Budapest, 1988. (26. évfolyam)

7. szám július - P. Szabó Ernő: „Érzi a kő természetét...”

A műemlékvédelmi Európa-díjat 1973-ban hozták létre a hamburgi F.V.S. alapítványból, s 1974-ben adták át először — André Malraux,az író-miniszter, a lengyel Jan Zachatowicz professzor, Colmar és Svaneke városa kapta meg. A következő évben Sopron vehette át az elismerést, majd 1982-ben, eddig egyetlen magyar szakemberként, Szakái Ernő szobrászművész restaurátor. A díjat az építészeti örökség megtartásáért kifejtett kiemelkedő teljesítményekért adományozzák, a magyar kitüntetett munkáit „a történeti és művészeti hitelesség fémjelzi. Ez úton elveszettnek vélt ókori és középkori műremekeket keltett új életre és jelentősen gazdagította hazája ritka műemlékeinek sorát." Szakái Ernő az utóbbi öt évben is intenzíven dolgozott. Éppen e hónapban ünnepli hetvenötödik születésnapját. Munkásságát ez év elején az Országos Műemléki Felügyelőség székházában életműkiállítás mutatta be. Az Országos Műemléki Felügyelőség székházától alig néhány lépésnyire található a Mátyástemplom Mária-kapujának domborműve, amelynek kapcsán a közelmúltban néhány mondatban hangsúlyoztuk Szakái Ernő és munkatársai szerepét a főváros műemlékeinek megőrzésében, rekonstrukciójában (Kövek, Budapest, 1988. 5. sz.). A templom előtti téren ott a Szentháromság-szobor, amelynek helyreállítását szakvéleményével segítette. Még távolabb, a Budapesti Történeti Múzeumban, ott az Európa-hírű gótikus szoborlelet, amelynek lovagfigurái, egyházi férfiúi és kíséretük nagyrészt éppen neki köszönhetően keltek új életre. Szakái Ernő pályaképét azonban nehezen tehetnénk hitelessé, ha csak a fővárosban található emlékekre hagyatkoznánk. Budapest mellett Sopron, Siklós, Visegrád munkásságának legjelentősebb helyszínei, de négy évtizedesnél hosszabb műemlékvédő munkája során az ország számos jeles épületének szobraival foglalkozott. A bélapátfalvai cisztercita templom; a pécsi kőtár s benne a népoltár rekonstrukciója (de, hogy miért nem látogatható évek óta a pécsi székesegyház melletti kőtár, az talány); a sárospataki vár reneszánsz ablaksora; a tihanyi altemplom, ahol műit századi olajfestés lekaparása után adták vissza a pillérek eredeti alakját; a sopronhorpácsi román kori kapuzat pillérkötegei; a szentendrei görög keleti püspöki templom tornya; a gödöllői barokk kálvária; a lébényi templom hétszáz éves kapui; Esztergomban Vitéz János stúdiójának zodiákus íve — íme, néhány településnév, alkotás említése elég lehet, hogy jelezze: a szobrász restaurátor munkája tájakat, korokat, stílusokat tekintve is változatos. Mondhatni, „megfoghatatlan" — s nemcsak az előbbiek miatt, hanem a tevékenység jellegéből következően is. Művész, mesterember, tudós, kutató egy személyben, elvárják tőle a komoly szellemi teljesítményt, de munkája olykor a fizikumot is alaposan igénybe veszi. , ,r

. Apostolfej „Érzi a kő természetét..." 41