elhelyezése pedig kecsegtető feladat lehet a tervezők számára, de mai gazdasági viszonyaink mellett ezt irreálisnak érezzük, nem beszélve arról, hogy a metró alatt sem igen lehet lefelé teret keresni, bővíteni, s talán nem állunk egyedül véleményünkkel: a nemzet színháza látványként is legyen méltó rendeltetéséhez, ahogy a moszkvai Kongresszusi Palota a városképben is domináns épület, csak bentről van az az érzése az embernek, hogy bizonyos helyiségekhez a föld szintje alá kell menni. Mindenesetre köszönjük az ötletet, mely bizonyára másokat is arra serkent, hogy keressék a színház új helyét. Bízunk benne, hogy nemcsak a hely lesz meg, hanem a színház is felépül még a mi életünkben, s akkor már az sem lesz baj, ha a Déli pályaudvar mellett. Levélírónk jó kívánságait köszönjük, szeretettel viszonozzuk őket. Már nem kell gázálarc a budapesti Belvárosban. Az a külföldi olvasónk, aki jogosan panaszkodott a légszennyeződésre, és a gázálarcot emlegette, ma már megelégedettebben sétálhatna az utcákon. Több olvasónk megállapítása szerint jobb a levegő, jobb a közérzet a belvárosi utcákon, hála a Fővárosi Tanács határozott intézkedésének, mellyel megszabta ennek a területnek az új közlekedési rendjét. Az eredmény tanulság és biztatás a jövőre nézve is. A Bartók-portré Sok olvasónk érdeklődött, hogy folyóiratunk júliusi számának címlapján közölt Bartók-portré kinek a műve. Kérdésükre közöljük, hogy a kép színes megjelenítése Kotnyek Antal fotóművész munkáját dicséri. •H HIBAIGAZÍTÁS. Sajnálatos technikai hiba folytán júliusi számunk borítójának belső oldalán a Sziget partjai „felcserélődtek"; a 31. oldalon pedig „fejre állva" jelent meg a fénykép. Elnézést kérünk kedves olvasóinktól. 48