Budapest, 1988. (26. évfolyam)
6. szám június - Kelecsényi Gábor: Literáti Nemes
Literati Nemes Egy magyar Old Curiosity Shop bemutatásával találkozhattak a Jelenkor 1835. július 1-i számának olvasói. Értesülhettek arról, hogy Literati Nemes Sámuel ,,régiségi mű-áru boltot" nyitott Budán, amelynek ,, tárgyazati csupa régiségek, pénzek, fegyverek, ó művek, hártyára írt könyvek, oklevelek, kéziratok, föstvények és több efféle, melyeknek eladására, megvételére vagy becslésére a kereskedés mindenkor nyitva áll, anélkül, hogy szükség lenne ezentúl ily holmik megszerzésére hosszabb utazásokat tenni". Ki is volt a múlt századi könyv- és régiséggyűjtésnek ez a jellegzetes mellékalakja, akinek nevét főleg hamisításai tették híressé vagy inkább hírhedtté? Marosvásárhelyt született 1794-ben. A nevéhez tapadó Literáti, nemesi előnevet imitáló jelző a latin literátus szóból ered, amellyel régi századokban az írástudó, latin nyelvben járatos embereket jelölték (később, főként Erdélyben, használták vezetéknévként). A szemfüles régiségkereskedő büszke volt igazában nem horatiusi latin tudására. Külföldi útjain azonban inkább a némettel boldogult, amelyet talán az erdélyi szászok között sajátított el. Iskolázásáról semmit sem tudunk ennek az örmény ősöket is felmutató székely góbénak. A szakmájához szükséges ismereteket nyilván autodidakta módon szerezte meg. Mint a múlt század egyik legjelesebb műgyűjtőjéhez, Jankovich Miklóshoz intézett egyik levelében írta: ,,Sok hálával tartozom Nagyságodnak, midőn nemcsak kevés históriai esméretemet, de gondolkodni tudásomat is Nagyságod kegyes hazafiságának, bölcsességének és jószívűségének köszönhetem. " Mi indíthatta az antikváriusi pályára? Egyik hosszabb beszerző útjáról készült naplójából kiderül, hogy a napóleoni háborúk során, huszadik életéve körül, Eszéken is szolgált, ahol az egykori római város, Mursa környékén végzett ásatások sok emberben felébresztették a régiséggyűjtő kedvet. Jankovich Miklóssal 1828 elején vette fel a kapcsolatot: levelében hivatkozott Jankovich egyik ügynökére, bizonyos Lőwy úrra, aki ugyanúgy a nagy műgyűjtő megbízottjai közé tartozott, mint az óbudai Totis (Totes) Izsák vagy a pozsonyi Stern Márk. Megtudta, ,,hogy ők a Tekintetes Uraságtól és más nagyérdemű Literáti 1841-es gyűjtőútja tudós férfiaktól három és négy annyit nyernek, mint amint tőlünk, szegény székelyektől veszik, holott bizonyosan minket illetne jobbacska jutalom". Felajánlotta tehát Jankovichnak szolgálatait, és elősorolta, mi mindennel rendelkezik: „Kutsuk basa török levele", továbbá „Kemény János fejedelemnek egész élete leírása magyarul a maga keze után", egy Bártfán 1628-ban nyomtatott magyar könyv, amely „Lórándfi Zsuzsannáé vala", ezenkívül különféle magyar írások, római csákányok, pecsétnyomók, gyűrűk, Rudolf-tallér, Bocskai portréja és hasonlók. Végül is bekerült Jankovich ügynökeinek sorába. Literáti ekkor még Erdélyben élt, de beszerző körútjain bejárta az egész országot. Mi volt a módszere? Megtudjuk egyik leveléből, amelyet Egerből írt Jankovichnak: ,,Egy pajzsra nagy betűkkel írtam fel, hogy én kész vagyok akár micsoda nyelven lévő kéziratokat, habár dirib-darabra vannak is szaggatva, csak régiek legyenek, igen jó áron megfizetni. De csak annyit értem vele, hogy némely rác vagy görög contókat hoztak, s azokat is gavalléri módon fizettem meg, azon szokott politikai tekintetből, hogy híre futamodjék bőkezűségemnek." Különös figura lehetett Literáti, nem mindennapi megjelenéssel. Úti lapuja, vagyis kabátja tele volt zsebekkel, „nekem, ha útban vagyok, sok zsebeim vannak". Ennek a tetejében egy juhászbunda, amely alighanem a célszerű kempingfelszerelés szerepét töltötte be. így kutatgatott, kereskedett fogadók, csárdák, nemesi kúriák, lelkészi lakok vagy barátklastromok vendéglátását élvezve. Műgyűjtő ügynök, aki nemcsak megfelelő üzleti érzékkel rendelkezett, hanem értett ahhoz is, hogy „szakértelmét" fitogtassa, amelyet „menet közben" némileg el is sajátított. Egyszer aztán elérkezettnek vélte az időt, hogy az ország szellemi központjában telepedjen le. Kolozsvárról 1835 elején költö-36